fikciós teória
A jogi személy fogalmának első meghatározása és osztályozásuk személyösszességekre és vagyonösszességekre a kánonjogászok érdeme volt. Kedvezett ezen elmélet kidolgozásának a korabeli gazdasági–politikai helyzet, amikor egyrészről szükség volt az egyházi vagyon jogi rendezése, másrészt sorra alakították a testületeket, céheket, önkormányzatokat stb. A kánonjogászok III. Ince pápa (1243–1254) vezetésével kidolgozták az úgynevezett fikciós elméletet, amely ezután minden későbbi elmélet alapja lett. Eszerint a jogi személy olyan szervezet, amely nem jogalany, de úgy kell tekinteni, mintha az lenne. Ennek alapján védelmezték az egyházi vagyont, és a püspökök csak kezelőivé váltak. Ezzel a felfogással függött össze más vonatkozásban az úgynevezett „holtkéz” intézménye is.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
képviselőház
1848 óta az országgyűlés két kamaráját főrendiháznak és képviselőháznak nevezik. A képviselőház 415 képviselőből állt. A 1848. évi IV. tc. alapján mindkét tábla saját maga állapítja meg saját rendszabályait (a...Tovább olvasomkiegyezés
A kiegyezés egy sajátos államkonstrukciót teremtett, mely az alkotmányjog tudománya által használt kategóriák egyikébe sem helyettesíthető be egyértelműen. Ez a dualistának nevezett állam leginkább a monarchikus államkapcsolatok reáluniójaként számon tartott...Tovább olvasomhitbér
A hitbér az egyik legrégebbi magyar intézmény, melyet a férj adott feleségének házastársi kötelességeinek ellentételezéseként. Összege a férj rendi állásához igazodott. A hitbér (dos) a nő részére rendelt vagyon volt,...Tovább olvasomcsaládfő
A nagycsalád élén a csaknem korlátlan hatalommal rendelkező családfő állt, aki általában a család férfiai közül a legidősebb vagy a legértelmesebb volt. Az öröklési rend nem volt egyértelmű. Bár általában...Tovább olvasomAranybulla
A magyar rendi alkotmány alapkartája az 1222-es Aranybulla. A II. András király által kibocsátott Aranybulla az első precedens a magyar alkotmánytörténetben, hogy olyan jogokat lehet a királlyal elfogadtatni, illetve megerősíttetni,...Tovább olvasomvárosi jogkönyvek
Magyarországon 1848 előtt a helyhatósági jogok hozták létre az országos joggal szemben a partikuláris jogokat. A partikuláris jogfejlődés elsősorban a városokra volt jellemző. A városi jogok alapelemei jórészt külföldről jutottak...Tovább olvasomkoncepciós per
Koncepciós pernek nevezzük azokat a büntetőeljárásokat, amelyekben a politikai cél elérése érdekében jogsértő módon, megalapozatlanul, bűnösség nélkül hoznak elmarasztaló ítéletet. A tényállás fiktív, konstruált, a bizonyítás irányított, manipulált bizonyítékokkal. Anyagi...Tovább olvasomkirályi vármegye
A királyi vármegye (comitatus, provincia, parochia) a patrimoniális királyság időszakában a középfokú területi igazgatás legfontosabb hazai szerve, az uralkodói hatalom lokalizálásának legfontosabb eszköze volt. Kialakulása Magyarország történetének arra a periódusára...Tovább olvasombeszolgáltatási kötelezettség
A II. világháború után a mezőgazdaságban gyakorlatilag két szabályozó eszközt alkalmaztak: a kötelező beszolgáltatást és a vetéstervek rendszerét. Ezeket az előírásokat is a helyi, megyei, illetve községi hatóságok ellenőrizték. Az...Tovább olvasomjavító-nevelő munka
A szabadságelvonással nem járó javító-nevelő munka olyan intézkedésként került bevezetésre, amely kizárólag az elkövető javítására és nevelésére irányul. Javító-nevelő munka kiszabása akkor volt célszerű, ha valószínűnek látszott, hogy a büntetés...Tovább olvasomcsendes társaság
A csendes társaság elnevezés egyszerű fordítása a németnek, és nem is adja vissza a valódi jelentését. Találóbb lett volna a rejtett társaság elnevezés. A csendes társaságban ugyanis valaki (a csendestárs)...Tovább olvasombán
Mivel a magyar királyok nem tartózkodtak Horvátország területén, ezért az országot nevükben a horvát bán kormányozta. A horvát bán mint királyi helytartó a horvát hadak vezére, a legfőbb bíró volt....Tovább olvasomhonorácior
Honoráciornak nevezték Magyarországon az általában magasabb szellemi kvalifikációval és megfelelő társadalmi állással rendelkező, származásuk szerint nem nemes személyeket. Ilyennek minősültek a tanultak, így a papok, lelkészek, a jogot végzettek, orvosok,...Tovább olvasomNemzeti Főtanács
Az ideiglenes nemzeti kormány az 59/1945. elnöki sz. kormányrendeletével 1945 januárjában felállítja a Nemzeti Főtanácsot mint az államfői teendőket ellátó ideiglenes intézményt (törvényben majd szeptemberben az 1945. évi III. tc....Tovább olvasomtárca nélküli miniszter
A kiegyezés után kiegészítették a miniszteri tárcákat a horvát-szlavón ügyekével (1868:30. tc.), amelyért egy tárca nélküli miniszter felelt. A tárca nélküli miniszterek intézménye 1917-ig egyedül a horvát-szlavón-dalmát ügyek intézésére szolgált...Tovább olvasomadómegajánlás
Az országgyűlés (diéta) hatáskörei és tárgykörei az országgyűlés kialakulásával a szokásjog alapján folyamatosan bővülnek, és a 15–16. századra véglegesednek. Legfőbb hivatása a törvényhozás és ezen belül az adómegajánlás. Az országgyűlés...Tovább olvasomOktóberi Diploma
Az Októberi Diploma (tudatosan mellőzték a gyűlöletessé vált pátens szót) mint „állandó és visszavonhatatlan alaptörvény” mérsékelte az abszolutisztikus berendezkedést, és Magyarországon viszszaállította az 1848 előtti intézményeket: a Kancelláriát és a...Tovább olvasomdux
A király akadályoztatása esetén az államélet stabilitásának fenntartása miatt minden korban alapvető fontosságú volt helyettesítése. A király helyettesítésének több módja alakult ki a 11. és 13. század között. A dux...Tovább olvasomfej- és jószágvesztés
Fő-és jószágvesztés a büntetése a hűtlenség bűnében (nota infidelitatis) marasztaltaknak. A hűtlenség rendkívül szerteágazó és logikailag egymáshoz alig kapcsolódó (tulajdonképpen aktuális fontosságuknál és súlyuknál fogva e körbe sorolt) tényállásait a...Tovább olvasomnemesi vármegye
A nemesi vármegye a királyi vármegyéből alakult ki a 13. század második felében. A királyi birtokok eladományozásával a királyi vármegyerendszer létalapját veszítette el. A nemesi vármegye keletkezésére utaló első ismert...Tovább olvasom