érettségi vizsga
Az érettségi vizsga a középiskolai tanulmányokat lezáró és a felsőoktatásba bebocsátó vizsga, amely számos ország jogrendszerében szerepel, és sok helyen – így a kétszintű érettségi bevezetése óta a legtöbb képzésben Magyarországon is – a felsőoktatási felvételi eljárásban is helyettesíti a vizsgát. Az érettségi vizsga célja annak megállapítása, hogy a vizsgázó a) rendelkezik-e az általános műveltség alapjaival és olyan képességekkel, amelyek alkalmassá teszik az önművelésre;
b) szert tett-e megfelelő tárgyi tudásra, gondolkodási és tájékozódási képességre, képes-e ismereteinek rendszerezésére és gyakorlati alkalmazására;
c) felkészült-e a felsőoktatási intézményekben folyó tanulmányok megkezdésére. Az érettségi hazánkban állami vizsga, az érettségi bizonyítvány pedig közokirat. Magyarországon 1851-ben szerveztek először érettségi vizsgát. Ma már nemcsak a felsőoktatásba való belépéshez szükséges, hanem számos szakképesítés megszerzéséhez is bemeneti feltétel.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
rehabilizációs ellátás
Megváltozott munkaképességű személyek ellátására az jogosult, akinek az egészségi állapota a komplex minősítés alapján 60 %-os, vagy kisebb mértékű, és a jogszabályban meghatározott egyéb jogosultsági feltételekkel is rendelkezik. Az ellátás...Tovább olvasomnormatív támogatások
Jogszabályban (általában törvényben) rögzített, univerzális típusú ellátások, amelyek a jogszabályban megállapított feltételek teljesülése esetén járnak az ügyfélnek, azaz az ügyintézőnek nincs a megállapítás során mérlegelési joga (nem diszkrecionális a döntés)....Tovább olvasomdiszkrimináció
A pozitív diszkrimináció előnyben részesítést, a negatív diszkrimináció pedig hátrányos megkülönböztetést jelent. Minden olyan megkülönböztetés, kizárás vagy kedvezményezés, amely megszünteti vagy rontja az esélyegyenlőséget, illetve sérti a bánásmód egyenlőségének elvét,...Tovább olvasomfalugondnok
A falugondnoki szolgáltatás olyan szociális alapellátási forma, amelyet közalkalmazotti jogviszonyban foglalkoztatott falugondok alkalmazásával és a szolgáltatás jellegéhez igazodó gépjármű üzemeltetésével biztosítanak, csökkentve ezzel az aprófalvak és a külterületi lakott helyek...Tovább olvasomtámogató szolgáltatás
A támogató szolgáltatás célja a fogyatékos személyek lakókörnyezetben történő ellátása, elsősorban a lakáson kívüli közszolgáltatások elérésének segítése, valamint életvitelük önállóságának megőrzése mellett a lakáson belüli speciális segítségnyújtás biztosítása révén. A...Tovább olvasomműemlékvédelem
Műemléki érték minden olyan építmény, történeti kert, történeti temetkezési hely, vagy sajátos terület, valamint ezek maradványa, továbbá azok rendeltetésszerűen összetartozó együttese, rendszere, amely hazánk múltja és a magyar nemzet vagy...Tovább olvasompénzbeli szociális ellátás
Ezek az ellátások a jövedelemmel nem rendelkező vagy alacsony jövedelmű személyek, családok szociális ellátását célozzák, a szociális rászorultságtól függnek, és különböző fajtáik az életkorhoz vagy/és szociálisan különösen hátrányos helyzetekhez kapcsolódnak....Tovább olvasomfelsőoktatási autonómia
A felsőoktatási intézményi autonómia önigazgatást jelent, legfontosabb funkciója az akadémiai szabadság őrzése. Az intézményi autonómia szélsőséges értelmezésben azt jelenti, hogy az intézmények teljesen szabadon dönthetnek, belső életüket teljesen szabadon szabályozhatják....Tovább olvasomméltányosság
Általános értelemben azt jelenti, hogy az adott ellátási rendszer (pl. egészségügy, iskoláztatás) valamely jellemzője társadalmilag igazságos módon oszlik el a társadalmon belül. A “társadalmilag igazságos” fogalma mögött többnyire valamilyen normatív...Tovább olvasomközgyűjtemény
Az állam, a helyi önkormányzat, valamint a nemzetiségi önkormányzat, a köztestület és a közalapítvány fenntartásában működő vagy általuk alapított könyvtár, levéltár, muzeális intézmény, kép- és hangarchívum. A bevett egyház vagy...Tovább olvasombolognai rendszer
Magyarország 46 európai országgal egyetemben részt vesz a bolognai folyamatban, melyben a tagországok önként vállalták felsőoktatási rendszereik összehangolását. A bolognai folyamat példátlan mértékű változásokat hozott az európai felsőoktatásban, s alapvetően...Tovább olvasomkészségfejlesztő speciális szakiskola
A sajátos nevelési igényű tanulók iskolai nevelés-oktatása céljából a szakiskola a többi tanulóval sajátos nevelési igénye miatt együtthaladásra képtelen tanulókat készíti fel szakmai vizsgára és nyújt részükre a munkába álláshoz...Tovább olvasomkulturális javak
Az élettelen és élő természet keletkezésének, fejlődésének, az emberiség, a magyar nemzet, Magyarország történelmének kiemelkedő és jellemző tárgyi, képi, hangrögzített, írásos emlékei és egyéb bizonyítékai – az ingatlanok kivételével -,...Tovább olvasomrehabilitációs ellátás
A megváltozott munkaképességű személyek részére rehabilitációs ellátás, illetve rokkantsági ellátás állapítható meg. A ellátásra való jogosultság alapja a rehabilitációs hatóságnak a komplex minősítése keretében megállapított rehabilitációs javaslata. A rehabilitálható...Tovább olvasomanyakönyvi nyilvántartás
Az anyakönyvi nyilvántartás hatósági nyilvántartás, mely alapja minden további személyi nyilvántartásnak, s ily módon szoros kapcsolatban áll az állampolgársági és a népesség-nyilvántartási területekkel. A tevékenységet állami és önkormányzati szervek végzik....Tovább olvasomkerettanterv
A kerettantervnek közvetítő szerepe van a helyi tanterv és a nemzeti alaptanterv (NAT) között. A kerettanterv feladata a tartalmi szabályozás eszközeként meghatározni a pedagógiai szakaszokra, iskolatípusra vonatkozó érvényes, közös, átfogó...Tovább olvasomabszolutórium
Felsőoktatási fogalom, másik megnevezése: végbizonyítvány. Az abszolutórium bejegyzése akkor lehetséges, ha a hallgató összes tanulmányi kötelezettségének eleget tett a Karon, azaz megszerezte a diplomához szükséges kreditmennyiséget (leszámítva a szakdolgozatért járó...Tovább olvasomsajátos nevelési igény
Az a különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, aki a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy...Tovább olvasomörökbefogadás
Olyan jogi eljárás, mely során rokoni kapcsolat jön létre az örökbefogadott (gyermek) és az őt örökbe fogadó szülő(k) között. Két fajtája van: a nyílt és a titkos. A két típust...Tovább olvasominkluzív pedagógia
Az inkluzív pedagógia egy alapvető szemléletváltást feltételez, melynek során az iskola, a kapcsolódó intézményrendszer, valamint a tágabb lakóközösség olyan módon alakul át, hogy az a gyerekek egyéni és időben dinamikusan...Tovább olvasom
