fiúsítás
Nemességet eredeti és származékos módon lehetett megszerezni. Az eredeti szerzésmód azt jelentette, hogy a nemesi rend kialakulása után nemesi címet csak a király adományozhatott. Az eredeti szerzésmód egyik esete a fiúsítás, amit I. Károly vezette be. A fiúsítás mint nemesi szerzésmód eljárása alapján, a király a fiágon magvaszakadt nemes lányát vagy a nemzetség valamely nőrokonát a férfiakkal azonos jogokkal, illetve öröklési joggal ruházta fel. A fiúsítást követően a gyakorlatban többnyire az utolsó birtokosnak a lánya vagy nővére örökölhetett. Az örökösödési rendben a fiúsítás változást nem idézett elő, azaz a vagyon továbbra is a fiágat illette. A fiúsított nőnek a gyermekei, ha születésüknél fogva nem is voltak azok (mert atyjuk nem volt nemes), nemesekké lettek. Az utolsó birtokos életében a fiúsítás csak feltételes volt, mert érvényét vesztette, ha utóbb neki fiörököse született, vagy ha az utóbb hűtlenségbe esett. A fiúsítás csak az utolsó birtokos halálával lépett hatályba.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
deportálás
Az állam által kijelölt tartózkodási helyre kényszerítés. A deportálást korábbi századok bűntetőgyakorlatából is ismerjük. A hitleri Németország esetében deportálásnak nevezzük a haladó gondolkodású emberek, zsidók és a nácik által alsóbbrendűeknek...Tovább olvasomPragmatica Sanctio
A Habsburg-dinasztia nőági örökösödését az 1723. évi I-III. törvénycikkek, azaz a Pragmatica Sanctio állapítja meg. A törvény alapján ha nincs fiúutód, akkor a magyar trónt a megállapított női ágból való...Tovább olvasomhitbér
A hitbér az egyik legrégebbi magyar intézmény, melyet a férj adott feleségének házastársi kötelességeinek ellentételezéseként. Összege a férj rendi állásához igazodott. A hitbér (dos) a nő részére rendelt vagyon volt,...Tovább olvasomfelsőház
A felsőtábla (főrendi tábla) összetétele a királyi tanácsot is alkotó főpapok és főurak részvételével alakul ki a 13. századtól, akik esetenként az alsótábla előzményeként is tekinthető fehérvári törvénylátó napokon, majd...Tovább olvasompatrimoniális monarchia
A patrimoniális állam fogalmának megteremtője, Carl Ludwig von Haller (1764– 1854) német történész szerint a kora középkori királyi hatalom jórészt „magánjogi természetű és az állam földje felett való tulajdonon alapszik”....Tovább olvasomszolgabíró
A 13. században választott tisztségviselő volt, akiknek a feladata volt, hogy a nádor által hirdetett törvénykező közgyűlésen a nádorral vagy az ispánnal együtt bíráskodjanak. A szolgabírák tisztségüket választással kapják meg...Tovább olvasombizalmas jogszabály
A szocialista alkotmányjog leszögezte: „A jogforrások kihirdetését, közlését érvényességi kellékké teszi a logikai követelmény: csak annak engedelmeskedhetünk, amiről tudjuk, mit parancsol, tilt vagy enged meg”, vagyis érvényességi kellékként fogalmazta meg...Tovább olvasomnyelvváltság
Latinul emenda linguae. A becstelenítésre (dehonestatio) és becsületsértésre megállapított magánbüntetés. A nyelvváltság fő esetei: a) jogtalan és hamis panasznak emelése a királynál vagy más rendes biráknál, b) jóhírű és tisztességes...Tovább olvasomrendezett tanácsú város
Az elsőfokú bírói joghatósággal felruházott mezővárosok utódai a rendezett tanácsú városok közvetlenül a megye alá tartoztak. A rendezett tanácsú városok a törvényhatósági jogú városok szervezetével voltak párhuzamba állíthatók, elsőfokú igazgatási,...Tovább olvasombüntetőparancs
A büntetőparancs olyan bírói határozat, amely a terhelt meghallgatása nélkül, csupán a feljelentés és a vádindítvány alapján állapítja meg annak büntetését. E határozat az ítélet hatályát nyeri, ha ellene a...Tovább olvasomági vagyon
Az ági öröklés történeti alapja az ősiség. Az Országbírói Értekezlet az ősiségnek a forgalmat gátló részét továbbra is eltörlendőnek tartotta, de az öröklési jogban, ha nincsenek leszármazók, továbbra is alkalmazandónak...Tovább olvasomcarcer
Latin szó, a római jogi forrásokban fogház, börtön jelentéssel használják. Ugyanilyen értelemben használják e szót régi hazai jogforrásaink is (1435. évi VIII. törvénycikk, 1567. évi XXVII. törvénycikk, 1723. évi XII....Tovább olvasombán
Mivel a magyar királyok nem tartózkodtak Horvátország területén, ezért az országot nevükben a horvát bán kormányozta. A horvát bán mint királyi helytartó a horvát hadak vezére, a legfőbb bíró volt....Tovább olvasomPraxis Criminalis
Az 1687. évi országgyűlésen I. Lipót javaslatára felmerült a büntetőjog önálló rendezésének gondolata, azt azonban a rendek a bizottságokban történő tárgyalás miatt élesen ellenezték, így a kodifikáció elmaradt. Kollonics Lipót...Tovább olvasomelőszentesítési jog
Az 1867. évi ügyrendi szabályzat (amely taxatíve felsorolta a királyi döntést illető ügyeket és a minisztertanácsi eljárás körüli szabályokat) keretében fogalmazódott meg az ún. előszentesítési jog, mely a törvényjavaslatoknak, fontosabb...Tovább olvasomszilveszterpátens
A Gesamtstaat megteremtésének sürgető feladatára vállalkozó bécsi politika sokallta az „olmützi látszatalkotmányosság” kényelmetlen engedményeit, s 1851 fordulóján a „Sylvesterpatent” néven ismertté vált rendelettel új, a leplezetlen abszolutizmus alkalmazásától sem visszariadó...Tovább olvasomcomes
A római birodalom utolsó századaiban és az egész középkoron végig a működés tárgya és fontossága tekintetében szerfölött különböző köz- és magánhivatalokat, majd hivatal nélkül is előkelő állást, méltóságot jelölő egyéni...Tovább olvasomfőkegyúri jog
Az uralkodó személyes, fenntartott felségjogainak egyike a főkegyúri jog, amely a királynak a római katolikus egyház belső életének alakításához való joga: egyházszervezési, kinevezési és kegyúri jog. A királyi főkegyúri jog...Tovább olvasombevett vallások
Erdélyben vallási szempontból európai összehasonlításban is a legvegyesebb volt a lakosság. Itt János Zsigmond uralkodásának idejétől már nem számíthatott államvallásnak a katolikus vallás. 1550-ben először az evangélikus, 1564-től a református...Tovább olvasomdux
A király akadályoztatása esetén az államélet stabilitásának fenntartása miatt minden korban alapvető fontosságú volt helyettesítése. A király helyettesítésének több módja alakult ki a 11. és 13. század között. A dux...Tovább olvasom
