nősztehetetlenség
A házassági akadályok sorába tartozott a nősztehetetlenség, azaz az elhálás lehetetlensége. Az elhálást gátolhatta valamely harmadik személy boszorkánykodása, bűvös-bájos ténykedései, illetve valamelyik fél testi fogyatékossága, amely nem tette lehetővé a házassági tartozás teljesítését. A nősztehetetlenségi perek már a 14. század folyamán sem számítottak ritka jelenségnek. Ilyen jellegű pereket megindítani csak valamelyik fél magánpanasza alapján lehetett, elbírálásukat pedig az egyházi bíróságok jogkörébe utalták. A per legfontosabb ütőkártyái a bizonyítékok voltak, amelyek megszerzése leggyakrabban szakértői szemle keretében történt. A szakértői szemle, a tanúkihallgatás és az eskütételi eljárás alkalmával összegyűjtött bizonyítékok alapján a bíró döntést hozott. A bíró egyes esetekben a feleket meghatározott próbaidőn át további együttélésre kötelezhette. Az ítélet meghozatalára a bizonyítási eljárás lefolytatása, illetve a próbaidő letelte után került sor.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
főkegyúri jog
Az uralkodó személyes, fenntartott felségjogainak egyike a főkegyúri jog, amely a királynak a római katolikus egyház belső életének alakításához való joga: egyházszervezési, kinevezési és kegyúri jog. A királyi főkegyúri jog...Tovább olvasomárumegállító jog
A városi gazdasági autonómia testületi jogaként gyakorolhatta a szabad királyi város a területi jogból következő földesúri jogokat. A gazdasági jogosultságok közé tartozott a vásártartás joga, az árumegállítás joga, a királyi...Tovább olvasomkiváltságos kerület
A districtus privilegiati státusa annyiban hasonlított a szabad királyi városokéhoz, hogy a kiváltságos kerületek is ki voltak véve a megyei és a magánhatóság alól, közvetlenül az uralkodó, illetőleg annak központi...Tovább olvasombüntetőparancs
A büntetőparancs olyan bírói határozat, amely a terhelt meghallgatása nélkül, csupán a feljelentés és a vádindítvány alapján állapítja meg annak büntetését. E határozat az ítélet hatályát nyeri, ha ellene a...Tovább olvasomgyula
A gyula régi magyar méltóságnév volt az államalapítás előtti évszázadokban. Korabeli alakja talán dzsula volt, megfelel a mai török jula szónak. A gyula a jyla, jula fáklya szóból ered. Bíborbanszületett...Tovább olvasomcenzus
A cenzus vagy census több értelemben használatos. A régi magyar jogforrásokban a census szó kettős értelemben fordul elő: egyrészt mint adó (1411. évi XV. törvénycikk, 1550. évi XXXV. törvénycikk, 1723....Tovább olvasomfelvilágosult abszolutizmus
A felvilágosult abszolutizmus a kortárs fiziokratáktól származó fogalom, amellyel azoknak az országoknak a politikai rendszereit jelölték, ahol az uralkodók (a Habsburg Birodalomban, Spanyolországban, Portugáliában, Poroszországban és Svédországban) egyfajta modernizációs technikával...Tovább olvasomjavító-nevelő munka
A szabadságelvonással nem járó javító-nevelő munka olyan intézkedésként került bevezetésre, amely kizárólag az elkövető javítására és nevelésére irányul. Javító-nevelő munka kiszabása akkor volt célszerű, ha valószínűnek látszott, hogy a büntetés...Tovább olvasomszovjet típusú jog
A szovjet típusú jog, dacára a meghirdetett demokratikus elveknek, szocialista alkotmányozásnak és kodifikációs tendenciáknak, elsősorban utasítási, rendészeti technikává vált, melynek tengelyében az államigazgatási jellegű jogalkotás állott. A párt vezetői egyben...Tovább olvasomszentkorona-eszme
A 14–16. században megfogalmazódó, a 19. századtól Szent Korona-tannak nevezett eszmerendszer alapja: a hatalommegosztás közjogi rendszerét összekapcsolja a hatalom szakrális eredetével, a Szent Koronával. A Hármaskönyvben összegzett tan alapján: A...Tovább olvasomalispán
Az alispán a főispán helyettese, tisztsége a várispán helyettesének, az udvarbírónak a tisztségéből alakult ki. Az alispán a főispán általános helyettese (a sedrián is), a vármegyei hivatalos ügyintézés feje, az...Tovább olvasomablegatus
Ferdinánd országgyűlési meghívóleveleiben már nem az egész nemességet szólítja meg, csak azt kéri a vármegyétől, hogy követeket küldjön a nemesek személyes megjelenése helyett. Ez a követ (ablegatus) már nem egyszerűen...Tovább olvasomzsellér
A zsellér (latinul házas zsellér: inquilinus, házatlan zsellér: subinquilinus) a késő középkori és újkori parasztság alsó rétegéhez tartozó személy, aki nem rendelkezett saját kezelésben lévő földdel, ezért pénzbeli és terménybeli...Tovább olvasomOktóberi Diploma
Az Októberi Diploma (tudatosan mellőzték a gyűlöletessé vált pátens szót) mint „állandó és visszavonhatatlan alaptörvény” mérsékelte az abszolutisztikus berendezkedést, és Magyarországon viszszaállította az 1848 előtti intézményeket: a Kancelláriát és a...Tovább olvasomfiúsítás
Nemességet eredeti és származékos módon lehetett megszerezni. Az eredeti szerzésmód azt jelentette, hogy a nemesi rend kialakulása után nemesi címet csak a király adományozhatott. Az eredeti szerzésmód egyik esete a...Tovább olvasomdekrétum
Másként királyi törvények. Az Árpád-házi királyok idején a törvények a szokásjog mellett kisegítő jellegű jogforrások voltak. Ezt támasztotta alá az a jogelv, hogy a törvény csupán az azt kiadó király...Tovább olvasomleánynegyed
Leánynegyed járt a csak fiágra maradó ősi vagyonból egyszer, az első átszálláskor. A quartaliciumban az adományszerző leányai, illetve azok lemenői örököltek. A negyedet az adományból egyszer kellett kiadni, a szerző...Tovább olvasompátens
Azokat a rendeleteket, amelyeket nem a rendes alkotmányos feltételek mellett tettek közzé, nyílt leveleknek, pátenseknek nevezték. Az ilyen jogszabályokkal való kormányzás azonban ellenkezett a magyar alkotmánnyal (1608. évi koronázás előtti...Tovább olvasomszentesítés
Az országgyűlési határozat a király szentesítésével vált csak törvénnyé, teljes érvényét azonban csak a kihirdetést követően nyerhette el. A szentesítés meghatározott előírások szerint történt. A királyi aláírás mellett, a törvények...Tovább olvasomhatárőrvidék
A török kiűzése után, a 18. századtól az általános területi igazgatásból kivont, kizárólag a centralizált katonai igazgatás alatt álló határőrvidékeket szerveztek. A katonai határőrvidékek a török hódoltság előtti déli határ...Tovább olvasom
