fekvőbeteg-szakellátás
A fekvőbeteg-szakellátás a betegnek fekvőbeteg-gyógyintézeti keretek között végzett egészségügyi ellátása. Ennek igénybevétele a beteg folyamatos ellátását végző orvos, a kezelőorvos vagy az arra feljogosított más személy beutalása, valamint a beteg jelentkezése alapján történik. A finanszírozás módja szerint (illetve ennek megfelelően az ellátás célja, jellege szerint) lehet aktív és krónikus fekvőbeteg-ellátás. Emellett az egyes speciális diagnosztikai és terápiás hátteret, illetve szakmailag összetett feladatok megoldását igénylő betegségek gyakorisága alapján meghatározott lakosságszámra – a külön jogszabályban foglaltak szerint – speciális fekvőbeteg-szakellátást kell működtetni.
Tudományterület:
Forrás:
1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről (Eütv.), 91–92. §
Szerző:
Relációk
nyugdíj
A nyugdíj olyan állandó vagy ideiglenes jellegű pénzbeli ellátás, amelyet a jogszabályok alapján meghatározott életkort és szolgálati időt elért vagy jelentős mértékű egészségkárosodást szenvedett biztosítottak, illetve haláluk esetén hozzátartozóik kapnak....Tovább olvasomdoktori képzés
Az egyetemi diplomával – MA, MSC – rendelkezők felvételizhetnek az egyetemeken folyó doktori képzésben való részvételre. A doktori képzésben legalább 240 kreditet kell szerezni, a képzési idő nyolc félév. A...Tovább olvasomkulturális javak
Az élettelen és élő természet keletkezésének, fejlődésének, az emberiség, a magyar nemzet, Magyarország történelmének kiemelkedő és jellemző tárgyi, képi, hangrögzített, írásos emlékei és egyéb bizonyítékai – az ingatlanok kivételével -,...Tovább olvasomszeminárium
A szeminárium kiscsoportos (ált. 10-20 fős) tanóra, amely egy gyakorlati tantárgyhoz kapcsolódik. Lényege, hogy az oktató elvárja a hallgatóktól a hétről hétre történő rendszeres készülést és az órákon való aktív...Tovább olvasomsajátos nevelési igény
Az a különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, aki a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy...Tovább olvasomszabadidősport
Az egészségmegőrzés, egészségvédelem, az egészséges mozgásban gazdag életmód kialakítása céljából végzett sporttevékenység, mely aktív pihenést, felfrissülést, felüdülést, öröm -és közösségi élményt jelent az egyén számára. Jelentős szerepe van a mentális...Tovább olvasomskanzen
A világ első szabadtéri néprajzi múzeumát, a stockholmi Skansent 1891-ben nyitották meg. A 20. század közepén a világ legtöbb országában ennek a múzeumnak a mintájára sorra nyíltak szabadtéri néprajzi és...Tovább olvasomkonduktív pedagógiai intézmény
A konduktív pedagógiai ellátás feladata a központi idegrendszeri sérültek konduktív nevelése, fejlesztése és gondozása. A konduktív pedagógiai ellátás az óvodai neveléshez, iskolai neveléshez és oktatáshoz kapcsolódóan vagy egyéni fejlesztő foglalkozás...Tovább olvasomgyermekvédelmi jelzőrendszer
A településen működő gyermekjóléti szolgálat működteti a jelzőrendszert. Mindazok, akik rálátnak a gyermek életére, és elhanyagolást, bántalmazást észlenek – elsősorban a védőnők, gyermekorvosok, óvónők, pedagógusok -, kötelesek gyanújukat jelezni a...Tovább olvasomsegély
Ezeknek a feltétele az, hogy az illető személy rászorult legyen, olyan személy, aki jövedelmi, vagyoni viszonyainál fogva nem képes arra, hogy megélhetését általában, vagy meghatározott alapvető szükségleteit (pl. utazási költséget,...Tovább olvasomhelyi tanterv
A helyi tanterv a köznevelési intézmény pedagógiai programjának része, lényegében a választott kerettanterv adaptációja, amelyben figyelembe kell venni az iskola sajátosságait, a tárgyi, személyi feltételeket, az iskola nevelési programját. Tartalmazza...Tovább olvasomrektor
Az egyetem vagy főiskola kinevezett vezetője, a szenátus elnöke, akit Magyarországon az egyetemi szenátus javaslatára az oktatásért felelős miniszter egyetértésével a köztársasági elnök nevez ki. A felsőoktatási intézmény első számú...Tovább olvasomgyermekvédelmi gondoskodás
Ha a szülő vagy más törvényes képviselő a gyermek veszélyeztetettségét az alapellátások önkéntes igénybevételével megszüntetni nem tudja vagy nem akarja, de alaposan feltételezhető, hogy segítséggel a gyermek fejlődése a családi...Tovább olvasomrehabilitációs ellátás
A megváltozott munkaképességű személyek részére rehabilitációs ellátás, illetve rokkantsági ellátás állapítható meg. A ellátásra való jogosultság alapja a rehabilitációs hatóságnak a komplex minősítése keretében megállapított rehabilitációs javaslata. A rehabilitálható...Tovább olvasomhelyettes szülő
Nevelőszülő lehet, aki a 24. életévét betöltötte, nem áll cselekvőképességet érintő gondnokság és támogatott döntéshozatal hatálya alatt, büntetlen előéletű, a gondozásába helyezett gyermeknél legalább 18, de legfeljebb 50 évvel idősebb,...Tovább olvasombolognai rendszer
Magyarország 46 európai országgal egyetemben részt vesz a bolognai folyamatban, melyben a tagországok önként vállalták felsőoktatási rendszereik összehangolását. A bolognai folyamat példátlan mértékű változásokat hozott az európai felsőoktatásban, s alapvetően...Tovább olvasomnyilvános levéltár
A történelmi múlt megismerésének forrásául szolgáló, a közfeladatok folyamatos ellátásához és az állampolgári jogok érvényesítéséhez nélkülözhetetlen, a nemzet kulturális örökségének részét képező maradandó értékű iratok tartós megőrzésének, feldolgozásának és rendeltetésszerű...Tovább olvasomkulturális örökség
A kulturális örökség elemei a régészeti örökség, a hadtörténeti örökség régészeti módszerekkel kutatható elemei. Műemléki értékek, valamint a kulturális szellemi javak. A kulturális örökség elemeinek kutatásáról törvény rendelkezik, törekedve arra,...Tovább olvasomméltányosság
Általános értelemben azt jelenti, hogy az adott ellátási rendszer (pl. egészségügy, iskoláztatás) valamely jellemzője társadalmilag igazságos módon oszlik el a társadalmon belül. A “társadalmilag igazságos” fogalma mögött többnyire valamilyen normatív...Tovább olvasomabszolutórium
Felsőoktatási fogalom, másik megnevezése: végbizonyítvány. Az abszolutórium bejegyzése akkor lehetséges, ha a hallgató összes tanulmányi kötelezettségének eleget tett a Karon, azaz megszerezte a diplomához szükséges kreditmennyiséget (leszámítva a szakdolgozatért járó...Tovább olvasom
