internálás

Az internálást, más néven rendőrhatósági őrizet alá helyezést a II. világháború végétől alkalmazták. Kezdetben mint antifasiszta megtorló intézkedést az igazolóbizottságok és népbíróságok alkalmazhatták, de a végrehajtást a politikai rendőrségre bízták (81/1945. ME sz. rendelet). A belügyminiszter titkos rendeletével (138000/1945. BM sz. rendelet) korlátlan jogosultságot adott a politikai rendőrségnek, így bírósági ítélet nélkül, politikai döntés alapján is internálhattak. 1948-tól az Államvédelmi Hatóság gyakorlatává vált az internálások tömeges elrendelése. A szovjet mintára kialakított úgynevezett nyitott végrehajtási helyek – gyárak, üzemek, bányák – szinte az egész országot behálózták. Mintegy 45 helyen végeztek kényszermunkát az internáltak. Így többek között ipari létesítmények építkezésein (Lábatlan, Almásfüzitő, Tiszalök, Csepel), középületek létesítésénél (a miskolci és a veszprémi egyetem), felújításoknál (Budavára), bányákban (Oroszlány, Recsk, Komló, Várpalota), valamint számos helyen ipari és mezőgazdasági (Hortobágy) munkát végeztek.

Tudományterület:

Forrás:

Horváth Attila: Magyar állam- és jogtörténet. Budapest, NKE, 2014. 612. o.

Relációk