hatósági eljárás alapelvei
Olyan általános tételek, iránymutatások leíró és/vagy előíró szabályok, amelyeknek az eljárás minden szakaszában érvényesülnek. Kiindulópontul szolgál a jogi érvelés és döntéshozatal számára, a jogértelmezésben és a joghézag kitöltésében. A Ket.-ben szabályozott alapelvek egy része magából az Alaptörvényből vezethető le, s az egész jogrendszerre vagy az összes eljárásjogra egyaránt irányadó. Az alapelvek elsődleges címzettjei a közigazgatási hatóságok, de vannak az ügyfélre kötelezettséget hárító alapelvek, valamint az eljárás valamennyi résztvevője számára irányadó elvek.
Hatáskörgyakorlás célhoz kötöttsége és a hatáskörrel való visszaélés tilalma, nyelvhasználat, szabad bizonyítás elve, jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogok védelme, hivatalbóliság alapelve, jóhiszemű eljárás elve, szakszerűség, egyszerűség és együttműködés alapelve, törvény előtti egyenlőség és a diszkrimináció tilalma, törvényesség, illetve joghoz kötöttség alapelve, költséghatékonyság és a gyorsaság alapelve, kapcsolattartási formák közötti szabad választás elve, közigazgatási hatóság kártérítési felelőssége, tájékoztatáshoz való jog, tisztességes eljáráshoz és a jogszabályban meghatározott határidőn belüli döntéshez való jog.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
döntés-kiegészítés
Ha döntésből jogszabály által előírt kötelező tartalmi elem hiányzik, vagy az ügy érdeméhez tartozó kérdésben nem született döntés, a hatóság a döntést kiegészíti. Nincs helye a döntés kiegészítésének, ha a...Tovább olvasomfelügyeleti szerv
Az államigazgatás hierarchikus felépítésből eredő, a szervek közötti viszonyokat meghatározó elnevezés. Az államigazgatási szerv felügyelete a következő hatáskörök együttesét jelenti: az államigazgatási szerv vezetésére kinevezés, vezetői megbízás adása, az államigazgatási...Tovább olvasomjogalkotási hatáskör
A jogalkotási hatáskör jogi norma meghozatalára vonatkozó jogosultságot és kötelezettséget jelent. Az eredeti jogalkotási hatáskör közvetlenül az Alaptörvényből ered, ezért a jogalkotás nem igényel külön felhatalmazást. A származékos jogalkotói hatáskör...Tovább olvasomhatósági igazgatási társulás
A települési önkormányzati társulások egyik típusa. Egymással területileg határos képviselő-testületek írásbeli megállapodása egy vagy több államigazgatási hatósági ügyfajta szakszerű intézésére. A hatósági igazgatási társulás azt a célt szolgálja, hogy bizonyos...Tovább olvasomautomatikus döntéshozatal
Automatikus döntéshozatalnak van helye, ha azt törvény vagy kormányrendelet megengedi, a hatóság részére a kérelem benyújtásakor minden adat rendelkezésére áll, a döntés meghozatala mérlegelést nem igényel, és nincs ellenérdekű ügyfél....Tovább olvasomtisztességes eljáráshoz való jog
Mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit a hatóságok részrehajlás nélkül, tisztességes módon és ésszerű határidőn belül intézzék. A hatóságok törvényben meghatározottak szerint kötelesek döntéseiket indokolni. A tisztességes eljárás követelménye alapján...Tovább olvasommegyei jogú város
A települési önkormányzat egyik típusa, amely – törvényben meghatározottak szerint, az abban foglalt kivételekkel – azokat a közszolgáltatásokat is biztosítja, melyek saját területén túl a megye egészére vagy nagy részére...Tovább olvasomhatóság
A közigazgatási döntés (határozat vagy végzés) meghozatalára jogosult szerv, szervezet, vagy személy. Közigazgatási hatóság a hatósági ügy intézésére hatáskörrel rendelkező államigazgatási szerv, helyi önkormányzati képviselő-testület, megyei önkormányzat közgyűlése, valamint átruházott...Tovább olvasomegyszerű és minősített többség
A képviselő-testületi javaslat elfogadásához az egyszerű többséget igénylő javaslat esetén a jelen levő önkormányzati képviselők, minősített többséget igénylő javaslat esetén az önkormányzati képviselők több mint a felének igen szavazata szükséges....Tovább olvasomjogharmonizációs záradék
Ha a jogszabály uniós jogi aktusnak való megfelelést valósít meg, ezt az uniós jogi aktusokra való hivatkozást tartalmazó jogharmonizációs záradékban meg kell állapítani. Nem kell jogharmonizációs záradékot alkalmazni, ha az...Tovább olvasomközüzem
Közszolgáltatást teljesítő köztulajdonban levő jogi személy, vállalat, gazdasági társaság. A közüzem feladata a közszükségletet kielégítő alapvető szolgáltatások folyamatos biztosítása: energiaszolgáltatás (villany-, gázszolgáltatást), vízellátás, csatornázás, helyi személyszállítás szolgáló tömegközlekedés, köz- és...Tovább olvasomideiglenes intézkedés
A hatóság – tekintet nélkül a joghatóságára, valamint a hatáskörére és az illetékességére – hivatalból köteles megtenni azt az ideiglenes intézkedést, amelynek hiányában a késedelem elháríthatatlan kárral, a személyiségi jogok...Tovább olvasomminiszterelnöki megbízott
A miniszterelnök diplomáciai, személyes tanácsadói vagy egyéb eseti jellegű feladat miniszterelnöki megbízottként történő ellátására megbízást adhat. A miniszterelnök a miniszterelnöki megbízottat feljogosíthatja a miniszterelnöki főtanácsadói megnevezés használatára. A megbízás díjazásaként...Tovább olvasomKet. tárgyi hatálya
A Ket. tárgyi hatály a közigazgatási hatósági ügy és a hatósági szolgáltatás. A Ket. azonban nem átfogó kódex, így a tárgyi hatálya nem terjed ki az ún. kivett eljárásokra, továbbá...Tovább olvasomjogalkotói mulasztás
Jogszabály vagy jogszabályi rendelkezés megalkotásának elmulasztásából fakadó alaptörvényellenes helyzet. A jogalkotói feladat elmulasztásának minősül, ha nemzetközi szerződésből származó jogalkotói feladat elmulasztása valósul meg, kifejezett jogszabályi felhatalmazásból származó jogalkotói feladat ellenére...Tovább olvasomkérelem (jog)
Az ügyfél olyan írásbeli vagy szóbeli nyilatkozata, amely közigazgatási hatósági eljárás megindítására és döntés meghozatalára irányul. A kérelmet a hatósághoz írásban vagy szóban lehet előterjeszteni. A szóban előterjesztett kérelemről jegyzőkönyvet...Tovább olvasomkormánybiztos
A Kormány – normatív határozatával – miniszter vagy kormányhivatal feladatkörébe nem tartozó vagy kiemelt fontosságú feladat ellátására kormánybiztost nevezhet ki. A kormánybiztos személyére a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter tesz...Tovább olvasomLegfelsőbb Bíróság
Már nem létező bírósági fórum. Helyét és funkcióját 2012-ben a Kúria vette át, mint legfőbb bírósági szerv, amely a büntetőügyben, magánjogi jogvitában és közigazgatási ügyben való döntés mellett biztosítja a...Tovább olvasomhivatalbóli döntés-felülvizsgálati eljárás
A közigazgatási hatósági eljárás jogorvoslatai közül azok, amelyeket a hatóság hivatalból (ex officio) indít meg. Hivatalból kerül sor a közigazgatási döntés felülvizsgálatára a döntést hozó hatóság saját hatáskörében indított eljárás...Tovább olvasomjogviszony
A jogalanyok jogosultságainak és jogi kötelezettségeinek konkrét kölcsönös, jog által szabályozott viszonya. A jogviszony három eleme: az alanya, tárgy és tartalma. A jogviszonyalanyai a jogalanyok, jogképességgel rendelkező természetes és jogi...Tovább olvasom
