Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal
A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (rövidítve: BMH) a Ksztv. szerinti rendszerben államigazgatási szerv, azon belül központi hivatal, mely a jogszabályokban hatáskörébe utalt idegenrendészeti és menekültügyi feladatokat látja el. A BMH-t az idegenrendészetért és menekültügyért felelős miniszter (jelenleg a belügyminiszter) irányítja, és főigazgató vezeti.
A BMH központi szervből (Központi Hivatal) és 7 regionális igazgatóságból épül fel, emellett középirányító szerve a befogadó állomásoknak (teljes neve: befogadó állomás és közösségi szállás), valamint a menekültügyi őrzött befogadó központoknak.
Tudományterület:
Forrás:
361/2016. (XI. 29.) Korm. rendelet a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatalról
52/2007. (XII. 11.) IRM rendelet a menekültügy szervezeti rendszeréről
39/2016. (XII. 29.) BM utasítás a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal szervezeti és működési rendjének meghatározásáról
http://bmbah.hu/
Szerző:
Relációk
közterület-felügyelő
A közterület-felügyelő a (fő)polgármesteri hivatal köztisztviselő alkalmazottja, aki jogosult és köteles a közterületen ellenőrizni a jogszabályban előírt kötelezettségek megtartását, jogszabálysértés esetén eljárást kezdeményezni vagy intézkedést megtenni. Felvilágosítást kérhet attól, akiről...Tovább olvasombüntetés-végrehajtási intézmény
A Bvtv. szerint a büntetés-végrehajtási szervek anyagi-technikai ellátására, a személyi állomány oktatására, továbbképzésére, egyes szociális és egészségügyi feladatok ellátására büntetés-végrehajtási intézmény alapítható. Az intézményt parancsnok, főigazgató főorvos vagy igazgató vezetheti....Tovább olvasompolgárőr egyesület
A Ptv. szerint a polgárőr egyesület alapfeladatként a helyi közrend és közbiztonság védelme, valamint a bűnmegelőzésben való közreműködés érdekében közterületi járőrszolgálatot, figyelőszolgálatot, a közúti baleset helyszínén, valamint bölcsőde, óvoda, általános...Tovább olvasombiztonsági kérdőív
A nemzetbiztonsági ellenőrzés alá eső személyek biztonsági ellenőrzésük érdekében az Nbtv. 2. számú melléklete szerinti biztonsági kérdőívet kötelesek kitölteni. A kérdőív fő adatcsoportjai: általános személyi adatok, állampolgársági adatok, családi állapotra...Tovább olvasomigazoltatás
Rendőri intézkedés. A rendőr – igazoltathatja azt, akinek a személyazonosságát az Rtv.-ben meghatározott célból kell megállapítani, – a személyt lakcímének, tartózkodási helyének – az igazoltatott választása szerint – a lakcímet...Tovább olvasomszolgálatteljesítési hely
A Hszt. szerint szolgálatteljesítési hely a rendvédelmi szerv szervezeti egységének székhelye vagy telephelye szerinti közigazgatási terület, míg változó szolgálatteljesítési hely megállapítása esetén az a munkaköri leírásban meghatározott közigazgatási terület, amelyen...Tovább olvasomrendészeti igazgatás
A rendészeti igazgatás a közigazgatás része, az egyik legősibb szakigazgatási ágazat. A rendészeti igazgatás alanya a rendészeti szervezet (ide tartoznak többek közt a Ksztv. szerinti rendvédelmi szervek), közhatalmi eszközökkel, közigazgatási...Tovább olvasomközterület-felügyelet
A települési önkormányzat: – a közterületi rend és tisztaság védelméről, a tömegközlekedési eszközök használati rendjének fenntartásáról, az önkormányzati vagyon védelméről közterület-felügyelet vagy közterület-felügyelő útján, – a várakozási közszolgáltatás nyújtásáról közterület-felügyelet...Tovább olvasommagánnyomozó
Az Szvmt. szerint magánnyomozó a magánnyomozói tevékenységet végző személy. A tevékenység végzéséhez legalább középiskolai végzettség, valamint a rendőrség által kiadott igazolvány szükséges. A magánnyomozó a tevékenység szolgáltatására irányuló szerződés teljesítése...Tovább olvasompolgári nemzetbiztonsági szolgálatok
A Ksztv. szerinti rendvédelmi szervek. Az Alaptörvény szerint a nemzetbiztonsági szolgálatok alapvető feladata Magyarország függetlenségének és törvényes rendjének védelme, nemzetbiztonsági érdekeinek érvényesítése. A nemzetbiztonsági szolgálatok működését a Kormány irányítja. A...Tovább olvasomhivatásos katasztrófavédelmi szerv
A hivatásos katasztrófavédelmi szerv a Ksztv. szerint államigazgatási, azon belül rendvédelmi szerv. A hivatásos katasztrófavédelmi szerv szervezeti felépítését tekintve valójában egy többszintű szervezetrendszer, mely törvény alapján a katasztrófák elleni védekezésért...Tovább olvasomszemély- és vagyonvédelmi tevékenység
A magánbiztonság területén az Szvmt. szerint személy- és vagyonvédelmi tevékenységnek minősül: – a természetes személyek életének és testi épségének védelme, – az ingatlan, illetve ingóság őrzése, – a szállítmány kísérése,...Tovább olvasommagánnyomozás
Magánnyomozásnak tekinthető az állampolgárok jogszerű információszükségleteinek kielégítése végett, polgári jogi megbízás alapján, ellenszolgáltatás fejében végzett, nem hatósági adatgyűjtő tevékenység, amelyet csak az arra jogosult személy végezhet. A magánnyomozás az Szvmt....Tovább olvasomtesti kényszer
Rendőri kényszerítő eszköz. Az Rtv. szerint a rendőr – intézkedése során – az ellenszegülés megtörésére testi erővel cselekvésre vagy a cselekvés abbahagyására kényszerítést (testi kényszert) alkalmazhat. A szolgálati szabályzat szerint...Tovább olvasomhegyőr
Egy borvidék egy vagy több településének szőlészeti és borászati termelői által e tevékenységükhöz fűződő közös érdekeik előmozdítására, valamint az általuk előállított termékek származás-, minőség- és eredetvédelmére létrehozott köztestület (hegyközség) a...Tovább olvasomterületi polgárőr szövetség
A Ptv. szerint területi polgárőr szövetségnek minősül a polgárőr egyesületek olyan szövetsége, amelyet azonos megyében (fővárosban) székhellyel rendelkező polgárőr egyesületek alkotnak, a törvényben meghatározott feladatokat látja el és az Országos...Tovább olvasomNemzeti Biztonsági Stratégia
Magyarország Nemzeti Biztonsági Stratégiáját a Kormány 2012-ben fogadta el. A Stratégia rendeltetése, hogy az értékek és érdekek számbavétele, valamint a biztonsági környezet elemzése alapján meghatározza azokat a nemzeti célokat, feladatokat...Tovább olvasomNemzeti Bűnmegelőzési Tanács
A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács a Kormány által a Ksztv. rendelkezései alapján létrehozott javaslattevő, véleményező és tanácsadói tevékenységet végző testület. A Kormány a Tanácsot a magas szintű közbiztonság megteremtése és fenntartása,...Tovább olvasombiztonsági intézkedés
Rendőri intézkedés. Az Rtv. szerint a rendőr az önveszélyes állapot vagy a személyeket, illetőleg az anyagi javakat közvetlenül fenyegető veszélyhelyzet megszüntetése, továbbá az államhatár védelme érdekében: – megteszi a veszélyhelyzet...Tovább olvasompolgárőr szervezet
A Ptv. szerint polgárőr szervezet a polgárőr egyesület, a területi polgárőr szövetség, valamint az Országos Polgárőr Szövetség. A törvény szerint a polgárőr szervezetek politikai tevékenységet nem folytathatnak, működésük a politikai...Tovább olvasom
