hajadoni jog
A hajadoni jog (ius capillare) az apátlan, árva leány joga arra, hogy az atyai vagyon fiúörököseitől rangjának megfelelő lakást, ellátást és férjhezmenetele esetére hozományt és kiházasítást igényeljen. Ha az apa után a királyi kincstár örökölt, a leányoknak csak az apai ház használata és a leánynegyednek megfelelő jószágok haszonélvezete járt. Később férjhezmenetelükig az egész vagyon hasznát élvezhették. Az oldalági örökösök is kötelesek voltak a leányokat férjhezmenetelükig az atyai vagyonban meghagyni. Egyedül az elhalt fiai vehették mindjárt igénybe a birtokot az apa halála után, s nővéreiknek csak ellátással és kiházasítással tartoztak. Az ellátás a hajadont mindenképpen megillette, a kiházasítás az apai ingó vagyonban való részesítés volt. A hajadoni jog csak a fiágat illető vagyont terhelte. A fivérek kötelesek voltak a leányok kiházasítására egyenlő részt adni, az apa kevesebbet is adhatott, mert az ingók fölött szabadon rendelkezett.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
kiváltságos kerület
A districtus privilegiati státusa annyiban hasonlított a szabad királyi városokéhoz, hogy a kiváltságos kerületek is ki voltak véve a megyei és a magánhatóság alól, közvetlenül az uralkodó, illetőleg annak központi...Tovább olvasomhercegprímás
A magyarországi egyházi hierarchia élén az esztergomi érsek (prímásérsek) áll, akinek joghatósága az egész magyar egyházra kiterjed. Az érsek az alárendelt püspökségek felett metropolitai joggal bír, és tartományi zsinatot hívhat...Tovább olvasomfőkegyúri jog
Az uralkodó személyes, fenntartott felségjogainak egyike a főkegyúri jog, amely a királynak a római katolikus egyház belső életének alakításához való joga: egyházszervezési, kinevezési és kegyúri jog. A királyi főkegyúri jog...Tovább olvasomdarabontkormány
I. Ferenc József osztrák császár és magyar király által a magyar alkotmányosság megsértésével kinevezett báró Fejérváry Géza (korábban az ún. darabonttestőrség parancsnoka) elnökletével 1905-1906-ban működő magyar kormány gúnyneve. Nagy belpolitikai...Tovább olvasomcsaládfő
A nagycsalád élén a csaknem korlátlan hatalommal rendelkező családfő állt, aki általában a család férfiai közül a legidősebb vagy a legértelmesebb volt. Az öröklési rend nem volt egyértelmű. Bár általában...Tovább olvasomnőrablás
A házasságkötés legrégibb formája a nőrablás és a nővétel volt. A nőrablás intézménye a teljes nőközösséget, amely a törzshöz tartozó valamennyi férfi számára hozzáférhetővé tette a törzshöz tartozó valamennyi nőt,...Tovább olvasomcenzúra
A véleményszabadság kezdetben szinte egyáltalán nem érvényesülhetett, mert a könyvnyomtatás feltalálása után szinte azonnal bevezették a cenzúra intézményét. Magyarországon először királyi és egyházi rendeletek vezették be a cenzúrát. Miksa 1570-ben...Tovább olvasomkehidai oklevél
A nemesi vármegye keletkezésére utaló első ismert dokumentum az 1232. évi kehidai oklevél, amely a Zala megyei királyi servienseknek saját vitás ügyeikben ítélkezési jogot biztosított. A kehidai oklevél (1232) a...Tovább olvasomCsemegi-Kódex
A büntettekről és vétségekről szóló első magyar büntetőtörvénykönyv, az 1878. évi V. törvénycikk. A büntető-törvénykönyv javaslatát Csemegi Károly államtitkár készítette elő. A törvény a nullum crimen sine lege és a...Tovább olvasomConstitutio Criminalis Carolina
Az a törvénykönyv, amelyet V. Károly német-római császár uralkodása alatt 1532-ben a regensburgi birodalmi gyűlés elfogadott német-római birodalmi büntetőtörvényként és büntetőeljárásként. Nagyrészt a büntetőeljárást szabályozta, de emellett bírósági szervezeti és...Tovább olvasomHonvédelmi Bizottmány
A képviselőház 1848. szeptember 22-én megválasztotta az ún. Honvédelmi Bizottmányt. A kilencfős Bizottmány már 27-én felhatalmazást kapott az országgyűléstől a miniszterelnök távollétében kormányzati feladatok ellátásához, melyet másnap kibővítettek minden olyan...Tovább olvasomárumegállító jog
A városi gazdasági autonómia testületi jogaként gyakorolhatta a szabad királyi város a területi jogból következő földesúri jogokat. A gazdasági jogosultságok közé tartozott a vásártartás joga, az árumegállítás joga, a királyi...Tovább olvasomdomus correctoria
Az első magyarországi javítóház, a szempci Domus Correctoria 1771-ben nyitotta meg kapuit. A javítóház a német-osztrák államokban kialakult azon felfogást tükrözi, mely nem tesz különbséget a büntetőintézet és a dologház...Tovább olvasomszatmári béke
A szatmári békével megszüntették az abszolút kormányzatot, visszaállították a magyar alkotmányt, ígéretet tettek a vallásszabadság biztosítására és az országgyűlés mihamarabbi összehívására, amnesztiát kapott mindenki, aki részt vett a szabadságharcban, egyúttal...Tovább olvasomcenzus
A cenzus vagy census több értelemben használatos. A régi magyar jogforrásokban a census szó kettős értelemben fordul elő: egyrészt mint adó (1411. évi XV. törvénycikk, 1550. évi XXXV. törvénycikk, 1723....Tovább olvasomcsendes társaság
A csendes társaság elnevezés egyszerű fordítása a németnek, és nem is adja vissza a valódi jelentését. Találóbb lett volna a rejtett társaság elnevezés. A csendes társaságban ugyanis valaki (a csendestárs)...Tovább olvasomellenállási jog
Latinul ius resistendi. Az 1222. évi Aranybulla 31. cikkében a nemesség számára teremtett alkotmánybiztosíték, melynek értelmében a nemesség büntetlenül ellenállhatott a király, illetve kormánya következő intézkedéseinek, illetve mulasztásainak: ha a...Tovább olvasomrendi országgyűlés
A 13. századra működik már a rendi gyűlések különböző fajtái: a notables gyűlés (királyi tanács), az egyes rendek külön ülése (papság, a nemesség, a polgárok és szabad parasztok ülése), valamint...Tovább olvasomPraxis Criminalis
Az 1687. évi országgyűlésen I. Lipót javaslatára felmerült a büntetőjog önálló rendezésének gondolata, azt azonban a rendek a bizottságokban történő tárgyalás miatt élesen ellenezték, így a kodifikáció elmaradt. Kollonics Lipót...Tovább olvasomfejedelem
A magyar történelemből kétféle fejedelmi pozíció emelendő ki. 1. A törzsszövetséget vezető fejedelem szervező és uralkodó is egyben. A nép együtttartása és megvédése szinte örökös küzdelmet, harcot, támadó és honvédő...Tovább olvasom