kulturális javak
Az élettelen és élő természet keletkezésének, fejlődésének, az emberiség, a magyar nemzet, Magyarország történelmének kiemelkedő és jellemző tárgyi, képi, hangrögzített, írásos emlékei és egyéb bizonyítékai – az ingatlanok kivételével -, valamint a művészeti alkotások. Megőrzésük része a kulturális örökségvédelemnek, melynek célja, hogy hazánk múltjának és jelenének pótolhatatlan, egyedi és meg nem újítható forrásait óvja és minden korosztály számára közkinccsé tegye. Kulturális javaink egyúttal az egyetemes kultúra részei.
Tudományterület:
Forrás:
A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény 7.§ 10. pontja
Szerző:
Relációk
sportszövetség
A sportszövetségek meghatározott sporttevékenységek körében a sportversenyek szervezésére, a tagok érdekvédelmére és a részükre való szolgáltatásokra, valamint a nemzetközi kapcsolatok lebonyolítására létrehozott, jogi személyiséggel és önkormányzattal rendelkező társadalmi szervezetek. A...Tovább olvasomEurópai Kreditátviteli Rendszer
A kreditrendszer a bolognai folyamat részeként honosodott meg Magyarországon. A kredit a hallgatói tanulmányi munka mértékegysége, amely az egyes tantárgyak, tantervi egységekre bontva kifejezi azt a becsült időt, amely a...Tovább olvasomPhD
Magyarországon jelenleg egyetlen tudományos fokozat szerezhető: a PhD a latin „philosophiæ doctor” (= A filozófia tanítója) rövidítése. A fokozat megszerzéséhez a doktori szigorlat eredményes letétele, valamint a PhD értekezés sikeres...Tovább olvasomPISA – mérés
„Az OECD egyik legnagyobb hatású nemzetközi programja a PISA néven ismert nemzetközi tanulói teljesítménymérés (Programme for International Student Assessment) szinte forradalmasította az oktatásról való tudásunkat. Ez a vizsgálat a mai...Tovább olvasomoktatási jogok biztosa
Elősegíti az oktatás résztvevőit (tanárokat, diákokat, oktatókat, hallgatókat stb.) illetve azok közösségeit megillető, oktatással kapcsolatos állampolgári jogok érvényesítését. Működése során kizárólag az oktatási miniszternek tartozik felelősséggel. Az oktatási ombudsman évente...Tovább olvasomalapfokú művészetoktatási intézmény
Az alapfokú művészetoktatási intézmény a zeneművészet, táncművészet, képző–és iparművészet, valamint a színművészet és bábművészet területei iránt érdeklődő tanulók számára biztosítja készségeik, képességeik fejlesztését. Az alapfokú művészetoktatás követelménye és tantervi programja...Tovább olvasomhajléktalanság
A szociális törvény a hajléktalan emberek esetében kétféle meghatározást ad. Az első – igazgatási típusú – definíció értelmében “…hajléktalan a bejelentett lakóhellyel nem rendelkező személy, kivéve azt, akinek bejelentett lakóhelye...Tovább olvasompedagógiai program
A pedagógiai program a nevelési-oktatási intézmények szakmai alapdokumentuma, melyet a nevelőtestület készít és fogad el és a fenntartó hagy jóvá. Átfogja az iskola működésének minden területét. A helyi sajátosságok, az...Tovább olvasomalapképzés
A magyar felsőoktatási rendszer három egymásra épülő képzési ciklusból áll: az alap-, a mester- és a doktori képzésből. Érettségi után alapképzésre, osztatlan mesterképzésre vagy felsőoktatási szakképzésre lehet jelentkezni. A 6-8...Tovább olvasomfalugondnok
A falugondnoki szolgáltatás olyan szociális alapellátási forma, amelyet közalkalmazotti jogviszonyban foglalkoztatott falugondok alkalmazásával és a szolgáltatás jellegéhez igazodó gépjármű üzemeltetésével biztosítanak, csökkentve ezzel az aprófalvak és a külterületi lakott helyek...Tovább olvasomkerettanterv
A kerettantervnek közvetítő szerepe van a helyi tanterv és a nemzeti alaptanterv (NAT) között. A kerettanterv feladata a tartalmi szabályozás eszközeként meghatározni a pedagógiai szakaszokra, iskolatípusra vonatkozó érvényes, közös, átfogó...Tovább olvasomönköltséges képzés
A képzés keretében az oktatás teljes költségét a hallgató viseli. A magyar állami (rész)ösztöndíjjal támogatott képzésre tekintettel a magyar állami ösztöndíj feltételei teljesítésének nyilvántartásáért felelős szerv által megállapított visszafizetési kötelezettség...Tovább olvasomkonzultáció
A felsőoktatási intézmény oktatója által a hallgató részére biztosított, a hallgató tanulmányaival kapcsolatos személyes megbeszélés lehetősége a felsőoktatási intézmény által meghatározott helyen. Az oktató a heti teljes munkaidejéből – két...Tovább olvasomönrendelkezési jog
A cselekvőképes beteg az önrendelkezési jog gyakorlása keretében szabadon döntheti el, hogy kíván-e egészségügyi ellátást igénybe venni, illetve annak során mely beavatkozások elvégzésébe egyezik bele, illetve melyeket utasít vissza. A...Tovább olvasomrehabilizációs ellátás
Megváltozott munkaképességű személyek ellátására az jogosult, akinek az egészségi állapota a komplex minősítés alapján 60 %-os, vagy kisebb mértékű, és a jogszabályban meghatározott egyéb jogosultsági feltételekkel is rendelkezik. Az ellátás...Tovább olvasomméltányosság
Általános értelemben azt jelenti, hogy az adott ellátási rendszer (pl. egészségügy, iskoláztatás) valamely jellemzője társadalmilag igazságos módon oszlik el a társadalmon belül. A “társadalmilag igazságos” fogalma mögött többnyire valamilyen normatív...Tovább olvasomesélyegyenlőség
Az egyenlő bánásmód követelménye alapján a Magyar Köztársaság területén tartózkodó természetes személyekkel, ezek csoportjaival, valamint a jogi személyekkel és a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekkel szemben azonos tisztelettel és körültekintéssel,...Tovább olvasomoklevél-ekvivalencia
Egy adott államban kiállított, iskolai végzettséget, valamint tudományos fokozatot tanúsító okiratok egyenértékűségének más államban való kölcsönös elismerése jogszabályok által felállított keretek között. Az elismerési eljárás során az eljáró hatóság a...Tovább olvasomdiszgráfia
Olyan írászavar, mely az írás grafomotoros jellemzőiben nyilvánul meg /például a betűk felismerhetősége, a téri elrendezés, az írás sebessége, a központozás hibái/, másrészt fonológiai nyelvi zavar /nyelvtan, helyesírás, mondatszerkezet/ illetve...Tovább olvasomprojekt az oktatásban
A projekt sajátos tanulási egység, amelynek középpontjában egy probléma áll. A feladat nem egyszerűen a probléma megoldása, hanem a lehető legtöbb vonatkozásának a feltárása, amely a való világban az adott...Tovább olvasom
