elektronikus okirat
Az okirat az eljárásjogokban olyan bizonyítási eszköz, amely a benne foglalt tények, adatok, nyilatkozatok, körülmények, cselekmények valódiságát bizonyítja. Az okirat keletkezése alapján lehet eredeti, illetve másolat. A másolat lehet egyszerű, vagy hiteles. Az okiratok bizonyító erejük szerint lehetnek közokiratok és magánokiratok. A közokirat olyan papír alapú vagy elektronikus okirat, amelyet bíróság, közjegyző vagy más hatóság, illetve közigazgatási szerv ügykörén belül, a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelő módon állított ki. A közokiratot az ellenkező bizonyításáig valódinak kell tekinteni. Elektronikus okirat az elektronikus úton benyújtott, illetve elektronikus okirattá átalakított irat. Elektronikus közokirat kiállításához minősített vagy minősített tanúsítványon alapuló fokozott biztonságú elektronikus aláírás vagy bélyegző, és jogszabályi rendelkezés esetén időbélyegző elhelyezése szükséges.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
elektronikus dokumentumtár
Az elektronikus dokumentumtárolási (EDT) szolgáltatás (KEÜSZ) feladata, hogy a közfeladatot ellátó szervek iratkezelő és dokumentumkezelő szoftverei, illetve specifikus szakalkalmazásaik (szakrendszerei) számára elektronikus dokumentumaik távoli tárolását, hiteles megőrzését illetve a tárolt...Tovább olvasomgaranciális elvárások
A személyiségi jogok védelme érdekében a nyilvántartásoknak a következő adatkezelési garanciális elvárásoknak kell megfelelni: a jogszerűség, a célhoz kötöttség, az illetéktelen hozzáférés kizárása, az adatbázisok összekapcsolhatóságának korlátozása. Személyes adat kizárólag...Tovább olvasomhivatali kapu
A hivatali kapu (HKP) a Központi Rendszer (KR) része. A HKP-n keresztül az igénybevevő szervezetek hitelesen tudnak fogadni elektronikus üzeneteket, illetve a hivatalok elektronikus üzenetei a hitelesen azonosított ügyfelekhez eljuttathatók....Tovább olvasominformáció
Információ bizonyos tényekről, tárgyakról vagy jelenségekről hozzáférhető formában megadott megfigyelés, tapasztalat vagy ismeret, amely valakinek a tudását, ismeretkészletét, annak rendezettségét megváltoztatja, átalakítja, alapvetően befolyásolja, bizonytalanságát csökkenti vagy megszünteti. Az információ...Tovább olvasomSZEÜSZ
Szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatás (SZEÜSZ) az elektronikus azonosítási szolgáltatás, a biztonságos kézbesítési szolgáltatás, az elektronikus ügyintézési szolgáltatások nyújtására felhasználható, jogszabályban meghatározott követelményeknek megfelelő elektronikus aláírással kapcsolatos szolgáltatás, valamint a 451/2016....Tovább olvasomelektronikus ügyintézés
Az elektronikus ügyintézés mint fogalom komplex folyamatot takar. Elektronikus ügyintézés azok az eljárási cselekmények, amelyek során az ügyfél vagy az ügyintézést biztosító szerv elektronikus nyilatkozatot tesz, vagy az ügyintézést biztosító...Tovább olvasomközponti azonosítási ügynök
A központi azonosítási ügynök (KAÜ) szolgáltatás (KEÜSZ) keretében a szolgáltató az elektronikus ügyintézést biztosító szerv számára elérhetővé teszi a vele együttműködő azonosítási szolgáltatásokat. Az ügynöki szolgáltatáson keresztül elérhető valamennyi, a...Tovább olvasomoperációs rendszer
A számítógépben folyó valamennyi folyamat vezérlését és ellenőrzését az operációs rendszer látja el. Az operációs rendszer a rendszer- és a rendszerközeli programok azon összessége, melyek működése biztosítja a hardver és...Tovább olvasomintranet
Az intranet egy hálózaton belüli hálózat. Az intranet az interneten megszokott eszközöket biztosítja a vállalaton, intézményen belüli használatra, de amíg az internet nyílt, az intranetet csak a belső szervezet jogosultságokkal...Tovább olvasomnyílt adat
Nyílt adatoknak vagy nyílt hozzáférésű adatoknak (open data) nevezzük azokat az információkat, amelyeket bárki szabadon – szerzői jogi, szabadalmi, vagy bármely más korlátozásoktól mentes módon – megismerhet, felhasználhat vagy újrahasznosíthat....Tovább olvasomszabad szoftver
A szabad szoftver fogalmát a Free Software Foundation (FSF) definiálta. Egy szoftver akkor szabad, ha teljesülnek a következő feltételek. Tetszőleges célra történő szabad felhasználás: a programot bármilyen személy vagy szervezet...Tovább olvasomadóazonosító jel
Az adózással kapcsolatos nyilvántartás azonosító kódja az adóazonosító jel. Az azonosító kód személyes adat, ezért azt kezelni és továbbítani csak törvényben meghatározott szabályok szerint lehet. Felépítése: az 1. számjegy konstans...Tovább olvasomNemzeti Távközlési Gerinchálózat
A Nemzeti Távközlési Gerinchálózat (NTG) a kormányzati célú hálózat tagja. Az NTG biztosítja kormányrendelet alapján kormányzati célú hírközlési szolgáltatás igénybe vételére kötelezett és jogosult felhasználók számára – a más kormányzati...Tovább olvasominformációs hadviselés
Az információs hadviselés – mint a hadviselés új formája – mindazon összehangolt, koordinált információs tevékenységeket jelentik, amelyek arra irányulnak, hogy a szemben álló fél információs rendszerei működésének korlátozásával befolyásolják a...Tovább olvasomtudástár
A tudástár (tudásbázis) a tudásanyagok gyűjteménye (adatbázisa). A tudástár szűkebb értelemben egy fogalomtár (lexikon, szótár), de tágabb értelemben egy adott területhez, témához kapcsolódó összes információ (fogalmak, ismertetők, GYIK, sablonok és...Tovább olvasommetaadat (informatika)
A metaadat a dokumentumok minél teljesebb beazonosítására szolgáló, egységes szerkezetben készülő adatstruktúra. A metaadat jelentése: adat az adatról. A metaadatok a digitális dokumentumok (szöveg, kép, hang, vidó stb.) leíró adatatai,...Tovább olvasominfrastruktúra szolgáltatás
Infrastruktúra szolgáltatás (IaaS: Infrastructure as a Service): a kiszolgálói hardvert (virtuális szervereket, tárhelyet, hálózati kapcsolatot, számítási kapacitást) és alap – rendszer – szoftvereket szolgáltat. Az ügyfél ezekre az alapvető informatikai...Tovább olvasomnyilvános kulcsú infrastruktúra
A nyilvános kulcsú infrastruktúra (PKI technológia) alkalmazása lehetővé teszi, hogy minden elektronikusan aláírt (bélyegzővel ellátott) dokumentum vagy üzenet olvasója ellenőrizni tudja az üzenetet küldő személy azonosságát és az üzenet sértetlenségét....Tovább olvasomelektronikus levél
Elektronikus levelet az tud küldeni, aki rendelkezik e-mail címmel, vagyis a levelek küldésére, fogadására és tárolására alkalmas postafiókkal. Az e-mail cím általános formája: felhasználónév@kiszolgálónév ahol a kiszolgálónév a címzett által...Tovább olvasomtanúsítvány
Tanúsítvány az elektronikus aláírás tanúsítvány, az elektronikus bélyegző tanúsítvány és a weboldal-hitelesítő tanúsítvány, valamint mindazon, a bizalmi szolgáltatás keretében a szolgáltató által kibocsátott elektronikus igazolás, amely tartalmazza a tanúsítványra vonatkozó...Tovább olvasom
