jogalkotói mulasztás
Jogszabály vagy jogszabályi rendelkezés megalkotásának elmulasztásából fakadó alaptörvényellenes helyzet. A jogalkotói feladat elmulasztásának minősül, ha nemzetközi szerződésből származó jogalkotói feladat elmulasztása valósul meg, kifejezett jogszabályi felhatalmazásból származó jogalkotói feladat ellenére nem került sor a megalkotására, vagy a jogi szabályozás Alaptörvényből levezethető lényeges tartalma hiányos. Ha az Alkotmánybíróság a jogalkotó általi mulasztással előidézett alaptörvény-ellenesség fennállását állapítja meg, a mulasztást elkövető szervet felhívja feladatának teljesítésére. Az Alkotmánybíróság hatáskörei gyakorlása során folytatott eljárásában határozattal megállapíthatja azokat az Alaptörvény szabályozásából eredő, és az Alaptörvény rendelkezéseit érvényre juttató alkotmányos követelményeket, amelyeknek a vizsgált, illetve a bírósági eljárásban alkalmazandó jogszabály alkalmazásának meg kell felelnie.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
költséghatékonyság és gyorsaság
A hatóság a hatékonyság érdekében úgy szervezi meg a tevékenységét, hogy az az eljárás valamennyi résztvevőjének a legkevesebb költséget okozza, továbbá – a tényállás tisztázására vonatkozó követelmények sérelme nélkül, a...Tovább olvasomhatósági ügy
Közigazgatási hatósági ügy minden olyan ügy, amelyben a közigazgatási hatóság az ügyfelet érintő jogot vagy kötelességet állapít meg, adatot, tényt vagy jogosultságot igazol, hatósági nyilvántartást vezet vagy hatósági ellenőrzést vége,...Tovább olvasomegyszerűsített döntés
A közigazgatási hatósági döntéshoztal egyik formája, amely esetében nem kötelező valamennyi hatósági döntési elem szerepeltetése. Indokolást és jogorvoslatról való tájékoztatást nem tartalmazó egyszerűsített döntés hozható, ha a hatóság a kérelemnek...Tovább olvasomzárt képviselő-testületi ülés
A képviselő-testület zárt ülésének három altípusa különböztethető meg. Kötelező a zárt ülés: önkormányzati hatósági, összeférhetetlenségi, méltatlansági, kitüntetési ügy tárgyalásakor, fegyelmi büntetés kiszabása, valamint vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárás esetén. Az érintett kérésére...Tovább olvasomeljárás-megszüntetés
Az eljárás megszűntetése a hatósági eljárás végleges megakadást jelenti, az ügyben nem hoznak érdemi döntést. Kötelező eseteit a Ket. 31. § részletesen felsorolja, például a kérelem érdemi vizsgálat nélküli elutasításának...Tovább olvasomEurópai Közigazgatási Tér
Az Európai Közigazgatási Tér (European Administrative Space) a tagországok közigazgatási kultúrájára ható alapelvek összessége, amelyek alkalmazása azonban nem kötelező, mert a tagállamok közigazgatása nem tartozik az Unió szabályozási körébe. Azonban...Tovább olvasomhatósági igazolvány
Olyan közokirat, amelyet a közigazgatási hatóság – jogszabályi esetekben és adattartalommal – az ügyfél adatainak vagy jogainak rendszeres igazolására ad ki. A hatósági igazolványt a bejegyzett adatok és jogok igazolására...Tovább olvasommegyei jogú város
A települési önkormányzat egyik típusa, amely – törvényben meghatározottak szerint, az abban foglalt kivételekkel – azokat a közszolgáltatásokat is biztosítja, melyek saját területén túl a megye egészére vagy nagy részére...Tovább olvasomalkotmányjogi panasz vizsgálata
Az alapjogok vagy alkotmányos jogok megsértése esetén igénybe vehető jogorvoslati eszköz, amellyel az a természetes személy vagy jogi személy élhet, aki az állami szervek tevékenysége vagy mulasztása miatt alkotmányos (alap-)...Tovább olvasomlefoglalás
A bizonyítás céljait szolgáló dolog (tárgy) birtoklásának (használatának) ideiglenes elvonása, a tulajdonos (birtokos) részére az törvényben biztosított rendelkezési jog érintése nélkül. Az ügyben érdemi döntésre jogosult hatóság a tényállás tisztázása...Tovább olvasomjogforrás
Ahonnan a jog megismerhető. A jogforrás mint gyűjtőfogalom, kétféle általános értelemben használatos: tárgyi jog szabályaként, azaz jogszabályként, tárgyi jog létrehozójaként, megalkotójaként, azaz jogalkotóként. A jogforrások többféleképpen osztályozhatók, lehetnek például: külső...Tovább olvasomvégrehajtási kifogás
A közigazgatási hatósági eljárásban ismert sajátos jogorvoslati eszköz, amellyel nemcsak az ügyfél, hanem bárki élhet, akinek jogát vagy jogos érdekét a közigazgatási döntés végrehajtására irányuló valamely cselekmény sérti. Nem lehet...Tovább olvasomhatáskör
Valamely szerv vagy személy intézkedési jogának köre, érvényességi határa, amely azt mutatja meg, hogy ki hogyan jogosult és kötelezett meghatározott közügyek intézésére. Az ügyek megosztását jelenti a különböző állami szervek...Tovább olvasombiztosítási intézkedés
Célja, hogy a teljesítés jövőbeni veszélyeztetettsége esetén előzetesen, már a döntés jogerőre emelkedése, vagy a végrehajtás elrendelése előtt garantálja az eredményes végrehajtást azzal, hogy megakadályozza a kötelezettség fedezetéül szolgáló pénzösszeg,...Tovább olvasomönként vállalt feladatok
A helyi önkormányzat ellátja az általa önként vállalt feladat- és hatásköröket, amelynek célja a kötelező feladatokon túl, a településen felmerült bármely közszolgáltatási igény kielégítése, vagy helyi közügy intézése. A helyi...Tovább olvasomeljárásjogi jogutódlás
Valamely hatósági eljárás során megállapított eljárási jog, jogi kötelezettség vagy jogi helyzet, illetve jogviszony alanyának változása oly módon, hogy az eljárási jog, kötelezettség vagy a jogviszony fennmarad. Ha jogszabály másként...Tovább olvasomtelepülésrészi önkormányzat
A képviselő-testület – szervezeti és működési szabályzatában meghatározottak szerint – valamely településrész sajátos érdekeinek képviseletére településrészi önkormányzatot (részönkormányzat) hozhat létre települési képviselőkből és más, az adott településrészi választópolgárokból. Testületének feladatai...Tovább olvasomKet. személyi hatálya
A Ket. személyi hatálya elsősorban az ügyfelekre terjed ki: ügyfél az a természetes vagy jogi személy, továbbá jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, akinek jogát vagy jogos érdekét az ügy érinti,...Tovább olvasomhatósági igazgatási társulás
A települési önkormányzati társulások egyik típusa. Egymással területileg határos képviselő-testületek írásbeli megállapodása egy vagy több államigazgatási hatósági ügyfajta szakszerű intézésére. A hatósági igazgatási társulás azt a célt szolgálja, hogy bizonyos...Tovább olvasomhatáskörgyakorlás
A közigazgatási hatóság hatáskörét a jogszabályokban előírt célok megvalósítása érdekében, mérlegelési és méltányossági jogkörét a jogalkotó által meghatározott szempontok figyelembevételével és az adott ügy egyedi sajátosságaira tekintettel gyakorolja. A közigazgatási...Tovább olvasom
