nemzetvezető
A képviselőház 1944. november 2-ra hirdetett ülésén a képviselők hatodának jelenlétében jóváhagyta az Országtanács döntésén nyugvó törvényjavaslatot, melyet a felsőház másnap ellenszavazat és módosítás nélkül elfogadott, és ezzel törvényerőre emelte a nemzetvezető jogosítványairól szóló tervezetet (1944. évi X. törvénycikk). A jogszabály a nemzetvezető jogkörébe utalta a kormányzó jogosítványokat, és arra az esetre, ha nem nevez ki miniszterelnököt, a kormányfői hatáskört is. Ily módon megvalósult a hatalomkoncentráció az államhatalom csúcsán: a miniszterelnöki és az államfői jogkört Szálasi sikerrel egyesítette. Ezzel a Nyilaskeresztes Párt vezére sikerre vezette a pártdiktatúrára vonatkozó elképzeléseket megvalósítani szándékozó hungarista mozgalmat.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
alsótábla
Az Alsótábla (követi tábla) összetételét a 13. század óta a vármegyei önkormányzatokba szerveződő szerviensek, majd köznemesek részvétele határozza meg alapvetően. A rendi országgyűlés történetében a szerviensi-köznemesi személyes vagy vármegyei követek...Tovább olvasombán
Mivel a magyar királyok nem tartózkodtak Horvátország területén, ezért az országot nevükben a horvát bán kormányozta. A horvát bán mint királyi helytartó a horvát hadak vezére, a legfőbb bíró volt....Tovább olvasompátens
Azokat a rendeleteket, amelyeket nem a rendes alkotmányos feltételek mellett tettek közzé, nyílt leveleknek, pátenseknek nevezték. Az ilyen jogszabályokkal való kormányzás azonban ellenkezett a magyar alkotmánnyal (1608. évi koronázás előtti...Tovább olvasomszabad királyi város
A középkorban Magyarországon – mint Európában általában – a városok közvetlenül királyoktól függő, hozzájuk tartozó és általuk kiváltságolt szabad királyi városok, illetve a földesúri joghatóság keretein belül, a velük kötött...Tovább olvasomősiség
Nagy Lajos király uralkodása alatt fogadják el az 1222-es Aranybulla módosításával 1351-ben, hogy az egész nemességnek egy és oszthatatlan politikai jogai vannak, valamint az ősiséget (aviticitas), amely a magyar államberendezkedést...Tovább olvasombizalmas jogszabály
A szocialista alkotmányjog leszögezte: „A jogforrások kihirdetését, közlését érvényességi kellékké teszi a logikai követelmény: csak annak engedelmeskedhetünk, amiről tudjuk, mit parancsol, tilt vagy enged meg”, vagyis érvényességi kellékként fogalmazta meg...Tovább olvasomkirályi vármegye
A királyi vármegye (comitatus, provincia, parochia) a patrimoniális királyság időszakában a középfokú területi igazgatás legfontosabb hazai szerve, az uralkodói hatalom lokalizálásának legfontosabb eszköze volt. Kialakulása Magyarország történetének arra a periódusára...Tovább olvasomnépbiztosság
A Tanácsköztársaság ideje alatt a tényleges hatalmat gyakorló Forradalmi Kormányzótanács szervezetét és személyi összetételét az első napoktól kezdve nagy és gyakori változások jellemezték. A testület élén elnök állt, tagjaiként pedig...Tovább olvasomtürelmi rendelet
II. József az egyházi ügyeket teljes mértékben államosította. 1781-ben kiadott „türelmi rendelete” politikai téren a vallások teljes egyenlőségét hirdette. Saját hitelveiknek megfelelő eskü letétele után protestánsok is betölthettek közhivatalokat. A...Tovább olvasomNemzeti Számonkérő Szék
A nemzetvezetői munkatörzset a nemzetvezető helyettese, a munkarendvezető irányította. A munkatörzs keretében nemzetpolitikai irodák alakultak, melyek átvették a minisztériumok jogkörének jelentős részét. Az irodák leghírhedtebbike az Országos Számonkérő Iroda (más...Tovább olvasomdikasztérium
Az ókori görögök dikasterionnak nevezték a törvényszéket (társasbíróságot). Később dikasztérium alatt a jogtudósok olyan testületét értették, amely bírói hatóság nélkül, a bíróság kérelmére mondott jogi véleményt. Magyarországon dikasztériumnak hívtak 1848-ig...Tovább olvasomcarcer
Latin szó, a római jogi forrásokban fogház, börtön jelentéssel használják. Ugyanilyen értelemben használják e szót régi hazai jogforrásaink is (1435. évi VIII. törvénycikk, 1567. évi XXVII. törvénycikk, 1723. évi XII....Tovább olvasomállamtanács
A birodalmi kormányzati uralkodói tanácsadó testületek voltak az I. Ferdinánd császár által felállított titkos tanácsok (1527), majd az úgynevezett konferenciák, amelyek elnevezése az évszázadok alatt változott. A feladatkörük a tanácsadás...Tovább olvasomtükröző büntetés
Tükröző volt maga a büntetés, s tükröző annak végrehajtása is. A tükröző büntetés (végrehajtás) leglényegesebb sajátossága, hogy széles teret biztosít a törvénykezőnek a szankció és a sértő cselekmény közötti közvetlen,...Tovább olvasomkitelepítés
A kitelepítés kifejezést használták azokra a szovjet típusú diktatúra azon intézkedésekre, amikor egyes személyektől elkobozták ingatlanjaikat, és arra kényszerítették őket, hogy családjukkal együtt táborokba, falvakba, kulákportákra szállásolva mezőgazdasági munkát végezzenek....Tovább olvasomházi fegyelmi jog
Az a jog, amelyet a család és a háztartás rendje érdekében az apa és az anya vagy a gyám a szülői vagy gyámi hatalaom alatt álló gyermek felett gyakorol. Hogy...Tovább olvasomhercegprímás
A magyarországi egyházi hierarchia élén az esztergomi érsek (prímásérsek) áll, akinek joghatósága az egész magyar egyházra kiterjed. Az érsek az alárendelt püspökségek felett metropolitai joggal bír, és tartományi zsinatot hívhat...Tovább olvasomnemzetség
A nagycsaládok nemzetségekbe („ágakba”) szerveződtek. E nemzetségek a rokonok azon csoportjai voltak, amelyek már nem tartották fönn a közös lakóhelyet, az együttes gazdálkodást és vezetést, de a vérségi összetartozást tudatosan...Tovább olvasomfelvilágosult abszolutizmus
A felvilágosult abszolutizmus a kortárs fiziokratáktól származó fogalom, amellyel azoknak az országoknak a politikai rendszereit jelölték, ahol az uralkodók (a Habsburg Birodalomban, Spanyolországban, Portugáliában, Poroszországban és Svédországban) egyfajta modernizációs technikával...Tovább olvasomablegatus
Ferdinánd országgyűlési meghívóleveleiben már nem az egész nemességet szólítja meg, csak azt kéri a vármegyétől, hogy követeket küldjön a nemesek személyes megjelenése helyett. Ez a követ (ablegatus) már nem egyszerűen...Tovább olvasom
