közterület-felügyelő
A közterület-felügyelő a (fő)polgármesteri hivatal köztisztviselő alkalmazottja, aki jogosult és köteles a közterületen ellenőrizni a jogszabályban előírt kötelezettségek megtartását, jogszabálysértés esetén eljárást kezdeményezni vagy intézkedést megtenni.
Felvilágosítást kérhet attól, akiről alaposan feltehető, hogy feladata ellátásához érdemi tájékoztatást tud adni. A Rend.tv.-ben meghatározott intézkedéseket és kényszerítő eszközöket alkalmazhatja, emellett bírság kiszabására is jogosult.
A felügyelő a feladatát országosan egységes egyenruhában teljesíti. A felügyelő szolgálata teljesítésekor egyenruhájára kitűzve viseli az egyedi azonosító számmal ellátott felügyelői jelvényt.
Az üzemben tartó értesítése mellett elszállítással eltávolíthatja a közterületen szabálytalanul elhelyezett járművet, ha az a közúti forgalom biztonságát vagy a közbiztonságot veszélyezteti. Ha a szabálytalanul elhelyezett jármű balesetveszélyt nem jelent, és a forgalmat nem akadályozza, rögzítésére a felügyelő kerékbilincset alkalmazhat.
Akinek a felügyelő intézkedése, annak elmulasztása, a kényszerítő eszköz alkalmazása jogát vagy jogos érdekét sértette, panasszal fordulhat a rendőrséghez.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
lőfegyverhasználat
A legsúlyosabb rendőri kényszerítő eszköz, mely akár az élet jogszerű kioltásával is járhat. A rendőrt a lőfegyverhasználati jog – a jogos védelem és a végszükség esetein kívül – a törvényben...Tovább olvasompolgárőr egyesület
A Ptv. szerint a polgárőr egyesület alapfeladatként a helyi közrend és közbiztonság védelme, valamint a bűnmegelőzésben való közreműködés érdekében közterületi járőrszolgálatot, figyelőszolgálatot, a közúti baleset helyszínén, valamint bölcsőde, óvoda, általános...Tovább olvasombüntetés-végrehajtási gazdasági társaság
A büntetés-végrehajtási szervezet részeként a fogvatartottak kötelező foglalkoztatására gazdasági társaságokat hoztak létre különleges jogállású büntetés-végrehajtási szervként. A Bvtv. szerint a szabadságvesztés végrehajtásának a célja elérése érdekében létrehozott gazdasági társaságok kizárólagos...Tovább olvasommechanikai vagyonvédelmi rendszer
A mechanikai vagyonvédelmi rendszer a magánbiztonság területén alkalmazott, az Szvmt. szerint vagyonvédelmi célból ingatlanon vagy gépjárművön telepítendő vagy telepített, emberi vagy elektronikus felügyeletet, illetve energia-utánpótlást nem igénylő vagyonvédelmi rendszer vagy...Tovább olvasomközbiztonsági őrizet
Rendőri intézkedés. Az Rtv. szerint a rendőrség az előállított személyt 24 óra időtartamra jogosult közbiztonsági őrizetbe venni, ha az őrizetbe vételt a személyazonosság megállapítása szükségessé teszi. Az őrizet időtartamába az...Tovább olvasomigazoltatás
Rendőri intézkedés. A rendőr – igazoltathatja azt, akinek a személyazonosságát az Rtv.-ben meghatározott célból kell megállapítani, – a személyt lakcímének, tartózkodási helyének – az igazoltatott választása szerint – a lakcímet...Tovább olvasomBecsületbíróság
A Hszt. alapján létrejött sajátos, felülbírálati jogkörű testület, mely meghatározott joghátrányok alkalmazása esetén a hivatásos állomány tagjának kérelmére hívható össze. Dönt a hivatásos állomány tagja szolgálati viszonyának fenntarthatóságáról. A hivatásos...Tovább olvasomrendészeti feladatokat ellátó személyek
A 2012-ben kihirdetett Rend.tv. összefoglalja az azon személyek jogállásával összefüggő legfőbb szabályokat, akik nem tartoznak a Hszt. hatálya alá, hanem – jellemzően – állami és önkormányzati alkalmazásban álló közszolgálati tisztviselők...Tovább olvasomNemzeti Adó- és Vámhivatal
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (rövidítve: NAV) besorolása a Ksztv. és a NAV-ról szóló törvény alapján: államigazgatási szerv, azon belül központi hivatal, mely államigazgatási és fegyveres rendvédelmi feladatokat is ellát....Tovább olvasommenedékjog
Magyarország, összhangban nemzetközi kötelezettségeivel is, az Alaptörvény XIV. cikkének (3) bekezdése szerint – ha sem származási országuk, sem más ország nem nyújt védelmet – kérelemre menedékjogot biztosít azoknak a nem...Tovább olvasomNemzeti Kiberbiztonsági Stratégia
Magyarország Nemzeti Kiberbiztonsági Stratégiáját a Kormány 2013-ban fogadta el. A Stratégia célja, hogy meghatározza azon nemzeti célokat, stratégiai irányokat, feladatokat és átfogó kormányzati eszközöket, amelyek alapján Magyarország érvényesíteni tudja nemzeti...Tovább olvasomrendvédelem
A rendvédelem – első és legegyszerűbb megközelítésben – a rendészet szinonim fogalmaként fogható fel. A magyar jogi szabályozásban a rendészet (ld. pl. Rend.tv.) és a rendvédelem kifejezés is előfordul, azonban...Tovább olvasomhivatásos szolgálatra méltatlanná válás
A Hszt. szerint a hivatásos állomány tagjának a szolgálati jogviszonyát felmentéssel meg kell szüntetni, ha a hivatásos szolgálatra méltatlanná vált, mert szolgálaton kívül olyan cselekményt követett el, amely a rendvédelmi...Tovább olvasomNemzeti Bűnmegelőzési Stratégia
A Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégiát a Kormány 2013-ban fogadta el. Tízéves időtávra szóló, jelentős terjedelmű (9 fejezetre osztott) dokumentum, melyet a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács készített elő. A dokumentum általános céljai szerint...Tovább olvasomNemzeti Biztonsági Stratégia
Magyarország Nemzeti Biztonsági Stratégiáját a Kormány 2012-ben fogadta el. A Stratégia rendeltetése, hogy az értékek és érdekek számbavétele, valamint a biztonsági környezet elemzése alapján meghatározza azokat a nemzeti célokat, feladatokat...Tovább olvasomszemély- és vagyonőr
A magánbiztonság területén a személy- és vagyonőr az Szvmt. szerint nem más, mint a személy- és vagyonvédelmi tevékenységet végző személy. A személy- és vagyonőr jogosultságait a törvényben meghatározottak szerint vagy...Tovább olvasombiztonsági intézkedés
Rendőri intézkedés. Az Rtv. szerint a rendőr az önveszélyes állapot vagy a személyeket, illetőleg az anyagi javakat közvetlenül fenyegető veszélyhelyzet megszüntetése, továbbá az államhatár védelme érdekében: – megteszi a veszélyhelyzet...Tovább olvasomközrend
Legegyszerűbben fogalmazva a közrend azonos a közjog által létesített (jogi) renddel. Mivel a közrend védelme közjogi eszközökkel valósítható meg, ez elsődlegesen állami feladat (ebben különbözik a magánjogi rendtől, melyet elsősorban...Tovább olvasommagánnyomozás
Magánnyomozásnak tekinthető az állampolgárok jogszerű információszükségleteinek kielégítése végett, polgári jogi megbízás alapján, ellenszolgáltatás fejében végzett, nem hatósági adatgyűjtő tevékenység, amelyet csak az arra jogosult személy végezhet. A magánnyomozás az Szvmt....Tovább olvasomvagyonőr
A magánbiztonság területén az Szvmt. szerint a vagyonőr az a személy, aki ingatlan, illetőleg ingóság őrzése kapcsán vagyonőrzési feladatokat lát el. Közterületen vagy nyilvános helyen a vagyonőr a törvény szerint...Tovább olvasom