bolognai rendszer
Magyarország 46 európai országgal egyetemben részt vesz a bolognai folyamatban, melyben a tagországok önként vállalták felsőoktatási rendszereik összehangolását. A bolognai folyamat példátlan mértékű változásokat hozott az európai felsőoktatásban, s alapvetően meghatározta a hazai felsőoktatás legutóbbi történetét is. A hazai felsőoktatási rendszer 2006-ban állt át a többciklusú képzésre, melyben alap-, mester- és doktori képzésen alapuló felsőfokú képzési rendszer jött létre. A rendszer célja elsősorban, hogy a korábbi rendszernél rugalmasabb kereteket adjon a továbbtanuláshoz és megfeleljen az Európában egyre fontosabbá váló egész életen át tartó tanulás elvének.
Tudományterület:
Forrás:
lásd: www.felvi hu című honlap
Szerző:
Relációk
egészségügyi ellátási jog
Minden betegnek joga van – a jogszabályokban meghatározott keretek között – az egészségi állapota által indokolt, megfelelő, folyamatosan (napi 24 órában) hozzáférhető és az egyenlő bánásmód követelményének megfelelő egészségügyi ellátáshoz....Tovább olvasomautizmus
A szociális, kommunikációs és a rugalmas gondolkodáshoz és alkalmazkodáshoz szükséges kognitív képességek sérülése, általában egyfajta súlyos fogyatékosság. Az idegrendszeri fejlődés zavara, amelynek etiológiai hátteréeés jellegzetes viselkedési mintázata egyaránt heterogén. Az...Tovább olvasomkulturális igazgatás
A kulturális igazgatás magában hordozza az igazgatás általános fogalmának elemeit, ennek megfelelően az emberi együttműködés során keletkező tevékenység, amely biztosítja a közös, a kultúrához kapcsolódó célok elérését, az ehhez szükséges...Tovább olvasomutógondozás
Egyfajta pszicho-szociális rehabilitációs tevékenység. Általában arra a tevékenységre utalva használják a fogalmat, amelyet valamilyen bentlakásos intézményes ellátásból kikerülő személy (pl. nevelőotthon, kórház, fogyatékosok otthona stb.) közösségbe integrálódásának, önálló élete kialakítása...Tovább olvasomszegregáció
A szegregáció alapvetően szociológiai fogalom. A hazai szakirodalom leggyakrabban a területi elhelyezkedéssel, lakhatással és az oktatás területén jelentkező –elkülönüléssel/elkülönítéssel kapcsolatban használja. Szegregációnak nevezzük azt a jelenséget, amikor egy-egy településen belül...Tovább olvasomszeminárium
A szeminárium kiscsoportos (ált. 10-20 fős) tanóra, amely egy gyakorlati tantárgyhoz kapcsolódik. Lényege, hogy az oktató elvárja a hallgatóktól a hétről hétre történő rendszeres készülést és az órákon való aktív...Tovább olvasomdoktori képzés
Az egyetemi diplomával – MA, MSC – rendelkezők felvételizhetnek az egyetemeken folyó doktori képzésben való részvételre. A doktori képzésben legalább 240 kreditet kell szerezni, a képzési idő nyolc félév. A...Tovább olvasomdeviancia
A deviancia latin elemekből álló összetett szó, olyan társadalmi normáktól való eltérést jelent, amelyeket egy közösség vagy a társadalom jelentős része elfogad. A mai szóhasználat deviánsnak nevez mindent, ami a...Tovább olvasomösztöndíj
Az ösztöndíj egyfajta pénzbeli támogatás valamilyen tanulmány, vagy kutató munka folytatásának segítésére, részleges, vagy teljes finanszírozására. A felsőoktatásért felelős miniszter évente – a felsőoktatási törvény 39. § (5) és (6)...Tovább olvasombejegyzett élettársi kapcsolat
A bejegyzett élettársi kapcsolat egy olyan párkapcsolati forma, amely a házassághoz hasonlóan állami szerv előtti akaratnyilvánítással, illetve ezt követő nyilvántartásba vétellel jön létre. Hazánkban 2009. július 1-jétől az intézményt elsősorban...Tovább olvasomközlevéltár
A közlevéltár a nem selejtezhető köziratokkal kapcsolatos levéltári feladatokat – ideértve a tudományos és igazgatási feladatokat is – végző, közfeladatot ellátó szerv által fenntartott levéltár.A nem selejtezhető (maradandó értékű) iratokat...Tovább olvasomanyakönyvi nyilvántartás
Az anyakönyvi nyilvántartás hatósági nyilvántartás, mely alapja minden további személyi nyilvántartásnak, s ily módon szoros kapcsolatban áll az állampolgársági és a népesség-nyilvántartási területekkel. A tevékenységet állami és önkormányzati szervek végzik....Tovább olvasomtankötelezettség
Magyarországon az óvodába lépés a 3. életévben, az iskolába lépés a 6. életévben kezdődik, a tankötelezettség pedig 16 éves korban ér véget. A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31....Tovább olvasomműemlékvédelem
Műemléki érték minden olyan építmény, történeti kert, történeti temetkezési hely, vagy sajátos terület, valamint ezek maradványa, továbbá azok rendeltetésszerűen összetartozó együttese, rendszere, amely hazánk múltja és a magyar nemzet vagy...Tovább olvasommegelőzés
A prevenció latin eredetű szakkifejezés, jelentése: megelőzés. Az egészségügyben a betegségek megelőzésére vonatkozó átfogó és sokszínű tevékenységek összességét jelenti. A megelőzés (prevenció) magában foglalja mindazon törekvéseket, melyek az egészség fejlesztését,...Tovább olvasomsportszövetség
A sportszövetségek meghatározott sporttevékenységek körében a sportversenyek szervezésére, a tagok érdekvédelmére és a részükre való szolgáltatásokra, valamint a nemzetközi kapcsolatok lebonyolítására létrehozott, jogi személyiséggel és önkormányzattal rendelkező társadalmi szervezetek. A...Tovább olvasomdependencia
Függőség, ami valamely kémiai anyag rendellenes, túlzott használata során alakul ki. Az egyén a pszichoaktív anyagot folyamatosan használja annak ellenére, hogy az problémákat okoz. Orvosi értelemben függőséget fizikai függőségnél diagnosztizálnak,...Tovább olvasomPISA – mérés
„Az OECD egyik legnagyobb hatású nemzetközi programja a PISA néven ismert nemzetközi tanulói teljesítménymérés (Programme for International Student Assessment) szinte forradalmasította az oktatásról való tudásunkat. Ez a vizsgálat a mai...Tovább olvasomsportegyesület
A sportegyesület a magyar sport hagyományos szervezeti alapegysége, a versenysport, a tehetséggondozás, az utánpótlás-nevelés és a szabadidősport műhelye. Sportegyesület – az állami sportcélú támogatásokról szóló kormányrendeletben meghatározott feltételek teljesülése esetén...Tovább olvasomkerettanterv
A kerettantervnek közvetítő szerepe van a helyi tanterv és a nemzeti alaptanterv (NAT) között. A kerettanterv feladata a tartalmi szabályozás eszközeként meghatározni a pedagógiai szakaszokra, iskolatípusra vonatkozó érvényes, közös, átfogó...Tovább olvasom
