oklevél-ekvivalencia
Egy adott államban kiállított, iskolai végzettséget, valamint tudományos fokozatot tanúsító okiratok egyenértékűségének más államban való kölcsönös elismerése jogszabályok által felállított keretek között. Az elismerési eljárás során az eljáró hatóság a külföldi oklevél jogi hatályát azonosnak nyilvánítja a Magyarországon megszerezhető oklevél jogi hatályával. A felsőfokú oklevelek által tanúsított végzettségi szint és az általuk tanúsított szakképzettség elismerése az Oktatási Hivatal Magyar Ekvivalencia és Információs Központjának (MEIK) a feladata, a tudományos fokozatok honosítását a hazai felsőoktatási intézmények végzik.
Tudományterület:
Forrás:
a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló 2001. évi. C. törvény 3. §-a alapján.
Szerző:
Relációk
dependencia
Függőség, ami valamely kémiai anyag rendellenes, túlzott használata során alakul ki. Az egyén a pszichoaktív anyagot folyamatosan használja annak ellenére, hogy az problémákat okoz. Orvosi értelemben függőséget fizikai függőségnél diagnosztizálnak,...Tovább olvasomdoktori képzés
Az egyetemi diplomával – MA, MSC – rendelkezők felvételizhetnek az egyetemeken folyó doktori képzésben való részvételre. A doktori képzésben legalább 240 kreditet kell szerezni, a képzési idő nyolc félév. A...Tovább olvasomhungarikum
Gyűjtőfogalom, amely egységes osztályozási, besorolási és nyilvántartási rendszerben olyan megkülönböztetésre, kiemelésre méltó értéket jelöl, amely a magyarságra jellemző tulajdonságával, egyediségével, különlegességével és minőségével a magyarság csúcsteljesítménye. A Hungarikumok Gyűjteménye a...Tovább olvasomsportszövetség
A sportszövetségek meghatározott sporttevékenységek körében a sportversenyek szervezésére, a tagok érdekvédelmére és a részükre való szolgáltatásokra, valamint a nemzetközi kapcsolatok lebonyolítására létrehozott, jogi személyiséggel és önkormányzattal rendelkező társadalmi szervezetek. A...Tovább olvasomdeviancia
A deviancia latin elemekből álló összetett szó, olyan társadalmi normáktól való eltérést jelent, amelyeket egy közösség vagy a társadalom jelentős része elfogad. A mai szóhasználat deviánsnak nevez mindent, ami a...Tovább olvasomkiemelt figyelmet igénylő tanuló
2011-től új fogalomhasználat jelent meg a köznevelési törvényben. Eszerint az átfogó kategória neve: különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló. Ezen a fő kategórián belül vannak a sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók,...Tovább olvasompártfogói felügyelet
A pártfogó felügyelői szolgálat célja a bűnismétlés kockázatának csökkentése és az, hogy segítséget nyújtson az elkövetőnek a társadalomba való beilleszkedéshez és az ehhez szükséges szociális feltételek megteremtéséhez. A pártfogó felügyelői...Tovább olvasomautizmus
A szociális, kommunikációs és a rugalmas gondolkodáshoz és alkalmazkodáshoz szükséges kognitív képességek sérülése, általában egyfajta súlyos fogyatékosság. Az idegrendszeri fejlődés zavara, amelynek etiológiai hátteréeés jellegzetes viselkedési mintázata egyaránt heterogén. Az...Tovább olvasomprojekt az oktatásban
A projekt sajátos tanulási egység, amelynek középpontjában egy probléma áll. A feladat nem egyszerűen a probléma megoldása, hanem a lehető legtöbb vonatkozásának a feltárása, amely a való világban az adott...Tovább olvasompedagógiai program
A pedagógiai program a nevelési-oktatási intézmények szakmai alapdokumentuma, melyet a nevelőtestület készít és fogad el és a fenntartó hagy jóvá. Átfogja az iskola működésének minden területét. A helyi sajátosságok, az...Tovább olvasomfelsőoktatási szakképzés
A korábbi felsőfokú szakképzést váltotta fel. A négy féléves képzéseket kivették az Országos Képzési Jegyzékből, s kizárólag egyetemek és főiskolák indíthatják. Nappali és levelező tagozatos képzéseket is hirdetnek a felsőoktatási...Tovább olvasomszeminárium
A szeminárium kiscsoportos (ált. 10-20 fős) tanóra, amely egy gyakorlati tantárgyhoz kapcsolódik. Lényege, hogy az oktató elvárja a hallgatóktól a hétről hétre történő rendszeres készülést és az órákon való aktív...Tovább olvasomrégészeti örökség
Az emberi létnek a föld felszínén, a föld vagy a vizek felszíne alatt és a természetes vagy mesterséges üregekben 1711 előtt keletkezett érzékelhető nyoma, amely segít megismerni az egyetemes kultúrát,...Tovább olvasomszociális jog
A szociális jog a társadalombiztosítási jellegű (ideértve a munkanélkülieknek járó ellátásokat is), továbbá a járulékfizetéstől függetlenül létrejövő, jóléti ellátásokra való jogosultságokat keletkeztető jogviszonyok összessége. Utóbbiakon a szociális törvény hatálya alá...Tovább olvasomtársadalmi kohézió
A társadalmi kohézió egy állandósult folyamat, amelynek alapja, hogy az ember közösségi lény. A közösség tagjai értékeket osztanak meg egymással és egyenlő feltételek mellett közösen próbálnak megfelelni a kihívásoknak. A...Tovább olvasomzáróvizsga
A hallgató a végbizonyítvány (abszolutórium) megszerzését követően bocsátható záróvizsgára. A záróvizsga a végbizonyítvány megszerzését követő vizsgaidőszakban a hallgatói jogviszony keretében, majd a hallgatói jogviszony megszűnése után, két éven belül, bármelyik...Tovább olvasomkultúrához való jog
Az egyik alapvető emberi jog, emellett más emberi jogok érvényesülésének alapvető feltétele és eszköze. Magyarország Alaptörvénye kimondja, hogy minden magyar állampolgárnak joga van a művelődéshez. Magyarország ezt a jogot a...Tovább olvasomtársadalmi mobilitás
Társadalmi mobilitásnak nevezzük azt a jelenséget, amikor az egyén vagy a család társadalmi helyzete megváltozik, például parasztból munkás vagy munkásból értelmiségi lesz. Az említett két példa a foglakozás alapján definiált...Tovább olvasomgyermekvédelmi gondoskodás
Ha a szülő vagy más törvényes képviselő a gyermek veszélyeztetettségét az alapellátások önkéntes igénybevételével megszüntetni nem tudja vagy nem akarja, de alaposan feltételezhető, hogy segítséggel a gyermek fejlődése a családi...Tovább olvasombaleseti ellátás
A baleseti táppénz az üzemi balesetként elismert balesettel, foglalkozási megbetegedéssel összefüggő keresőképtelenség idejére nyújtott – egészségbiztosítás keretében igénybe vehető – pénzbeli ellátás. Az egészségbiztosítás szempontjából azt a balesetet, foglalkozási megbetegedést...Tovább olvasom
