koncepciós per
Koncepciós pernek nevezzük azokat a büntetőeljárásokat, amelyekben a politikai cél elérése érdekében jogsértő módon, megalapozatlanul, bűnösség nélkül hoznak elmarasztaló ítéletet. A tényállás fiktív, konstruált, a bizonyítás irányított, manipulált bizonyítékokkal. Anyagi jogi és eljárásjogi szabályok megsértésével vagy amorális jogszabályok segítségével bonyolítják le a pert. A végső cél a társadalom folyamatos fegyelmezése, megfélemlítése. Igyekeztek a tömegek hangulatát az elítéltek ellen fordítani. A koncepciós per tehát végső soron nem igazi per, mert hiányzik a kontradiktórius jelleg, a terheltnek esélye sincs arra, hogy igazságosan járjanak el vele szemben. Az emberiség történelme során jó néhány példáját találhatjuk az úgynevezett koncepciós vagy konstruált pereknek. A lenini–sztálini politikai rendszer azonban hatalmi technikája részévé tette az ilyen pereket. A koncepciós perek célja a vélt és valós politikai ellenfelek likvidálása, bebörtönzése volt. A koncepciós perek tehát nem egyedi jogsértések, hanem a terror szerves részei.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
pátens
Azokat a rendeleteket, amelyeket nem a rendes alkotmányos feltételek mellett tettek közzé, nyílt leveleknek, pátenseknek nevezték. Az ilyen jogszabályokkal való kormányzás azonban ellenkezett a magyar alkotmánnyal (1608. évi koronázás előtti...Tovább olvasomdux
A király akadályoztatása esetén az államélet stabilitásának fenntartása miatt minden korban alapvető fontosságú volt helyettesítése. A király helyettesítésének több módja alakult ki a 11. és 13. század között. A dux...Tovább olvasomneoabszolutizmus
A világosi fegyverletételtől a kiegyezésig tartó időszakot Magyarországon neoabszolutizmusnak nevezzük. 1849 októberében ugyanis megkezdődött Magyarország módszeres beolvasztása a Habsburg Birodalomba, amelyhez az elvi alapot és jogcímet a jogeljátszási elmélet (Verwirkungstheorie)...Tovább olvasomkiházasítás
Amennyiben a nő férje halálát követően újabb házasságot kötött, akkor a családi közös vagyonból kiházasítást kérhetett. A kiházasítás rendszerint női ruhákból és elsősorban a háztartáshoz szükséges ingó dolgokból tevődött össze....Tovább olvasomdiéta
Latin szó, gyűlést, különösen országgyűlést jelent. A posztklasszikus latin nyelvben egy napi távolság értelmében használt dieta szó a középkor első felében germán nyelvi analógia hatására felvette a gyűlés, országgyűlés értelmet,...Tovább olvasomdomus correctoria
Az első magyarországi javítóház, a szempci Domus Correctoria 1771-ben nyitotta meg kapuit. A javítóház a német-osztrák államokban kialakult azon felfogást tükrözi, mely nem tesz különbséget a büntetőintézet és a dologház...Tovább olvasomzsellér
A zsellér (latinul házas zsellér: inquilinus, házatlan zsellér: subinquilinus) a késő középkori és újkori parasztság alsó rétegéhez tartozó személy, aki nem rendelkezett saját kezelésben lévő földdel, ezért pénzbeli és terménybeli...Tovább olvasomági vagyon
Az ági öröklés történeti alapja az ősiség. Az Országbírói Értekezlet az ősiségnek a forgalmat gátló részét továbbra is eltörlendőnek tartotta, de az öröklési jogban, ha nincsenek leszármazók, továbbra is alkalmazandónak...Tovább olvasomleánynegyed
Leánynegyed járt a csak fiágra maradó ősi vagyonból egyszer, az első átszálláskor. A quartaliciumban az adományszerző leányai, illetve azok lemenői örököltek. A negyedet az adományból egyszer kellett kiadni, a szerző...Tovább olvasomállamtanács
A birodalmi kormányzati uralkodói tanácsadó testületek voltak az I. Ferdinánd császár által felállított titkos tanácsok (1527), majd az úgynevezett konferenciák, amelyek elnevezése az évszázadok alatt változott. A feladatkörük a tanácsadás...Tovább olvasomosztályra bocsátás
Az osztályrabocsátás abból az elvből indult ki, hogy az örökhagyó gyermekei a hagyatékból egyenlően osztozzanak. Amikor azonban az egyik-másik leszármazó még az örökhagyó életében valamilyen jelentős értéket kapott, akkor a...Tovább olvasomHonvédelmi Bizottmány
A képviselőház 1848. szeptember 22-én megválasztotta az ún. Honvédelmi Bizottmányt. A kilencfős Bizottmány már 27-én felhatalmazást kapott az országgyűléstől a miniszterelnök távollétében kormányzati feladatok ellátásához, melyet másnap kibővítettek minden olyan...Tovább olvasomhiteles hely
Latinul loca credibilia. A bírósági szervezetet a 13. század óta kiegészítő, sajátosan magyar közhitelességi szervezet. A hiteles hely egyházi intézmény, melynek tekintélye, hitelességre számot tartó pecsétje, s az oklevél kiállításához...Tovább olvasomnádor
A nádor Magyarország legmagasabb országos, rendi méltósága, az ország első zászlósura volt. Szent István uralkodása alatt a királyi udvartartás vezetője, a királyi birtokok felügyelője, a királyi udvar gazdasági irányítója. Feladatait...Tovább olvasomfelsőház
A felsőtábla (főrendi tábla) összetétele a királyi tanácsot is alkotó főpapok és főurak részvételével alakul ki a 13. századtól, akik esetenként az alsótábla előzményeként is tekinthető fehérvári törvénylátó napokon, majd...Tovább olvasomnyelvváltság
Latinul emenda linguae. A becstelenítésre (dehonestatio) és becsületsértésre megállapított magánbüntetés. A nyelvváltság fő esetei: a) jogtalan és hamis panasznak emelése a királynál vagy más rendes biráknál, b) jóhírű és tisztességes...Tovább olvasomadómegajánlás
Az országgyűlés (diéta) hatáskörei és tárgykörei az országgyűlés kialakulásával a szokásjog alapján folyamatosan bővülnek, és a 15–16. századra véglegesednek. Legfőbb hivatása a törvényhozás és ezen belül az adómegajánlás. Az országgyűlés...Tovább olvasomcarcer
Latin szó, a római jogi forrásokban fogház, börtön jelentéssel használják. Ugyanilyen értelemben használják e szót régi hazai jogforrásaink is (1435. évi VIII. törvénycikk, 1567. évi XXVII. törvénycikk, 1723. évi XII....Tovább olvasomkiváltságos kerület
A districtus privilegiati státusa annyiban hasonlított a szabad királyi városokéhoz, hogy a kiváltságos kerületek is ki voltak véve a megyei és a magánhatóság alól, közvetlenül az uralkodó, illetőleg annak központi...Tovább olvasomárvaszék
A gyámügyi feladatok ellátásán a közigazgatási és bírói fórumok osztoztak mindaddig, amíg az 1877. évi XX. törvénycikk a gyámhatóságot végleg a közigazgatásra telepítette. A gyámügyi igazgatást első fokon a községek...Tovább olvasom