menekült
Menedékjogi szempontból a menekülők egyik csoportja.
A Met. szerint Magyarország menekültként ismeri el azt a külföldit, akinek az esetében az Alaptörvény XIV. cikk (3) bekezdésében meghatározott feltételek fennállnak.
A menekültet bizonyos kivételekkel a magyar állampolgár jogai illetik meg, és kötelezettségei terhelik. A menekült a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választása, valamint a helyi népszavazás kivételével nem rendelkezik választójoggal, és nem tölthet be olyan munkakört, illetve feladatkört, továbbá nem viselhet olyan tisztséget, amelynek ellátását jogszabály magyar állampolgársághoz köti.
A menekült jogosult személyazonosító igazolványra és úti okmányra, valamint ellátásra, támogatásra és szállásra.
Tudományterület:
Forrás:
Met. [6-11. §]
Szerző:
Relációk
rendőri intézkedés
A rendőrség hivatásos állományú tagja által foganatosítható hatósági intézkedés, szolgálati fellépés. A rendőr jogkörében eljárva köteles intézkedni vagy intézkedést kezdeményezni, ha a közbiztonságot, a közrendet vagy az államhatár rendjét sértő...Tovább olvasombüntetés-végrehajtási szervezet
A büntetés-végrehajtási szervezet (rövidítve: bv. szervezet) a Ksztv. szerint államigazgatási, azon belül rendvédelmi szerv. A Bvtv. szerint a bv. szervezet a külön törvényben meghatározott szabadságelvonással járó büntetéseket, intézkedéseket, büntetőeljárási kényszerintézkedéseket,...Tovább olvasommenekült
Menedékjogi szempontból a menekülők egyik csoportja. A Met. szerint Magyarország menekültként ismeri el azt a külföldit, akinek az esetében az Alaptörvény XIV. cikk (3) bekezdésében meghatározott feltételek fennállnak. A menekültet...Tovább olvasomszolgálati kutya alkalmazása
Rendőri kényszerítő eszköz. Az Rtv. szerint a rendőr szájkosárral ellátott szolgálati kutyát – pórázon vagy anélkül – kényszerítő eszközként akkor alkalmazhat, ha a testi kényszer alkalmazásának feltételei fennállnak. A rendőr...Tovább olvasomrendőri kényszerítő eszköz
A kényszerítő eszköz alkalmazása olyan rendőri szolgálati fellépés, melynek elsődleges célja az, hogy a rendőri intézkedéssel, az intézkedő rendőrrel szemben megnyilvánuló ellenállást leküzdje, az intézkedés eredményességét biztosítsa, kikényszerítse. A rendőr...Tovább olvasomönkormányzati rendészeti szerv
A Rend.tv. szerint önkormányzati rendészeti szervet a helyi önkormányzat belső szervezeti egységként, önálló költségvetési szervként, költségvetési szerv belső szervezeti egységeként hozhat létre. Az önkormányzati rendészeti szerv feladata, hogy gondoskodjon a...Tovább olvasomrendőrségi szakszolgálatok
A rendőrség szolgálati szabályzata szerint a rendőrség feladatainak ellátását szolgálati ágakra, szolgálatokra és szakszolgálatokra lebontva kell megszervezni. A szakszolgálatok a következők: – az ellenőrzési szakszolgálat, – a gazdasági szakszolgálat, –...Tovább olvasomcsapaterő-alkalmazás
Rendőri kényszerítő eszköz. A szolgálati szabályzat szerint csapaterő alkalmazása esetén a rendőrség a személyi állomány összevonása és kötelékbe szervezése, ennek egyszemélyi parancsnoki vezetés alá helyezése, továbbá sajátos taktikai szabályok alkalmazása...Tovább olvasomországos főigazgató
A Hszt. szerint országos főigazgató a rendőrség belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szervének (azaz a Nemzeti Védelmi Szolgálatnak), valamint a terrorizmust elhárító szervének (azaz a Terrorelhárítási Központnak) a főigazgatója....Tovább olvasompolgárőr szervezet
A Ptv. szerint polgárőr szervezet a polgárőr egyesület, a területi polgárőr szövetség, valamint az Országos Polgárőr Szövetség. A törvény szerint a polgárőr szervezetek politikai tevékenységet nem folytathatnak, működésük a politikai...Tovább olvasomtisztjelölt
A Hszt. szerint a tisztjelölt a rendvédelmi oktatási intézmény (rendészeti és nemzetbiztonsági felsőoktatást folytató felsőoktatási intézmény) hallgatója. A rendészeti alapképzésre, nappali tagozatra felvételt nyert személy az ösztöndíjszerződés megkötésével a rendvédelmi...Tovább olvasomNemzeti Biztonsági Stratégia
Magyarország Nemzeti Biztonsági Stratégiáját a Kormány 2012-ben fogadta el. A Stratégia rendeltetése, hogy az értékek és érdekek számbavétele, valamint a biztonsági környezet elemzése alapján meghatározza azokat a nemzeti célokat, feladatokat...Tovább olvasombiztonság
A biztonság – rendészeti szempontból – felfogható statikus és dinamikus állapotként is. Statikusan nézve a biztonság egy kockázatok és veszélyek nélküli állapotot jelöl. Ilyen azonban a társadalmi folyamatok területén nem...Tovább olvasomrendőrség
A rendőrség a Ksztv. szerint államigazgatási, azon belül rendvédelmi szerv. Az Rtv. szerint a rendőrség állami, fegyveres rendvédelmi szerv. Szervezeti értelemben három, horizontálisan (nem egymásnak alárendelten) elkülönült szerv alkotja, ezek...Tovább olvasomrendvédelmi szerv
A rendvédelmi szervek különleges feladat- és hatáskörrel rendelkező államigazgatási szervek. A Ksztv. szerint a következő szervek tartoznak ide: – a rendőrség, – a büntetés-végrehajtási szervezet, – a hivatásos katasztrófavédelmi szerv,...Tovább olvasomjárványügyi intézkedés
Rendőri intézkedés. A törvény szerinti teljes elnevezése: “járványügyi intézkedések tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetben”. Az Rtv. szerint a rendőrség a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetben, a járványügyi intézkedések biztosítása céljából: – útvonalat,...Tovább olvasomsegédfelügyelő
A Rend.tv. szerint az önkormányzati rendészeti szerv tagjaként foglalkoztatható, a törvényben felsorolt személyek (önkormányzati természetvédelmi őr, közterület-felügyelő, mezőőr, rendészeti feladatokat ellátó erdészeti szakszemélyzet, rendészeti feladatokat ellátó jogosult erdészeti szakszemélyzet, halászati...Tovább olvasomrendészeti feladatokat ellátó személyek
A 2012-ben kihirdetett Rend.tv. összefoglalja az azon személyek jogállásával összefüggő legfőbb szabályokat, akik nem tartoznak a Hszt. hatálya alá, hanem – jellemzően – állami és önkormányzati alkalmazásban álló közszolgálati tisztviselők...Tovább olvasomtitkos információgyűjtés
Az Rtv. szerint a rendőrség bűncselekmény elkövetésének megelőzése, megakadályozása, felderítése, megszakítása, az elkövető kilétének megállapítása, elfogása, körözött személy felkutatása, tartózkodási helyének megállapítása, bizonyítékok megszerzése, a bűncselekményből származó vagyon visszaszerzése, valamint...Tovább olvasomszemélyi védelemmel, illetve Védelmi Programmal kapcsolatos intézkedés
Rendőri intézkedés. Az Rtv. szerint a rendőrség a büntetőeljárásban résztvevők és az eljárást folytató hatóság tagjainak személyi védelmét, valamint a büntetőeljárásban részt vevők, az igazságszolgáltatást segítők Védelmi Programjának végrehajtásával összefüggő...Tovább olvasom