Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap
A Közös Agrárpolitika (KAP) egyik pillérének a pénzügyi forrása. Az 1290/2005/EK rendelet a KAP korábbi pénzügyi keretrendszerét, az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garanciaalapot (EMOGA), két külön alapra osztotta, nevezetesen az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapra (EMGA) és az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapra (EMVA). Az EMVA a végrehajtott vidékfejlesztési programokat finanszírozza, kizárólag megosztott irányítás mellett. Ennek lrtelmében az EMVA társfinanszírozza a mezőgazdasági és erdőgazdálkodási ágazat versenyképességének javítását, a mezőgazdasági-környezetvédelmi intézkedéseket, a vidéki élet minőségének javítását, a vidéki gazdaság diverzifikációjának támogatását és a helyi kapacitások létrehozását (LEADER kezdeményezés).
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
fúzió (vállalkozás)
A vállalkozások fúziójáról beszélünk, ha vállalkozások összefonódása (koncentrációja) jön létre. Ez többféle módon valósulhat meg: két vagy több előzőleg egymástól független vállalkozás(rész) összeolvadásával vagy beolvadással, az egyik vállalkozás közvetlen vagy...Tovább olvasomfiatalkorúak védelmét szolgáló fogyasztóvédelmi rendelkezések
A fiatalkorúak fizikai, szellemi, érzelmi vagy erkölcsi fejlődésének védelme érdekében, a fogyasztóvédelmi joganyag számos speciáis rendelkezést tartalmaz. Ilyen, hogy tilos tizennyolcadik életévét be nem töltött személy részére – a kizárólag...Tovább olvasomkellékszavatosság
Olyan szerződés alapján, amelyben a felek kölcsönös szolgáltatásokkal tartoznak, a kötelezett, azaz termék eladója, a szolgáltatásnyújtást teljesítő fél, a hibás teljesítésért kellékszavatossággal tartozik. A kellékszavatosság vásárláskor a termékben már meglévő...Tovább olvasommikroprudenciális felügyelet
A pénzpiac felügyelet két területe a mikro- és a makroprudenciális felügyelet. A mikroprudenciális felügyelet az egyes intézmények, pénzpiaci szereplők – pl. bankok, biztosítók , hitelintézetek, takarékszövetkezetek, értékpapírpiac – felügyeletét látja...Tovább olvasomhatósági szerződés
A hatósági szerződés olyan közigazgatás jogi eszköz, közigazgatási szerződés, amit a közigazgatási hatósági eljárás során a közigazgatási hatóság és az ügyfél kötnek valamely közérdekű hatósági ügy rendezése érdekében. Amennyiben a...Tovább olvasomminimálbér
A teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított alapbér kötelező legkisebb összege. A Kormány a munka törvénykönyvének felhatalmazása alapján kormányrendeletben állapítja meg a mindenkori minmálbér összegét. A minimálbér hatásai közgazdasági szempontból...Tovább olvasomfogyasztói jogvita
A fogyasztó és a vállalkozás közötti adásvételi vagy szolgáltatási szerződés megkötésével és teljesítésével kapcsolatos vitás ügy, valamint a fogyasztó és a vállalkozás között külön megkötésre kerülő adásvételi vagy szolgáltatási szerződés...Tovább olvasomagrárpolitika
Az agrárpolitika a gazdaságpolitika egyik részterülete, amelynek célja, hogy tervszerűen és tudatosan alakítsa a mezőgazdasági teremlést, befolyásolja a termelési és értékesítési feltételeket, a jövedelmi helyzetet, az érdekérvényesítés lehetőségét, befolyásolja a...Tovább olvasomfogyasztóvédelmi referens
A fogyasztóvédelmi referens feladata a vállalkozás fogyasztókat érintő tevékenységének figyelemmel kísérése, a vállalkozás alkalmazottai részére a fogyasztóvédelmi szemlélet erősítését, valamint a fogyasztóvédelmi szabályok ismeretének elmélyítését elősegítő fogyasztóvédelmi tárgyú oktatás, képzés...Tovább olvasomvállalati szabványosítás
Egy adott szervezetben ismétlődő eljárásokra, gyártási technikákra, munkavégzési folyamatokra alkalmazott szabályrendszer, protokoll. A vállalati szabvány elősegíti a munkafolyamatok, eljárások és ismételten alkalmazható előírások bevezetésével a termelés korszerűsítését és a hatékonyság...Tovább olvasomjótállás
A vásárlás után a termékkel kapcsolatos minőségi garanciák érvényesítésének egyik eszköze a jótállás. A jótállás lényege, hogy a jótállás időtartama alatt az eladó (kötelezett) garantálja, hogy a szerződést hibátlanul teljesíti,...Tovább olvasomaktív foglalkoztatáspolitikai eszközök
A foglalkoztatáspolitikai eszközök egyik típusa, amelynek feladata hogy elősegítse a munkaerőpiac keresleti és kínálati oldalának összehangolását a kínálati oldal (pl. munkavállalók képzése, átképzése) és a keresleti oldal (pl. munkahelyteremtő programok...Tovább olvasomelállási jog
Az elállási jog a vásárlástól való elállást jelenti, azaz a fogyasztó a termék vételárát visszakérheti és termék visszaszolgáltatása esetén. Ennek két formája van a hazai jog szerint. (1) Az egyik...Tovább olvasomegységár
A termék egy kilogrammjáért, egy literéért vagy milliliteréért, egy méteréért, egy négyzetméteréért, egy köbméteréért vagy egy darabjáért fizetendő eladási ár. Ha a termékre vonatkozóan a kereskedő megjelöli a termék eladási...Tovább olvasomtermékszavatosság
Vállalkozás által fogyasztónak eladott ingó dolog (ezen alcím alkalmazásában: termék) hibája esetén a fogyasztó követelheti a gyártótól, hogy a termék hibáját javítsa ki, vagy – ha a kijavítás megfelelő határidőn...Tovább olvasomálláskereső
Álláskereső az a személy, aki a munkaviszony létesítéséhez szükséges feltételekkel rendelkezik,aktívan állást keres, de önálló álláskeresése nem vezetett eredményre, oktatási intézmény nappali tagozatán nem folytat tanulmányokat, öregségi nyugdíjra nem jogosult,...Tovább olvasomkartell
A kartell olyan versenytárs vállalatok és/vagy azok érdekképviseleti szervei közötti titkos megállapodás, amely a verseny kiiktatását vagy korlátozását célozza. A kartell megállapodás célozhatja az (1) árpolitika összehangolását (a versenytársak megállapodhatnak,...Tovább olvasomiparpolitika
Az iparpolitika a gazdaságpolitika részterülete,amely a bányászattal, a feldolgozóiparral, valamint az energiagazdálkodással kapcsolatos állami cselekvésprogramot; az ilyen ipari tevékenység formák folytatására vonatkozó szabályokat, előírásokat (pl. ipari létesítmények építésének és üzembe...Tovább olvasomcsomagküldő kereskedelem
Az a kereskedelmi tevékenység, amelynek során a kereskedő kereskedelmi kommunikáció útján a termék jellemzőit és árát feltüntető, ezáltal a vásárló számára az áru megvételére vonatkozó ügyleti döntés meghozatalát lehetővé tevő...Tovább olvasomegyszerűsített foglalkoztatás
Az egyszerűsített foglalkoztatás esetén a felek rövid időtartamra, eseti jelleggel létesítenek egymással munkavégzésre irányuló jogviszonyt. A munkavállaló vonatkozásában előny lehet a rugalmasabb munkavégzés, azzal együtt, hogy legális formában valósul meg...Tovább olvasom