településrészi önkormányzat
A képviselő-testület – szervezeti és működési szabályzatában meghatározottak szerint – valamely településrész sajátos érdekeinek képviseletére településrészi önkormányzatot (részönkormányzat) hozhat létre települési képviselőkből és más, az adott településrészi választópolgárokból. Testületének feladatai az adott településrészen a közhatalom gyakorlása, a településrészt érintő közügyekben a helyi közakarat demokratikus módon való kifejezése és megvalósítása, valamint a széles körű nyilvánosság megteremtése. Általános feladatai közé tartozik: a településrész és a település érdekei közötti összhang megteremtése, a jelentős képviselő-testületi döntések előtt az állásfoglalás kialakítása, a lakosság közvetlen tájékoztatása, a településrészben működő szervezetekkel való folyamatos kapcsolattartás és együttműködés, közcélú önkéntes munka. A részönkormányzat képviselő-testület szerve, de testületére önkormányzati hatósági hatáskör nem ruházható át.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
jóhiszeműen szerzett jog védelme
A kérelemre induló közigazgatási hatósági eljárások mindig valamilyen jog megszerzésére irányulnak. Amennyiben a hatóság a döntésében akként dönt, hogy az ügyfél a döntéssel megszerzi, és az alapján gyakorolhatja a szóban...Tovább olvasomsommás eljárás (jog)
A kérelemre induló eljárás sommás eljárás, ha a kérelem és mellékletei, valamint a hatóság rendelkezésére álló adatok (ide értve az olyan adatokat is, amelyek szolgáltatására a kérelmező nem kötelezhető) alapján...Tovább olvasomEurópai Közigazgatási Tér
Az Európai Közigazgatási Tér (European Administrative Space) a tagországok közigazgatási kultúrájára ható alapelvek összessége, amelyek alkalmazása azonban nem kötelező, mert a tagállamok közigazgatása nem tartozik az Unió szabályozási körébe. Azonban...Tovább olvasomjogharmonizációs záradék
Ha a jogszabály uniós jogi aktusnak való megfelelést valósít meg, ezt az uniós jogi aktusokra való hivatkozást tartalmazó jogharmonizációs záradékban meg kell állapítani. Nem kell jogharmonizációs záradékot alkalmazni, ha az...Tovább olvasomegyszerű és minősített többség
A képviselő-testületi javaslat elfogadásához az egyszerű többséget igénylő javaslat esetén a jelen levő önkormányzati képviselők, minősített többséget igénylő javaslat esetén az önkormányzati képviselők több mint a felének igen szavazata szükséges....Tovább olvasomjogalkotási hatáskör
A jogalkotási hatáskör jogi norma meghozatalára vonatkozó jogosultságot és kötelezettséget jelent. Az eredeti jogalkotási hatáskör közvetlenül az Alaptörvényből ered, ezért a jogalkotás nem igényel külön felhatalmazást. A származékos jogalkotói hatáskör...Tovább olvasomfelügyeleti eljárás
A felügyeleti szerv jogosult hivatalból megvizsgálni az ügyben eljáró hatóság eljárását, illetve döntését, és ennek alapján megteszi a szükséges intézkedést a jogszabálysértő mulasztás felszámolására, tovább gyakorolja – ha törvény vagy...Tovább olvasomirat
Valamely szerv működése vagy személy tevékenysége során keletkezett vagy hozzá érkezett, egy egységként kezelendő rögzített információ, adategyüttes, amely megjelenhet papíron vagy bármilyen más adathordozón. Tartalma lehet szöveg, adat, grafikon, hang,...Tovább olvasomközigazgatási államtitkári értekezlet
A kormányzati döntéshozatal egyeik szakmai előkészítő fóruma. A közigazgatási államtitkári értekezlet feladata a Stratégiai Kabinet, a Gazdasági Kabinet és a Kormány üléseinek előkészítése. Ennek keretében állást foglal az előterjesztések és...Tovább olvasomkormánybizottság
A Kormány a hatáskörébe tartozó jelentős, több minisztérium feladatkörét érintő feladatok összehangolt megoldásának irányítására kormánybizottságot hozhat létre. Feladatai közé tartozik, hogy a döntések előkészítését segítse, szakvéleményeket adjon, feladatok megoldását és...Tovább olvasomideiglenes intézkedés
A hatóság – tekintet nélkül a joghatóságára, valamint a hatáskörére és az illetékességére – hivatalból köteles megtenni azt az ideiglenes intézkedést, amelynek hiányában a késedelem elháríthatatlan kárral, a személyiségi jogok...Tovább olvasomNemzeti Jogszabálytár
A Nemzeti Jogszabálytár a Kormány rendeletében meghatározott tartalommal és honlapon, elektronikus közszolgáltatásként működő, bárki számára térítésmentesen hozzáférhető, egységes szerkezetű szövegeket tartalmazó elektronikus jogszabálygyűjtemény. Az önkormányzati rendelet kivételével a Nemzeti Jogszabálytárban...Tovább olvasomértesítés
A hatóság írásbeli tájékoztatása valamilyen eljárási cselekményről azzal, hogy a megjelenés nem kötelező. Azt a célt szolgálja, hogy az ügyfél gyakorolni tudja eljárási jogait. Ha a hatóság nem tartja szükségesnek...Tovább olvasomeljárási költségek
Mindaz a költség, ami az ügyfél, ügyfelek jóhiszemű és célszerű ügyvitelével kapcsolatban a hatósági eljárás keletkezett. Az eljárási költségek két csoportja: egyfelől az eljárási illeték és az igazgatási szolgáltatási díj,...Tovább olvasomváros
A települési önkormányzat egyik típusa. A városi önkormányzat – törvényben meghatározottak szerint – olyan közszolgáltatásokat lát el, melyeket saját területén és vonzáskörzetében gazdaságosan, hatékonyan és a szakmai szabályok előírásainak megfelelően...Tovább olvasomkérelemre induló jogorvoslat
A közigazgatási hatósági eljárás során kérelemre induló jogorvoslati eljárások a fellebbezési eljárás, a bírósági felülvizsgálat, az újrafelvételi eljárás, az Alkotmánybíróság határozata alapján indítható eljárás. Az ügyféli kezdeményezésre megnyíló jogorvoslati lehetőségek...Tovább olvasomszabad bizonyítás elve
A közigazgatási hatóság az eljárás során az érintett ügyre vonatkozó tényeket veszi figyelembe, minden bizonyítékot súlyának megfelelően értékel, döntését valósághű tényállásra alapozza. Ha a tényállást tisztázáshoz nem elegendőek a rendelkezésre...Tovább olvasomhatósági nyilvántartás
A közigazgatási szervnél természetes és jogi személyekkel, jogi személyeknek nem minősülő szervezetekkel, továbbá jogokkal, kötelezettségekkel és dolgokkal kapcsolatos adatokról, törvény alapján vezetett közhiteles nyilvántartás. Az ellenkező bizonyításáig vélelmezni kell annak...Tovább olvasomeljárási képesség (közig.)
Az eljárási képesség eljárásjogi cselekvőképességet jelent. A természetes személy ügyfélnek akkor van eljárási képessége, ha cselekvőképesnek minősül. Jogszabályban meghatározott esetben a korlátozott cselekvőképességgel rendelkező személyt is megilleti az eljárási képesség....Tovább olvasomhatósági szerződés
A határozatot helyettesítő megállapodás az ügyfél és a hatóság között. Nem a hatóság egyoldalú döntése, hanem a hatóság és az ügyfél között létrejött megállapodás. Ha jogszabály lehetővé teszi, az elsőfokú...Tovább olvasom