felelős kormány
A parlamentáris monarchiában a választott törvényhozásnak felelős kormányzat gyakorolja a hatalmat. A végrehajtó hatalmat a király nevében a független felelős kormány gyakorolja. Az uralkodó az államot kifejező elsődlegesen vagy kizárólag szimbolikus, reprezentatív jogkörökkel rendelkezik (19-21. század). E monarchikus államformában az uralkodó továbbra is szent és sérthetetlen, politikailag felelőtlen, közjogi tetteiért a parlamentnek felelős kormány vállalja a felelősséget. A végrehajtó hatalmat az országgyűlésnek felelős kormány gyakorolja. A miniszterelnököt a király nevezi ki, de csak parlamenti többséggel tud kormányozni. Ezért célszerű az országgyűlési választásokon győztes párt (vagy pártkoalíció) vezetőjét megbízni a kormány megalakításával. Az 1848. évi III. törvénycikkellyel megvalósult, parlamentnek felelős kormányzat azonban még nem a szuverén parlamenti függetlenséget jelentette, hiszen a monarchia egyik részének kormányzati rendszere – a Gesamtmonarchie nélkül került csak rendezésre.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
nővétel
A régi magyar jog szerint házasság nővétel útján köttetett, azaz a férfi a nőt a családatyai hatalom birtokosától megvásárolta. A nővétel módjáról Gardízí perzsa történetíró tudósításában találunk adalékokat. A családi...Tovább olvasomeretnekség
A kereszténység terjedésével párhuzamosan több szakadár mozgalom is kialakult. Ezeket a katolikus egyház eretnekeknek nevezte, mivel szembefordultak az egyház hivatalos tanításával, és az egyház által elítélt tévtanokat hirdettek, aszerint éltek....Tovább olvasomkitelepítés
A kitelepítés kifejezést használták azokra a szovjet típusú diktatúra azon intézkedésekre, amikor egyes személyektől elkobozták ingatlanjaikat, és arra kényszerítették őket, hogy családjukkal együtt táborokba, falvakba, kulákportákra szállásolva mezőgazdasági munkát végezzenek....Tovább olvasombányaváros
A bányavárosok (civitas montanae) speciális gazdasági érdekből telepített, zömében külhoni mesterembereket befogadó privilegizált helységek voltak. Különlegességüket szinte kizárólag idegen ajkú lakosságuk, külföldről származó joguk, egyszerre kibocsátott privilégiumuk és a gazdasági...Tovább olvasomrendi országgyűlés
A 13. századra működik már a rendi gyűlések különböző fajtái: a notables gyűlés (királyi tanács), az egyes rendek külön ülése (papság, a nemesség, a polgárok és szabad parasztok ülése), valamint...Tovább olvasomzsellér
A zsellér (latinul házas zsellér: inquilinus, házatlan zsellér: subinquilinus) a késő középkori és újkori parasztság alsó rétegéhez tartozó személy, aki nem rendelkezett saját kezelésben lévő földdel, ezért pénzbeli és terménybeli...Tovább olvasomházi fegyelmi jog
Az a jog, amelyet a család és a háztartás rendje érdekében az apa és az anya vagy a gyám a szülői vagy gyámi hatalaom alatt álló gyermek felett gyakorol. Hogy...Tovább olvasomhitbér
A hitbér az egyik legrégebbi magyar intézmény, melyet a férj adott feleségének házastársi kötelességeinek ellentételezéseként. Összege a férj rendi állásához igazodott. A hitbér (dos) a nő részére rendelt vagyon volt,...Tovább olvasomminisztertanács
A minisztertanács, mely a miniszterek tanácskozmánya volt, a kormány politikai irányvonalának meghatározója, a több tárcát érintő ügyek, a hatásköri nézeteltérések eldöntésének fóruma volt, a szakminiszterek által a tanács elé vitt...Tovább olvasomdiarium
Az országgyűlésekben lefolytatott tárgyalásokról, vitákról, felszólalásokról és az ottani eseményekről nem hivatalos és hivatalos feljegyzések is születtek. Országgyűlési napló (diarium) felvétele és készítése már évszázados gyakorlat volt, a főrendiházi ülésekről...Tovább olvasomhajadoni jog
A hajadoni jog (ius capillare) az apátlan, árva leány joga arra, hogy az atyai vagyon fiúörököseitől rangjának megfelelő lakást, ellátást és férjhezmenetele esetére hozományt és kiházasítást igényeljen. Ha az apa...Tovább olvasomdeportálás
Az állam által kijelölt tartózkodási helyre kényszerítés. A deportálást korábbi századok bűntetőgyakorlatából is ismerjük. A hitleri Németország esetében deportálásnak nevezzük a haladó gondolkodású emberek, zsidók és a nácik által alsóbbrendűeknek...Tovább olvasomkiházasítás
Amennyiben a nő férje halálát követően újabb házasságot kötött, akkor a családi közös vagyonból kiházasítást kérhetett. A kiházasítás rendszerint női ruhákból és elsősorban a háztartáshoz szükséges ingó dolgokból tevődött össze....Tovább olvasomcomes
A római birodalom utolsó századaiban és az egész középkoron végig a működés tárgya és fontossága tekintetében szerfölött különböző köz- és magánhivatalokat, majd hivatal nélkül is előkelő állást, méltóságot jelölő egyéni...Tovább olvasomalispán
Az alispán a főispán helyettese, tisztsége a várispán helyettesének, az udvarbírónak a tisztségéből alakult ki. Az alispán a főispán általános helyettese (a sedrián is), a vármegyei hivatalos ügyintézés feje, az...Tovább olvasomági vagyon
Az ági öröklés történeti alapja az ősiség. Az Országbírói Értekezlet az ősiségnek a forgalmat gátló részét továbbra is eltörlendőnek tartotta, de az öröklési jogban, ha nincsenek leszármazók, továbbra is alkalmazandónak...Tovább olvasomállamfogház
A szabadságvesztés büntetések között kivételes és a legenyhébbik, az egyén számára kevésbé sérelmes és káros, tisztességes fogvatartást (custodia honesta) jelent. Lényege a személyes szabadság megvonása olyan esetekben, amikor a tettes...Tovább olvasomcéh
A céhek a hasonló mesterséget űzők társulásai, amelyek a városi iparosok gazdasági, jogi, vallási, katonai és igazgatási szervezetei voltak. A céhek feladatkörüket céhlevélbe foglalták, működésüket és életviszonylataikat céhszabályokban (statútum) írták...Tovább olvasomképviselőház
1848 óta az országgyűlés két kamaráját főrendiháznak és képviselőháznak nevezik. A képviselőház 415 képviselőből állt. A 1848. évi IV. tc. alapján mindkét tábla saját maga állapítja meg saját rendszabályait (a...Tovább olvasomősiség
Nagy Lajos király uralkodása alatt fogadják el az 1222-es Aranybulla módosításával 1351-ben, hogy az egész nemességnek egy és oszthatatlan politikai jogai vannak, valamint az ősiséget (aviticitas), amely a magyar államberendezkedést...Tovább olvasom
