szentkorona-eszme

A 14–16. században megfogalmazódó, a 19. századtól Szent Korona-tannak nevezett eszmerendszer alapja: a hatalommegosztás közjogi rendszerét összekapcsolja a hatalom szakrális eredetével, a Szent Koronával. A Hármaskönyvben összegzett tan alapján: A főhatalom a Szent Koronáé, a tőle származó hatalom elsődleges gyakorlója a nemzet. A koronázással a nemzet vonja be (akár a választott, akár a dinasztikus jogon trónra lépő) királyt a hatalomba. Ezzel a király azt fogadja el, hogy a hatalmat a nemzettel együtt gyakorolja, és törvénytelen, ha a jogokat vagy a szokásokat önhatalmúlag el akarná vonni. A megosztott hatalom minden hatalmi területre, ágra vonatkozik. A király az elsődlegesen mellérendelt módon gyakorolja a hatalmat a nemzettel a végrehajtásban, a bíráskodásban, a törvényhozásban. A Szent Korona-tan alapján az 1723-as Pragmatica Sanctiot az ország és a dinasztia közötti szerződésként értelmezték, amelynek alapján a Habsburg-Lotharingiai uralkodó addig bírja dinasztikus alapon a magyar trónt, amíg egy személyben egyszerre uralja császárként és királyként országait.

Tudományterület:

Forrás:

Horváth Attila: Magyar állam- és jogtörténet. Budapest, NKE, 2014. 67-70. o.

Relációk