űrlapkitöltés támogatás
Az elektronikus űrlapkitöltés-támogatási szolgáltatás olyan szolgáltatás, amelynek keretében a szolgáltató biztosítja az elektronikus ügyintézést biztosító szerv által meghatározott adattartalmú elektronikus űrlapok létrehozását, azok ügyfél általi kitöltésének és benyújtásának lehetőségét. A szolgáltatás a központi azonosítási ügynök szolgáltatáson keresztül elérhető elektronikus azonosítási megoldással azonosított ügyfél számára érhető el. Az elektronikus űrlap adattartalma ember által olvasható és értelmezhető formában a széles körben elterjedt irodai vagy böngészőprogramokkal közvetlenül megjeleníthető, és amely automatizált feldolgozásra alkalmas, strukturált módon tartalmazza az űrlap adattartalmát. A szolgáltató biztosítja az űrlaphoz elektronikus dokumentumok (űrlapok) csatolhatóságát. A szolgáltatás része a kitöltött űrlapot és csatolmányait tartalmazó elektronikus dokumentum hivatali tárhelyre történő kézbesítésre átadása a biztonságos kézbesítési szolgáltatás részére.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
cégjegyzékszám
A cég bejegyzésére irányuló kérelem cégbírósághoz történő érkezésekor a cég az azonosításra, illetve valamennyi más cégtől való megkülönböztetésére alkalmas cégjegyzékszámot kap, amelyet ettől kezdődően az iratain fel kell tüntetnie. Ez...Tovább olvasomadatforrás
Az adatforrás azon adathely, adatfelvétel vagy szervezet megjelölése, ahonnan az adat származik. Az adatforrás fogalmának számos jelentése ismert. Kutatási adatforrás minden olyan személy, szervezet, objektum vagy jelenség, amely a kutatás...Tovább olvasomidőbélyegző
Időbélyeg egy elektronikus dokumentumhoz hozzárendelt vagy azzal logikailag összekapcsolt adat, amely segítségével igazolható, hogy a dokumentum változatlan az időbélyeg elhelyezésének időpontjában létező állapothoz képest. Egy időbélyeg jellemzően az aláírói dokumentum...Tovább olvasome-önkormányzat
Az elektronikus közigazgatás két területe az elektronikus kormányzat (szűkebb értelemben, a központi szint, e-government) és az e-önkormányzat (a területi és a helyi szint, local e-government). Az e-önkormányzat az e-közigazgatás adaptálása...Tovább olvasomdigitális ökoszisztéma
Digitális ökoszisztéma egy olyan elosztó, alkalmazkodó, nyílt társadalmi-technikai rendszer, amelyet az önszerveződés, skálán való mérhetőség és a fenntarthatóság jellemez, illetve amelyben felhasználók (lakosság, vállalkozások, kormányzat) milliói és eszközök tízmilliói kommunikálnak...Tovább olvasomfenyegetés (informatika)
A fenyegetés (veszély) minden olyan lehetséges művelet, esemény, vagy mulasztásos cselekmény, amely sértheti az elektronikus információs rendszer vagy az elektronikus információs rendszer elemei védettségét, biztonságát. Külső fenyegetések (External Threats) esetén...Tovább olvasomfokozott biztonságú elektronikus aláírás
A fokozott biztonságú elektronikus aláírás kizárólag az aláíróhoz köthető, alkalmas az aláíró azonosítására, olyan, elektronikus aláírás létrehozásához használt adatok felhasználásával hozzák létre, amelyeket az aláíró nagy megbízhatósággal kizárólag saját maga...Tovább olvasomokos város
Az okos város olyan település, ahol megvalósul a fizikai, digitális és humán rendszerek hatékony integrációja az épített környezetben, hogy fenntartható, prosperáló és inkluzív jövő biztosítson lakóinak. Településfejlesztési szempontból az okos...Tovább olvasomkibertér
A (globális) kibertér globálisan összekapcsolt, decentralizált, egyre növekvő elektronikus információs rendszerek, valamint ezen rendszereken keresztül adatok és információk formájában megjelenő társadalmi és gazdasági folyamatok együttesét jelenti. A magyar kibertér a...Tovább olvasominfrastruktúra szolgáltatás
Infrastruktúra szolgáltatás (IaaS: Infrastructure as a Service): a kiszolgálói hardvert (virtuális szervereket, tárhelyet, hálózati kapcsolatot, számítási kapacitást) és alap – rendszer – szoftvereket szolgáltat. Az ügyfél ezekre az alapvető informatikai...Tovább olvasomadatkezelés
Adatkezelés az alkalmazott eljárástól függetlenül az adaton végzett bármely művelet vagy a műveletek összessége, így különösen a gyűjtése, felvétele, rögzítése, rendszerezése, tárolása, megváltoztatása, felhasználása, lekérdezése, továbbítása, nyilvánosságra hozatala, összehangolása vagy...Tovább olvasomkliens (hálózatban)
A kliens-szerver architektúrákban a számítógépek két fő típusát különböztethetjük meg, a kiszolgálót (szervert), központi gépet és az ügyfélt (klienst), felhasználói munkaállomást. Az ügyfél (kliens) olyan számítógép, amely egy másik számítógép...Tovább olvasomdigitális állam
Digitális állam a kormányzat működését támogató belső IT, a lakossági és vállalkozói célcsoportnak szóló elektronikus közigazgatási szolgáltatások, illetve az állami érdekkörbe tartozó egyéb elektronikus (pl. egészségügyi, oktatási, könyvtári, kulturális örökséghez...Tovább olvasomfront office
A front office a hivatal ügyfélkapcsolati, ügyfélszolgálati oldala, amely biztosítja az ügyfél érintkezését a hivatallal számos csatornán keresztül (személyesen, levélben, telefonon, SMS üzenet formájában, elektronikus úton). A csatornák közötti választás...Tovább olvasomelektronikus közszolgáltatás
Elektronikus közszolgáltatás fogalmát 2009-ben vezette be az Ekszt. Az elektronikus közszolgáltatás fogalma kiterjed a törvény által elektronikus szolgáltatás nyújtására kötelezettek, valamint az egyéb elektronikus szolgáltatást nyújtó szervezetek törvényben szabályozott hatósági...Tovább olvasomszélessávú hálózat
A szélessávú hálózat alkalmas a hálózatba kötött számítógépek (eszközök) között nagyobb adatállományok, adatcsomagok (pl. hang- és képanyagok) valósidejű átvitelére. A hozzáférés megvalósulhat vezetékes (technológiától függően változó, jellemzően 20-250 Mbit/s, de...Tovább olvasomügyfélkapu azonosítás
Az ügyfélkapu egyike a Kormány által kötelezően biztosított elektronikus azonosítási szolgáltatásoknak. A teljeskörű azonosítási szolgáltatásként funkcionáló Ügyfélkapu jelenleg a legnépszerűbb Magyarországon, a felhasználók száma meghaladja a 2,5 milliót. A szolgáltatás...Tovább olvasomelektronikus okirat
Az okirat az eljárásjogokban olyan bizonyítási eszköz, amely a benne foglalt tények, adatok, nyilatkozatok, körülmények, cselekmények valódiságát bizonyítja. Az okirat keletkezése alapján lehet eredeti, illetve másolat. A másolat lehet egyszerű,...Tovább olvasomextranet
Az extranet olyan belső (magán) számítógép-hálózat, amely internetprotokollok segítségével korlátozott hozzáférést biztosít külső környezetben is az extranet felhasználói számára (azonosítás alapján) az információk eléréséhez. Az extranet webalapú technológiákra alapozva összekapcsolja...Tovább olvasomelektronikus tájékoztatás
Az elektronikus ügyintézést biztosító szerv az ügyek elektronikus intézéséhez szükséges vagy azt segítő, rendeletben meghatározott tartalmú tájékoztatást – önállóan vagy más elektronikus ügyintézést biztosító szervekkel együtt – közzéteszi olyan módon,...Tovább olvasom
