rendelkezés nyilvántartás
Rendelkezési nyilvántartás (RNY) olyan központi elektronikus ügyintézési szolgáltatás (KEÜSZ), amelynek keretein belül a szolgáltató a természetes személyek ügyintézésre vonatkozó rendelkezéseit tartja nyilván. A szolgáltatás lehetővé teszi a rendelkezések megtételét azonosítási, kapcsolattartási módok, illetve az ügyfél időszaki értesítése elektronikus ügyintézési cselekményeiről szolgáltatás (RÉR), valamint internetes és telefonos ügyintézés tekintetében. A nyilvántartás tárolja az állandó meghatalmazásokra vonatkozó nyilatkozatokat, és azokról hitelesítetten információt szolgáltat. Az ügyintézési rendelkezés első alkalommal kizárólag személyes megjelenés mellett tehető. Először minden esetben egy úgynevezett alaprendelkezést szükséges tenni bizonyos ügyintézésre vonatkozó alapinformációk megadásával (például hivatalos elérhetőségek, személyazonosítási módok), ezt követően van lehetőség további – elektronikusan vagy telefonon adott – rendelkezések és meghatalmazások rögzítésére.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
SMS
Az SMS mobiltelefonnal (vagy tömeges SMS küldő alkalmazással) küldött, rövid terjedelmű (meghatározott karakterszámú) szöveges üzenetet kézbesítő szolgáltatás. Egy SMS hossza 160 karakter, de számos telefon hosszabb üzeneteket is képes küldeni...Tovább olvasomelektronikus dokumentum
Az eIDAS rendelet szerint: elektronikus dokumentum az elektronikus formában, különösen szöveg, hang-, képi vagy audiovizuális felvétel formájában tárolt bármilyen tartalom. Az elektronikus iratkezelési rendszerekre vonatkozó európai követelmény modell, a MoReq...Tovább olvasomnyilvántartás
A nyilvántartások (és az azt megalapozó adatszervezés) feladata az adatok rögzítése, megváltoztatása (módosítása), tárolása, visszakeresése és feldolgozása. Ennek érdekében biztosítani kell az adatok olyan logikai szervezését és fizikai tárolását, amely...Tovább olvasominformatikai felhő
A számítási felhő egy informatikai modell, melyben általános és kényelmes hálózati hozzáférést kapunk testre szabható, megosztott számítógépes erőforráskészletekhez (pl. hálózat, szerver, tárhely, alkalmazások, szolgáltatások). Az erőforrások foglalása gyors, egyszerű, és...Tovább olvasomback office
A back office kifejezés a hivatali munka hátterére (belső folyamatokra, háttérirodára) utal. A back office (belső, szolgáltatói oldal) biztosítja a front office (ügyféloldali) szolgáltatások hátterét, azok hatékony megvalósulását. Back office-nak...Tovább olvasomchat
A chat (magyarul: csevegés) olyan társalgási forma, amely két vagy több ember között online (leggyakrabban az interneten keresztül) történik. A chat valós idejű kommunikációt biztosít a résztvevők között. A társalgásnak...Tovább olvasomközérdekű adat
Közérdekű adat: az állami vagy helyi önkormányzati feladatot, valamint jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szerv vagy személy kezelésében lévő és tevékenységére vonatkozó vagy közfeladatának ellátásával összefüggésben keletkezett, a személyes adat...Tovább olvasomrendszerprogram
A rendszerszoftver a számítógép zavartalan működését biztosítja, felügyeli és vezérli a számítógépet és valamennyi program futását. Rendszerprogramok nélkül nem lehetne a számítógépbe adatokat bevinni, tárolni, feldolgozást vezérelni, és adatokat megjeleníteni....Tovább olvasominformatikai biztonság
Az informatikai biztonság (elektronikus információs rendszer biztonsága) az elektronikus információs rendszer olyan állapota, amelyben annak védelme az elektronikus információs rendszerben kezelt adatok bizalmassága (confidentiality), sértetlensége (integrity) és rendelkezésre állása (availability)...Tovább olvasomfájlformátum
A dokumentumok kezeléséhez, közzétételéhez olyan fájlformátumot kell használni, amelyek kielégítik a dokumentumokkal szemben támasztott követelményeket (szabványos, feldolgozáshoz illeszkedő dokumentumformátum, áttekinthető elrendezés, kulcsszavas keresés biztosítása, egységes megjelenés, kis fájlméret). Az elektronikus...Tovább olvasomsértetlenség
Sértetlenség az adat tulajdonsága, amely arra vonatkozik, hogy az adat tartalma és tulajdonságai az elvárttal megegyeznek, ideértve a bizonyosságot abban, hogy az az elvárt forrásból származik (hitelesség) és a származás...Tovább olvasomelektronikus levél
Elektronikus levelet az tud küldeni, aki rendelkezik e-mail címmel, vagyis a levelek küldésére, fogadására és tárolására alkalmas postafiókkal. Az e-mail cím általános formája: felhasználónév@kiszolgálónév ahol a kiszolgálónév a címzett által...Tovább olvasomhibrid felhő
Hibrid felhő (Hybrid Cloud) a magán, közösségi és nyilvános felhők keveréke, az egyes felhők jellegzetességeinek a megtartásával. Több (belső és külső) szolgáltató esetén értelmezett. Technikai értelemben a különböző felhők a...Tovább olvasomdigitális állam
Digitális állam a kormányzat működését támogató belső IT, a lakossági és vállalkozói célcsoportnak szóló elektronikus közigazgatási szolgáltatások, illetve az állami érdekkörbe tartozó egyéb elektronikus (pl. egészségügyi, oktatási, könyvtári, kulturális örökséghez...Tovább olvasomjelszó
A jelszó (kód, password, PIN kód) a tudásalapú azonosításhoz, hitelesítéshez használható jelsorozat, általában felhasználónév-jelszó azonosítások részeként. A hitelesség csak addig biztosítható, amíg a jelszó titokban marad. A jelszavak megszerzésével (feltörésével)...Tovább olvasoműrlapkitöltés támogatás
Az elektronikus űrlapkitöltés-támogatási szolgáltatás olyan szolgáltatás, amelynek keretében a szolgáltató biztosítja az elektronikus ügyintézést biztosító szerv által meghatározott adattartalmú elektronikus űrlapok létrehozását, azok ügyfél általi kitöltésének és benyújtásának lehetőségét. A...Tovább olvasomadatbázis
Az adatbázis összetett logikai szerkezettel rendelkező adatok szervezett összessége, melyre jellemző az adatok központilag szervezett és osztott felhasználása és az adatfüggetlenség magas szintjének biztosítása. Az adatbázisok célja az adatok megbízható,...Tovább olvasomközérdekből nyilvános adat
Közérdekből nyilvános adat: a közérdekű adat fogalma alá nem tartozó minden olyan adat, amelynek nyilvánosságra hozatalát, megismerhetőségét vagy hozzáférhetővé tételét törvény közérdekből elrendeli. Például a hitelezői érdekek védelme, valamint a...Tovább olvasomminősített adat
A közérdekű vagy közérdekből nyilvános adat megismerhetőségét korlátozza, ha az a 2009. évi CLV. törvény szerint minősített adat. Nemzeti minősített adat, amelyről a minősítő a minősítési eljárás során megállapította, hogy...Tovább olvasominformációtechnológia
Az információtechnológia (IT ) az információ gyűjtésére, tárolására, feldolgozására és továbbítására szolgáló technológiák összefoglaló elnevezése. Az IT kiterjed az információ teljes feldolgozási folyamatára (az információ kinyerésére, keresésére, feldolgozására, megjelenítésére és...Tovább olvasom
