eljárás-megszüntetés
Az eljárás megszűntetése a hatósági eljárás végleges megakadást jelenti, az ügyben nem hoznak érdemi döntést. Kötelező eseteit a Ket. 31. § részletesen felsorolja, például a kérelem érdemi vizsgálat nélküli elutasításának lett volna helye, az ügy tárgyát képező vagyontárgy megsemmisült, a kérelmet visszavonták, az ügyfél halála vagy a jogi személy megszűnése következtében az eljárás okafogyottá vált, az eljárás folytatására okot adó körülmény már nem áll fenn, jogszabályváltozás miatt az ügy már nem hatósági ügy, az eljárási illetéket vagy igazgatási szolgáltatási díjat nem fizették meg, a tényállás nem volt tisztázható, a hivatalbóli eljárás jogsértést nem tárt fel. A hatóság az eljárást megszüntetheti, ha az ügyfél a kérelmére indult eljárásban a hiánypótlásra való felhívásnak nem tett eleget, és az erre megállapított határidő meghosszabbítását sem kérte, illetve nyilatkozattételének elmaradása megakadályozta a tényállás tisztázását.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
kérelemre induló jogorvoslat
A közigazgatási hatósági eljárás során kérelemre induló jogorvoslati eljárások a fellebbezési eljárás, a bírósági felülvizsgálat, az újrafelvételi eljárás, az Alkotmánybíróság határozata alapján indítható eljárás. Az ügyféli kezdeményezésre megnyíló jogorvoslati lehetőségek...Tovább olvasomközüzem
Közszolgáltatást teljesítő köztulajdonban levő jogi személy, vállalat, gazdasági társaság. A közüzem feladata a közszükségletet kielégítő alapvető szolgáltatások folyamatos biztosítása: energiaszolgáltatás (villany-, gázszolgáltatást), vízellátás, csatornázás, helyi személyszállítás szolgáló tömegközlekedés, köz- és...Tovább olvasomhivatalbóli döntés-felülvizsgálati eljárás
A közigazgatási hatósági eljárás jogorvoslatai közül azok, amelyeket a hatóság hivatalból (ex officio) indít meg. Hivatalból kerül sor a közigazgatási döntés felülvizsgálatára a döntést hozó hatóság saját hatáskörében indított eljárás...Tovább olvasomtolmács
Az eljárás egyéb résztvevője aki, más nyelvből fordít. Ha közigazgatási vagy bírósági eljárás során olyan idegen- vagy jelnyelvi szakértelem szükséges, amellyel az eljáró szerv maga nem rendelkezik. Ha az ügyfél...Tovább olvasomfelügyeleti szerv
Az államigazgatás hierarchikus felépítésből eredő, a szervek közötti viszonyokat meghatározó elnevezés. Az államigazgatási szerv felügyelete a következő hatáskörök együttesét jelenti: az államigazgatási szerv vezetésére kinevezés, vezetői megbízás adása, az államigazgatási...Tovább olvasomát nem ruházható önkormányzati feladatok
Olyan önkormányzati ügyek, hatáskörök, amelyeket kizárólag a képviselő-testület gyakorolhat. 1. rendeletalkotás, 2. szervezeti és személyi kérdések, 3. helyi népszavazás és elismerő címek, 4. gazdasági program, adósságot keletkeztető kötelezettségvállalás, 5. önkormányzati...Tovább olvasomfővárosi és megyei kormányhivatal
A Kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szerve. Részt vesz a kormányzati célkitűzések területi megvalósításában: koordinációs, ellenőrzési, informatikai tevékenységet, valamint képzést, továbbképzést szervező/összehangoló feladatokat lát el. A Miniszterelnökséget vezető miniszter irányítása...Tovább olvasomközhiteles nyilvántartás
A jogban azokat az állami nyilvántartásokat tekintik közhitelesnek, amelyek hitelesen tanúsítják (deklaratív hatály) az abban bejegyzett jogok és tények fennállását. Ez azt jelenti, hogy a bejegyzett adatok, jogok és tények...Tovább olvasomhatósági igazgatási társulás
A települési önkormányzati társulások egyik típusa. Egymással területileg határos képviselő-testületek írásbeli megállapodása egy vagy több államigazgatási hatósági ügyfajta szakszerű intézésére. A hatósági igazgatási társulás azt a célt szolgálja, hogy bizonyos...Tovább olvasomügyfél
A Ket. személyi hatálya elsősorban az ügyfelekre terjed ki. Ügyfél az a természetes vagy jogi személy, továbbá jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, akinek jogát vagy jogos érdekét az ügy érinti,...Tovább olvasomhivatalbóliság alapelve
A közigazgatási hatóság hivatalból állapítja meg a tényállást, határozza meg a bizonyítás módját és terjedelmét, ennek során nincs kötve az ügyfelek bizonyítási indítványaihoz, ugyanakkor a tényállás tisztázása során minden, az ügy...Tovább olvasomanyagi felelősség
A felelősség, mint helytállási kötelezettség azon formája, amely esetében a kár megtérítése pénzben történik. A közigazgatási hatóság a nem jogszabályszerű eljárással okozott kárt a polgári jog szabályai szerint megtéríti; a...Tovább olvasomhatósági döntési jogerő
Az eljárásjog-tudomány különbséget tesz az ún. alaki és anyagi jogerő között, az előbbin a döntés megtámadhatatlanságát, az utóbbin pedig a döntés megváltoztathatatlanságát értve. A közigazgatási jogban a közigazgatási határozatok rendesen...Tovább olvasomidézés (jog)
Hatósági kötelezés arra nézve, hogy annak, akinek személyes meghallgatása az eljárás során szükséges, meghatározott határnapon vagy határidőn belül a hatóság előtt vagy a hatóság által megjelölt helyen jelenjék meg. Az...Tovább olvasomönként vállalt feladatok
A helyi önkormányzat ellátja az általa önként vállalt feladat- és hatásköröket, amelynek célja a kötelező feladatokon túl, a településen felmerült bármely közszolgáltatási igény kielégítése, vagy helyi közügy intézése. A helyi...Tovább olvasomvégrehajtás foganatosítása
Törvény vagy kormányrendelet eltérő rendelkezése hiányában a végrehajtást az elsőfokú hatóság foganatosítja. A végrehajtást foganatosító szerv a végrehajtásra önálló bírósági végrehajtóval szerződést köthet, a végrehajtás során azonban csak a végrehajtást...Tovább olvasomjogalkotói mulasztás
Jogszabály vagy jogszabályi rendelkezés megalkotásának elmulasztásából fakadó alaptörvényellenes helyzet. A jogalkotói feladat elmulasztásának minősül, ha nemzetközi szerződésből származó jogalkotói feladat elmulasztása valósul meg, kifejezett jogszabályi felhatalmazásból származó jogalkotói feladat ellenére...Tovább olvasomhivatalbóli eljárás
Bizonyos esetekben jogszabály kötelezővé teheti a hatóság számára eljárás megindítását. Ez esetben az ügyfél szándéka nélkül, vagy akár akarata ellenére is megindul az eljárás, és döntéshozatallal zárul. A hatóság köteles...Tovább olvasomkörjegyzőség
Az Mötv. hatályba lépésével megszűnt jogintézmény. Jelenlegi formája a közös önkormányzati hivatal. Az Ötv. szerint az ezernél kevesebb lakosú, a megyén belül egymással határos községek az igazgatási feladataik ellátására körjegyzőséget...Tovább olvasomjogforrás
Ahonnan a jog megismerhető. A jogforrás mint gyűjtőfogalom, kétféle általános értelemben használatos: tárgyi jog szabályaként, azaz jogszabályként, tárgyi jog létrehozójaként, megalkotójaként, azaz jogalkotóként. A jogforrások többféleképpen osztályozhatók, lehetnek például: külső...Tovább olvasom
