áttétel (közig.)
Ha a jogalkalmazó szerv megállapítja, hogy az adott ügyben nincs hatásköre vagy nem illetékes, az ügyet átteszi bíróságok esetében az ügyben eljárni jogosult fórumhoz, a közigazgatási szerv pedig a hatáskörrel rendelkező illetékes közigazgatási szervhez. Hatáskör vagy illetékesség hiányában a hatóság a kérelmet és az ügyben keletkezett iratokat – az ügyfél egyidejű értesítése mellett – haladéktalanul, de legkésőbb a kérelem megérkezésétől, folyamatban levő ügyben a hatáskör és illetékesség hiányának megállapításától számított nyolc napon belül átteszi a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatósághoz.
Tudományterület:
Forrás:
2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól 22. 23. 27. 45. 138. §
Boros Anita: Közérthető közigazgatási hatósági eljárás, Complex, 2013. 22. o
Szerző:
Relációk
támogató (jog)
A gyámhatóság az egyes ügyei intézésében, döntései meghozatalában belátási képességének kisebb mértékű csökkenése miatt segítségre szoruló nagykorú számára, annak kérelmére – cselekvőképessége korlátozásának elkerülése érdekében – támogató kirendeléséről határoz. A...Tovább olvasomközhatalom
Olyan eszközrendszer, amelynek birtokában az állami szervek a társadalom többi tagjával szemben felléphetnek, és akaratukat rájuk kényszeríthetik. A közhatalom (imperium) a jogalkotásra jogosult szervek és a jogalkalmazásra jogosult szervek hatásköre....Tovább olvasomterületi hatály
Azt mutatja meg, hogy a jogszabály földrajzi értelmében hol alkalmazandó. Az a földrajzilag körülhatárolt területet, amely területén a jogszabály jogokat és kötelezettségeket határoz meg. Főszabályként a jogszabály területi hatálya az...Tovább olvasomnagyközség
A nagyközség nem önálló települési kategória, hanem a község egyik típusa. A nagyközségi címet használhatják azon községi önkormányzatok, amelyek a törvény hatálybalépésekor nagyközségi címmel rendelkeztek, továbbá, amelyek területén legalább háromezer...Tovább olvasombizalmi szavazás
A miniszterelnök bizalmi szavazást indítványozhat. Az Országgyűlés a miniszterelnökkel szemben bizalmatlanságát fejezi ki, ha a bizalmi szavazáson az országgyűlési képviselők több mint a fele nem támogatja a miniszterelnököt. A miniszterelnök...Tovább olvasomtöbbcélú kistérségi társulás
A járások kialakításával megszűnt közigazgatási egység, jogintézmény. A kistérségben – kivéve a fővárost és azt a kistérséget, amelyben egy település alkot egy kistérséget – működő települési önkormányzatok képviselő-testületei a kistérségi...Tovább olvasompénzfizetési kötelezettség végrehajtása
A közigazgatási végrehajtás során a pénzfizetési kötelezettség végrehajtására elsősorban a biztosítási intézkedés során lefoglalt, pénzforgalmi szolgáltatónál kezelt összeget kell végrehajtás alá vonni. Ha ez az összeg a követelést nem vagy...Tovább olvasomsemmisség
A közigazgatási jogban a semmisség közigazgatási döntés olyan súlyos hibája, fogyatékossága, amely miatt az jogi hatás kiváltására alkalmatlan. A döntést meg kell semmisíteni, ha a magyar hatóság joghatósága kizárt, az...Tovább olvasomönkormányzáshoz való jog
A helyi választópolgárok közösségét megillető jog, amely lehetővé teszi a helyi közügyek önálló és demokratikus intézését választópolgárok helyi közössége – közvetlenül, illetőleg a választott képviselők – útján. A helyi önkormányzás...Tovább olvasomhivatalos feljegyzés
Hivatalos feljegyzésben kell rögzíteni az olyan eljárási cselekményt, amelyről nem készül jegyzőkönyv vagy hangfelvétel, vagy kép- és hangfelvétel. A hatóság az ügy megítélése szempontjából fontos vagy egyébként az ügy természetére...Tovább olvasomhatáskör átruházás
A hatóság a hatáskörét vagy annak gyakorlását más hatóságra nem ruházhatja át, kivéve, ha törvény a hatáskör törvényben meghatározott esetben, az ott meghatározott másik hatóságra való átruházását kivételesen lehetővé teszi....Tovább olvasomeljárási képesség (közig.)
Az eljárási képesség eljárásjogi cselekvőképességet jelent. A természetes személy ügyfélnek akkor van eljárási képessége, ha cselekvőképesnek minősül. Jogszabályban meghatározott esetben a korlátozott cselekvőképességgel rendelkező személyt is megilleti az eljárási képesség....Tovább olvasommateriális jogforrás
A jogalkotásra jogosult állami szervek. Az Alaptörvény értelmében a Országgyűlés, a köztársasági elnök, a Honvédelmi Tanács, a Kormány, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, a miniszterelnök, a miniszter, az önálló szabályozó...Tovább olvasomelőzetes hatásvizsgálat
A jogszabály előkészítője előzetes hatásvizsgálat elvégzésével felméri a szabályozás várható következményeit. Az előzetes hatásvizsgálat eredményéről a Kormány által előterjesztendő törvényjavaslat vagy kormányrendelet esetén a Kormányt, önkormányzati rendelet esetén a helyi...Tovább olvasomáttétel (közig.)
Ha a jogalkalmazó szerv megállapítja, hogy az adott ügyben nincs hatásköre vagy nem illetékes, az ügyet átteszi bíróságok esetében az ügyben eljárni jogosult fórumhoz, a közigazgatási szerv pedig a hatáskörrel...Tovább olvasomLegfelsőbb Bíróság
Már nem létező bírósági fórum. Helyét és funkcióját 2012-ben a Kúria vette át, mint legfőbb bírósági szerv, amely a büntetőügyben, magánjogi jogvitában és közigazgatási ügyben való döntés mellett biztosítja a...Tovább olvasomhatáskörgyakorlás
A közigazgatási hatóság hatáskörét a jogszabályokban előírt célok megvalósítása érdekében, mérlegelési és méltányossági jogkörét a jogalkotó által meghatározott szempontok figyelembevételével és az adott ügy egyedi sajátosságaira tekintettel gyakorolja. A közigazgatási...Tovább olvasomjogi személy
A jog által elismert, jogképességgel rendelkező személyegyesülés és/vagy vagyontömeg. A jogi személy jogképes: jogai és kötelezettségei lehetnek. A jogi személy jogképessége kiterjed minden olyan jogra és kötelezettségre, amely jellegénél fogva...Tovább olvasomközintézet
Alapvetően humán közszolgáltatásokat biztosító közjogi személy, költségvetési szerv. Szolgáltatásai fő szabályként ingyenesen vagy az ügyfél által közvetett módon, de általában nem piaci áron finanszírozva vehetők igénybe. A közintézetet valamely közigazgatási...Tovább olvasomMagyar Közlöny
Magyarország hivatalos lapja a Magyar Közlöny. A jogszabályokat az önkormányzati rendelet kivételével a Magyar Közlönyben kell kihirdetni. A Magyar Közlönyt a kormányzati portálon történő elektronikus dokumentumként való közzététellel kell kiadni,...Tovább olvasom
