hivatalos feljegyzés
Hivatalos feljegyzésben kell rögzíteni az olyan eljárási cselekményt, amelyről nem készül jegyzőkönyv vagy hangfelvétel, vagy kép- és hangfelvétel. A hatóság az ügy megítélése szempontjából fontos vagy egyébként az ügy természetére tekintettel lényeges minden egyéb eljárási cselekményről hivatalos feljegyzést vehet fel, vagy az eljárási cselekményt az iratra történő rávezetéssel rögzítheti. A hivatalos feljegyzés tartalmazza az eljárási cselekmény rövid összefoglalását, a készítés dátumát (helyét és időpontját), valamint a feljegyzést készítő nevét és aláírását.
Tudományterület:
Forrás:
2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól 39. §
Szerző:
Relációk
elsőfokú eljárás
A közigazgatási hatósági eljárás egyik, első szakasza. Az elsőfokú eljárást a közigazgatási eljárásjogi szaknyelv alapeljárásnak is nevezi, amely azt juttatja kifejezésre, hogy a tipikus jellegű – tehát határozat kibocsátására irányuló...Tovább olvasomilleték
Az állam által magas szintű jogszabályban kivetett olyan közbevétel, amelyet az állam egyoldalúan állapít meg azok terhére, akik az állami (önkormányzati) szervek szolgáltatásait igénybe veszik. Az így beszedett összeget az...Tovább olvasomAlkotmánybíróság határozata alapján indítható jogorvoslati eljárás
A közigazgatási hatósági eljárásban a kérelemre induló jogorvoslati eljárások egyik típusa. Ha az ügyfelek között létrejött egyezséget jóváhagyó határozat meghozatala során alkalmazott alaptörvény-ellenes jogszabály, illetve jogszabályi rendelkezés ellen az ügyfél...Tovább olvasomhatósági ügy
Közigazgatási hatósági ügy minden olyan ügy, amelyben a közigazgatási hatóság az ügyfelet érintő jogot vagy kötelességet állapít meg, adatot, tényt vagy jogosultságot igazol, hatósági nyilvántartást vezet vagy hatósági ellenőrzést vége,...Tovább olvasomhatáskör
Valamely szerv vagy személy intézkedési jogának köre, érvényességi határa, amely azt mutatja meg, hogy ki hogyan jogosult és kötelezett meghatározott közügyek intézésére. Az ügyek megosztását jelenti a különböző állami szervek...Tovább olvasomhelyi önkormányzati állandó bizottság
Az önkormányzati rendszerben az állandó bizottságok feladat- és hatásköre tartós, az helyi önkormányzat és a képviselő-testület munkáját tartósan az egész vagy több önkormányzati cikluson keresztül segítik, támogatják. A képviselő-testület szervezeti...Tovább olvasomszervezetalakítási szabadság
Az önkormányzat rendelettel maga meghatározza szervezeti és működési rendjét. Ez magában foglalja a saját szervezetalakításhoz való jogot, a központi hatalomtól független saját intézményekkel rendelkezik és meghatározott kérdésekben ezen intézmények útján,...Tovább olvasomautomatikus döntéshozatal
Automatikus döntéshozatalnak van helye, ha azt törvény vagy kormányrendelet megengedi, a hatóság részére a kérelem benyújtásakor minden adat rendelkezésére áll, a döntés meghozatala mérlegelést nem igényel, és nincs ellenérdekű ügyfél....Tovább olvasomköltséghatékonyság és gyorsaság
A hatóság a hatékonyság érdekében úgy szervezi meg a tevékenységét, hogy az az eljárás valamennyi résztvevőjének a legkevesebb költséget okozza, továbbá – a tényállás tisztázására vonatkozó követelmények sérelme nélkül, a...Tovább olvasomhivatalbóliság alapelve
A közigazgatási hatóság hivatalból állapítja meg a tényállást, határozza meg a bizonyítás módját és terjedelmét, ennek során nincs kötve az ügyfelek bizonyítási indítványaihoz, ugyanakkor a tényállás tisztázása során minden, az ügy...Tovább olvasomszakszerűség, egyszerűség és együttműködés alapelve
A közigazgatási hatóság a hatásköre gyakorlása során azonban a jogszabályokban nevesített hatásköri szabályokon túl köteles a szakszerűség, az egyszerűség és az ügyféllel való együttműködés követelményeinek megfelelően eljárni. A hatósági közvetítő...Tovább olvasomkivett eljárások
A közigazgatási hatósági eljárásról szóló törvény tárgyi hatálya alá nem tartozó, sajátos eljárások, amelykre elkülönült ágazati jogi szabályozás voantkozik. A Ket. hatálya nem terjed ki a szabálysértési eljárásra, a választási...Tovább olvasomfelügyeleti szerv
Az államigazgatás hierarchikus felépítésből eredő, a szervek közötti viszonyokat meghatározó elnevezés. Az államigazgatási szerv felügyelete a következő hatáskörök együttesét jelenti: az államigazgatási szerv vezetésére kinevezés, vezetői megbízás adása, az államigazgatási...Tovább olvasomszabad bizonyítás elve
A közigazgatási hatóság az eljárás során az érintett ügyre vonatkozó tényeket veszi figyelembe, minden bizonyítékot súlyának megfelelően értékel, döntését valósághű tényállásra alapozza. Ha a tényállást tisztázáshoz nem elegendőek a rendelkezésre...Tovább olvasomszankció
A jogi norma egyik eleme, jelentése jogkövetkezmény. A jogi norma által elvárt magatartás teljesítésének vagy nem teljesítésének, illetve egy helyzet következménye. A gyakorlatban általában nem jelenik meg minden egyes norma...Tovább olvasomzárt képviselő-testületi ülés
A képviselő-testület zárt ülésének három altípusa különböztethető meg. Kötelező a zárt ülés: önkormányzati hatósági, összeférhetetlenségi, méltatlansági, kitüntetési ügy tárgyalásakor, fegyelmi büntetés kiszabása, valamint vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárás esetén. Az érintett kérésére...Tovább olvasomönálló szabályozó szerv
Az Országgyűlés sarkalatos törvényben a végrehajtó hatalom körébe tartozó egyes feladat- és hatáskörök ellátására és gyakorlására önálló szabályozó szerveket hozhat létre. Az önálló szabályozó szerv vezetőjét a miniszterelnök vagy –...Tovább olvasomSzervezeti és működési szabályzat
A szervezet belső struktúráját, az egyes szervek, illetve szervezeti egységek egymáshoz való viszonyát, alá-, ill. fölérendeltségét, a szervezeti egységeket megjelenítő természetes személyek feladat- és hatáskörét állapítja meg. Az állami és...Tovább olvasomMagyar Közlöny
Magyarország hivatalos lapja a Magyar Közlöny. A jogszabályokat az önkormányzati rendelet kivételével a Magyar Közlönyben kell kihirdetni. A Magyar Közlönyt a kormányzati portálon történő elektronikus dokumentumként való közzététellel kell kiadni,...Tovább olvasommegelőzés (jog)
Az illetékességi összeütközés, vita egyik törvényi feloldási lehetősége. Az ügyben illetékességgel rendelkező azonos hatáskörű hatóságok közül az ügyfél kérelmének hiányában az jár el, amelynél az eljárás előbb indult meg. Ha...Tovább olvasom
