Európai Közigazgatási Tér
Az Európai Közigazgatási Tér (European Administrative Space) a tagországok közigazgatási kultúrájára ható alapelvek összessége, amelyek alkalmazása azonban nem kötelező, mert a tagállamok közigazgatása nem tartozik az Unió szabályozási körébe. Azonban olyan közös nevezőnek minősül, mely magába foglalja a tagországok közigazgatásának közös értékeit és orientálja azok fejlesztését. A közös alapelvek a következők: megbízhatóság és kiszámíthatóság, nyitottság és átláthatóság, elszámoltathatóság a demokratikus testületek, az állampolgárok és az igazságszolgáltatás felé, hatékonyság és eredményesség. Az uniós jog ugyanis nem tartalmaz kötelezően alkalmazandó rendelkezéseket, hogy milyen közigazgatási modellt kell megvalósítani a tagállamokban. Az 1990-es évek második felében született meg a Közös Közigazgatási Tér (Common Administrative Space) és ebből fejlődött ki, hogy az uniós és a tagállami közigazgatások a konvergencia hatások révén egy közös európai modell irányába haladnak.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
ügyvezető miniszter
A miniszter a miniszterelnök megbízatásának megszűnésétől az új miniszter kinevezéséig vagy az új Kormány más tagjának a miniszteri feladatok ideiglenes ellátásával való megbízásáig ügyvezető miniszterként gyakorolja hatáskörét, rendeletet azonban csak...Tovább olvasomáltalános egyeztetés
A társadalmi egyeztetés egyik formája, amely a hivatalos honlapon megadott elérhetőségen keresztül biztosított véleményezést jelenti, amely meghatározott jogszabályok esetében kötelező. A hivatalos honlapon közzé kell tenni a társadalmi egyeztetésre bocsátott...Tovább olvasomközüzem
Közszolgáltatást teljesítő köztulajdonban levő jogi személy, vállalat, gazdasági társaság. A közüzem feladata a közszükségletet kielégítő alapvető szolgáltatások folyamatos biztosítása: energiaszolgáltatás (villany-, gázszolgáltatást), vízellátás, csatornázás, helyi személyszállítás szolgáló tömegközlekedés, köz- és...Tovább olvasomutólagos hatásvizsgálat
A miniszter folyamatosan figyelemmel kíséri a feladatkörébe tartozó jogszabályok hatályosulását, és szükség szerint lefolytatja a jogszabályok utólagos hatásvizsgálatát, ennek során összeveti a szabályozás megalkotása idején várt hatásokat a tényleges hatásokkal....Tovább olvasomönként vállalt feladatok
A helyi önkormányzat ellátja az általa önként vállalt feladat- és hatásköröket, amelynek célja a kötelező feladatokon túl, a településen felmerült bármely közszolgáltatási igény kielégítése, vagy helyi közügy intézése. A helyi...Tovább olvasomtanú
Az eljárás egyéb résztvevője, aki észlelt és ismer valamilyen, az ügy elbírálását befolyásoló múltbeli tényt, és erről a közigazgatási hatóság vagy a bíróság előtt vallomást tesz. A tanúként megidézett személy...Tovább olvasomönkormányzat gazdasági önállósága
A helyi önkormányzat a helyi közügyek intézése körében törvény keretei között gyakorolja az önkormányzati tulajdon tekintetében a tulajdonost megillető jogokat, meghatározza költségvetését, annak alapján önállóan gazdálkodik, e célra felhasználható vagyonával...Tovább olvasomszemélyi hatály
A jogszabály személyi hatálya Magyarország, vagy helyi önkormányzati rendelet esetében a helyi önkormányzat területén a természetes személyekre, jogi személyekre és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekre, valamint Magyarország területén kívül a...Tovább olvasomalpolgármester
Az alpolgármester a polgármestert helyettesíti, segíti munkáját a zavartalan helyi önkormányzati munka ellátása érdekében. Az önkormányzatok típusai szerint elnevezése eltérő, községben, városban, megyei jogú városban alpolgármester, a fővárosban főpolgármester-helyettes, a...Tovább olvasomhelyi önkormányzati állandó bizottság
Az önkormányzati rendszerben az állandó bizottságok feladat- és hatásköre tartós, az helyi önkormányzat és a képviselő-testület munkáját tartósan az egész vagy több önkormányzati cikluson keresztül segítik, támogatják. A képviselő-testület szervezeti...Tovább olvasomkormányülésen részt vevő személyek
A Kormány ülésén részt vesznek a Kormány tagjai, tanácskozási joggal az állandó meghívottak, az előterjesztők és a miniszterelnök által meghívott személyek. A meghívás személyre szólóan történik, az ülésen kizárólag a...Tovább olvasomhatósági tanú
A hatóság a biztosítási intézkedés alkalmazása során, szemlénél, lefoglalásnál, hatósági ellenőrzésnél hatósági tanút vehet igénybe. A hatósági tanú az eljárási cselekmény során történt eseményeket és az általa tapasztalt tényeket a...Tovább olvasomhatósági eljárás
A közigazgatási hatósági eljárás olyan eljárási cselekmények összessége, amelyben a közigazgatási hatóság az állampolgárt (ügyfelet) érintő jogot vagy kötelezettséget állapít meg, adatot, tényt vagy jogosultságot igazol, hatósági nyilvántartást vezet, vagy...Tovább olvasomigazolási kérelem
A mulasztás jogkövetkezményeinek orvoslása. Lényege, hogy aki az eljárás során valamilyen határnapot vagy határidőt elmulasztott, az a törvényben meghatározott okból és határidon belül kimentheti mulasztását. A határidő elmulasztása esetén az...Tovább olvasomvégrehajtás foganatosítása
Törvény vagy kormányrendelet eltérő rendelkezése hiányában a végrehajtást az elsőfokú hatóság foganatosítja. A végrehajtást foganatosító szerv a végrehajtásra önálló bírósági végrehajtóval szerződést köthet, a végrehajtás során azonban csak a végrehajtást...Tovább olvasomdiszpozíció (jog)
A jogi norma egyik szerkezeti eleme, jelentése rendelkezés. A diszpozíció, mint rendelkezés, előírás (rendelkező rész) tartalmazza, hogy egy magatartás kötelező, illetőleg lehetséges, vagy akár tilos. Ez alapján a rendelkező rész...Tovább olvasomügyvezető miniszterelnök
Ha a miniszterelnök megbízatása lemondásával vagy az újonnan megválasztott Országgyűlés megalakulásával szűnik meg, a miniszterelnök az új miniszterelnök megválasztásáig ügyvezető miniszterelnökként gyakorolja hatáskörét, miniszter felmentésére vagy új miniszter kinevezésére azonban...Tovább olvasommegkeresés
Egy állami szerv felkérése jogsegély céljából egy másik állami szerv számára, amely segítségnyújtási kötelességet teremt, feltéve, hogy arra hatásköre és illetékessége van. A segítségnyújtás különösen a megkereső szerv helyett eljárási...Tovább olvasomönálló szabályozó szerv
Az Országgyűlés sarkalatos törvényben a végrehajtó hatalom körébe tartozó egyes feladat- és hatáskörök ellátására és gyakorlására önálló szabályozó szerveket hozhat létre. Az önálló szabályozó szerv vezetőjét a miniszterelnök vagy –...Tovább olvasomminiszter jogalkotási tájékoztatója
A jogszabály előkészítéséért felelős miniszter közzéteszi az erre kijelölt honlapon (a továbbiakban: honlap) a Kormány jogalkotási tervezési időszakára vonatkozó jogalkotási tájékoztatóját. A jogszabály előkészítéséért felelős miniszter jogalkotási tájékoztatója tartalmazza az...Tovább olvasom
