sértetlenség
Sértetlenség az adat tulajdonsága, amely arra vonatkozik, hogy az adat tartalma és tulajdonságai az elvárttal megegyeznek, ideértve a bizonyosságot abban, hogy az az elvárt forrásból származik (hitelesség) és a származás ellenőrizhetőségét, bizonyosságát (letagadhatatlanságát) is, illetve az elektronikus információs rendszer elemeinek azon tulajdonságát, amely arra vonatkozik, hogy az elektronikus információs rendszer eleme rendeltetésének megfelelően használható. A sértetlenség egyben a vállalati (szervezeti) értékeknek és elvárásoknak megfelelő pontosságot, teljességet és érvényességet is jelenti. Az informatikai rendszerek védelmének egyik célja a rendszerben kezelt adatok, valamint a rendszer elemeinek a sértetlenségének a megóvása, ezért ennek a kockázata a biztonsági osztályba sorolás egyik alapja. Az elektronikusan aláírt vagy bélyegzővel ellátott adatok sértetlensége egyértelműen kimutatható.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
adat
Az adat elemi ismeret, tények, fogalmak vagy utasítások formalizált ábrázolása, amely az emberek vagy automatikus eszközök számára közlésre, megjelenítésre vagy feldolgozásra alkalmas. Az adatokból az adatfeldolgozás eredményeként új ismeretek nyerhetők....Tovább olvasomadatvagyon
A nemzeti adatvagyon körébe tartozó állami nyilvántartások fokozottabb védelméről szóló 2010. évi CLVII. törvény értelmező rendelkezése szerint a közfeladatot ellátó szervek által kezelt közérdekű adatok, személyes adatok és közérdekből nyilvános...Tovább olvasomügyfélazonosítás
A közigazgatási ügyeknél az állampolgárok igényeinek kezelése érzékeny adatok megadását, joghatást kiváltó közléseket és döntéseket igényelnek, ezért minden térben (személyes, elektronikus, telefonos csatornán) rendkívül fontos, hogy az ügyfél azonosítása egyértelmű...Tovább olvasomSZEÜSZ
Szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatás (SZEÜSZ) az elektronikus azonosítási szolgáltatás, a biztonságos kézbesítési szolgáltatás, az elektronikus ügyintézési szolgáltatások nyújtására felhasználható, jogszabályban meghatározott követelményeknek megfelelő elektronikus aláírással kapcsolatos szolgáltatás, valamint a 451/2016....Tovább olvasomvírus
A vírus olyan önmagát reprodukálni képes program, amely úgy fertőz meg más programokat, hogy azok tartalmazzák a vírus egy – esetleg megváltoztatott – új példányát. A rosszindulatú programok (malware-ek), köztük...Tovább olvasomtéradat
A téradat valamely helymeghatározóhoz vagy helyhez köthető adat, vagyis olyan elektronikus formában rendelkezésre álló adat, amely közvetlenül vagy közvetve utal egy meghatározott helyre vagy földrajzi területre (pl. címek, közigazgatási határok,...Tovább olvasomdigitális kompetencia
A digitális kompetencia az elektronikus média magabiztos és kritikus alkalmazása munkában, szabadidőben és a kommunikáció során (a tudás alapú társadalom egyik kulcskompetenciája). Az IKT alkalmazásával kapcsolatos készségek a legalapvetőbb szinten...Tovább olvasomelektronikus okirat
Az okirat az eljárásjogokban olyan bizonyítási eszköz, amely a benne foglalt tények, adatok, nyilatkozatok, körülmények, cselekmények valódiságát bizonyítja. Az okirat keletkezése alapján lehet eredeti, illetve másolat. A másolat lehet egyszerű,...Tovább olvasomzárt szoftver
Szerzői jogi védelem alá tartozik a számítógépi programalkotás és a hozzá tartozó dokumentáció (szoftver) akár forráskódban, akár tárgykódban vagy bármilyen más formában rögzített minden fajtája, ideértve a felhasználói programot és...Tovább olvasomkriptográfia
A kriptográfia titkosítással, rejtjelezéssel, kódolással, és ezen kódok megfejtésével foglalkozó tudományág. A titkosításra és a visszafejtésre egy eljárásra (algoritmusra) és egy kulcsra (kódsorozatra) van szükség. A titkosítási eljárás a nyílt...Tovább olvasomhardver
A hardver a számítógépet jelenti, mint fizikai eszközt, minden elektronikus és mechanikus összetevőjével, alkatrészével együtt. A számítógépet alkotó hardver elemeket két fő csoportba oszthatjuk, ezek a központi egység és a...Tovább olvasomközponti dokumentumhitelesítési ügynök
A központi dokumentumhitelesítési ügynök (KDÜ) KEÜSZ keretében a szolgáltató az ügyfél és az elektronikus ügyintézést biztosító szerv számára elérhetővé teszi dokumentumhitelesítési szolgáltatások használatát, ideértve a dokumentum hitelesítését a kiválasztott dokumentumhitelesítéssel...Tovább olvasomidőbélyegző
Időbélyeg egy elektronikus dokumentumhoz hozzárendelt vagy azzal logikailag összekapcsolt adat, amely segítségével igazolható, hogy a dokumentum változatlan az időbélyeg elhelyezésének időpontjában létező állapothoz képest. Egy időbélyeg jellemzően az aláírói dokumentum...Tovább olvasomelektronikus bélyegző
Elektronikus bélyegző olyan elektronikus adat, amelyeket más elektronikus adatokhoz csatolnak, illetve logikailag hozzárendelnek, hogy biztosítsák a kapcsolt adatok eredetét és sértetlenségét. Az eIDAS rendelet szerint a természetes személyek továbbra is...Tovább olvasomidőszaki értesítés
Az ügyfél ügyintézési cselekményekről történő időszaki értesítése szolgáltatás (RÉR) egy központi elektronikus ügyintézési szolgáltatás (KEÜSZ). Az ügyfél ügyintézési rendelkezésében (RNY) meghatározhatja azon elektronikus ügyintézést biztosító szervek körét, amelyek tekintetében a...Tovább olvasomelektronikus közszolgáltatás
Elektronikus közszolgáltatás fogalmát 2009-ben vezette be az Ekszt. Az elektronikus közszolgáltatás fogalma kiterjed a törvény által elektronikus szolgáltatás nyújtására kötelezettek, valamint az egyéb elektronikus szolgáltatást nyújtó szervezetek törvényben szabályozott hatósági...Tovább olvasomSMS
Az SMS mobiltelefonnal (vagy tömeges SMS küldő alkalmazással) küldött, rövid terjedelmű (meghatározott karakterszámú) szöveges üzenetet kézbesítő szolgáltatás. Egy SMS hossza 160 karakter, de számos telefon hosszabb üzeneteket is képes küldeni...Tovább olvasomnyilvános kulcsú infrastruktúra
A nyilvános kulcsú infrastruktúra (PKI technológia) alkalmazása lehetővé teszi, hogy minden elektronikusan aláírt (bélyegzővel ellátott) dokumentum vagy üzenet olvasója ellenőrizni tudja az üzenetet küldő személy azonosságát és az üzenet sértetlenségét....Tovább olvasomsértetlenség
Sértetlenség az adat tulajdonsága, amely arra vonatkozik, hogy az adat tartalma és tulajdonságai az elvárttal megegyeznek, ideértve a bizonyosságot abban, hogy az az elvárt forrásból származik (hitelesség) és a származás...Tovább olvasomszámítógép
A számítógép (computer) olyan univerzális elektronikus adatfeldolgozó berendezés, amely műveletek sorozatát képes elvégezni emberi beavatkozás nélkül, előre megírt program alapján. A számítógépek képesek bemenő adatok fogadására, előre programozott műveletek végrehajtására...Tovább olvasom
