szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személy
Az idegenek egyik csoportja. Az Szmtv. szerint a következő államok (nem magyar) állampolgárai tartoznak ide:
– az Európai Unió tagállamainak állampolgára,
– az Európai Gazdasági Térségről (rövidítve: EGT) szóló megállapodásban részes más állam (Izland, Liechtenstein és Norvégia) állampolgára,
– az Európai Közösség és tagállamai, valamint az EGT-ről szóló megállapodásban nem részes állam között létrejött nemzetközi szerződés alapján a szabad mozgás és tartózkodás joga tekintetében az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam állampolgárával azonos jogállású személy (jelenleg ilyenek a Svájci Államszövetség állampolgárai).
A felsorolt személyeket a törvény összefoglalóan EGT-állampolgárnak nevezi.
A szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személy a Magyarország területére történő beutazás és tartózkodás területén – más idegenekhez viszonyítva – a legszélesebb körű jogokkal rendelkezik.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
migráció
A migráció a legegyszerűbben az emberi helyváltoztatás vagy vándorlás, valamint az azzal kapcsolatban érvényesülő társadalmi és gazdasági hatások együtteseként ragadható meg. A migráció lényegében egyidős az emberiséggel. A tartózkodási hely...Tovább olvasomtisztjelölt
A Hszt. szerint a tisztjelölt a rendvédelmi oktatási intézmény (rendészeti és nemzetbiztonsági felsőoktatást folytató felsőoktatási intézmény) hallgatója. A rendészeti alapképzésre, nappali tagozatra felvételt nyert személy az ösztöndíjszerződés megkötésével a rendvédelmi...Tovább olvasombüntetés-végrehajtási gazdasági társaság
A büntetés-végrehajtási szervezet részeként a fogvatartottak kötelező foglalkoztatására gazdasági társaságokat hoztak létre különleges jogállású büntetés-végrehajtási szervként. A Bvtv. szerint a szabadságvesztés végrehajtásának a célja elérése érdekében létrehozott gazdasági társaságok kizárólagos...Tovább olvasomnemzetbiztonsági védelem
A nemzetbiztonsági védelem célja a védelem alá eső tisztségeket betöltő személyek tevékenysége ellen irányuló, valamint ezen személyek tevékenységéhez kötődő védett információk jogellenes megszerzését célzó leplezett törekvések felderítése és elhárítása. A...Tovább olvasomrendészettudomány
A rendészettudomány a társadalomtudományok közé tartozó önálló tudományág, mely sajátos vizsgálati tárggyal, eszközökkel, módszerrel, belső struktúrával, intézményrendszerrel rendelkezik. A rendészettudomány tárgya a rendészet, ebből következően, feladata a rendészeti működés...Tovább olvasomNemzeti Bűnmegelőzési Tanács
A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács a Kormány által a Ksztv. rendelkezései alapján létrehozott javaslattevő, véleményező és tanácsadói tevékenységet végző testület. A Kormány a Tanácsot a magas szintű közbiztonság megteremtése és fenntartása,...Tovább olvasomtávfelügyeleti rendszer
Az elektronikai vagyonvédelmi rendszerek egyik típusa. A magánbiztonság területén a távfelügyeleti rendszer az Szvmt. szerint meghatározott területen elhelyezett vagy járműbe telepített elektronikai vagyonvédelmi rendszer, amely – a szerződés keretei között,...Tovább olvasommagánbiztonság
A magánbiztonság a magánjogon alapuló jogosítványok alapján a tulajdon védelmének széles lehetőségét biztosító, vagyonvédelmi jellegű vállalkozások által végzett tevékenységek útján létrejövő, sajátos jelenség. A magánbiztonság eszköztára lényegében a tulajdonost megillető...Tovább olvasomhivatásos vadász
A vadgazdálkodási üzemtervben és az éves vadgazdálkodási tervben foglaltak végrehajtásának szakirányítójaként a vonatkozó feladatok szakszerű ellátását végzi. Hivatásos vadász az a természetes személy lehet, aki rendelkezik: – középfokú végzettséggel, –...Tovább olvasomifjú polgárőr
A Ptv. alapján ifjú polgárőr lehet a 14-18 év közötti személy, aki e tevékenység végzéséhez írásbeli, törvényes képviselői hozzájárulással bír, alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezik és büntetlen előéletű. Az ifjú polgárőr...Tovább olvasomtömeges bevándorlás okozta válsághelyzet
Az Európára nehezedő fokozott migrációs nyomás miatt a magyar Országgyűlés a helyzetre a Met. módosításával is reagált. A válsághelyzet három esetben rendelhető el: 1. Ha a Magyarországra érkező elismerést kérők...Tovább olvasomrendőrségi feladat
Az Alaptörvény szerint a rendőrség alapvető feladata a bűncselekmények megakadályozása, felderítése, a közbiztonság, a közrend és az államhatár rendjének védelme. Az Rtv. szerint a rendőrség feladata az Alaptörvényben meghatározott feladatok...Tovább olvasombüntetés-végrehajtási szerv
A Bvtv. szerint büntetés-végrehajtási szervek a következők: – a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága, – a büntetés-végrehajtási intézetek és intézmények, továbbá – a fogvatartottak kötelező foglalkoztatására létrehozott gazdasági társaságok és költségvetési szervek. ...Tovább olvasomterületi polgárőr szövetség
A Ptv. szerint területi polgárőr szövetségnek minősül a polgárőr egyesületek olyan szövetsége, amelyet azonos megyében (fővárosban) székhellyel rendelkező polgárőr egyesületek alkotnak, a törvényben meghatározott feladatokat látja el és az Országos...Tovább olvasomrendőrbot
A rendőri kényszerítő eszközök egyik típusa. A vonatkozó eszközök törvény szerinti teljes elnevezése: „vegyi eszköz, elektromos sokkoló eszköz, rendőrbot, kardlap, illetőleg más eszköz alkalmazása”. Az Rtv. szerint a rendőr a...Tovább olvasomfokozott ellenőrzés
Rendőri intézkedés. A törvény szerinti teljes elnevezése: “fokozott ellenőrzés, ruházat, csomag és jármű átvizsgálása”. A rendőrség az elkövető elfogása és előállítása, a közbiztonságot veszélyeztető cselekmény vagy esemény megelőzése, megakadályozása érdekében...Tovább olvasomigazoltatás
Rendőri intézkedés. A rendőr – igazoltathatja azt, akinek a személyazonosságát az Rtv.-ben meghatározott célból kell megállapítani, – a személyt lakcímének, tartózkodási helyének – az igazoltatott választása szerint – a lakcímet...Tovább olvasomintézkedés magánlakásban
Rendőri intézkedés. A törvény szerinti teljes elnevezése: “intézkedés magánlakásban és közterületnek nem minősülő egyéb helyen”. Az Rtv. szerint a rendőr magánlakásba bebocsátás vagy hatósági határozat nélkül nem léphet be, illetve...Tovább olvasomrendvédelmi etikai alapelvek
A rendvédelmi hivatás etikai alapelveit a Hszt. határozza meg. A rendvédelmi hivatás etikai alapelvei a hivatásos állomány tagjai tekintetében különösen a hűség, a nemzeti érdek előnyben részesítése, a méltóság és...Tovább olvasommenedékes
Menedékjogi szempontból a menekülők egyik csoportja. A Met. szerint Magyarország menedékesként ideiglenes védelemben részesíti azt a külföldit, aki Magyarország területére tömegesen menekülők olyan csoportjába tartozik, amelyet: – az Európai Unió...Tovább olvasom
