honorácior

Honoráciornak nevezték Magyarországon az általában magasabb szellemi kvalifikációval és megfelelő társadalmi állással rendelkező, származásuk szerint nem nemes személyeket. Ilyennek minősültek a tanultak, így a papok, lelkészek, a jogot végzettek, orvosok, mérnökök stb., valamint azok is, nem nemes apától, de nemes anyától származtak. Ők bizonyos hivatalviselési szabadsággal, tehermentességgel, birtoklási képességgel rendelkeztek, amely a 14. századtól fokozatosan növekedett. Némely vármegye a honoráciorokat közgyűlésein szavazati joggal ruházta fel. A XIX. század végére azokat tekintették honoráciornak, akik nem a jövedelmük alapján bírnak országgyűlési képviselőválasztói joggal.

Tudományterület:

Forrás:

Mezey Barna: Magyar alkotmánytörténet. Budapest, Osiris, 2003. 128. o.

Relációk