amatőr sportoló
Amatőr sportoló sportegyesület keretében tagként, illetve ha a sportszövetség vonatkozó szabályzata másként nem rendelkezik sportszerződés alapján, sportvállalkozás és az utánpótlás-nevelés fejlesztését végző alapítvány keretében pedig – amennyiben az ilyen alapítvány nem minősül egyúttal az e törvényben meghatározott sportiskolának is – sportszerződés alapján sportolhat. Az amatőr sportoló sporttevékenységéért attól a sportszervezettől, amellyel tagsági, szerződéses vagy tanulói jogviszonyban áll, valamint más természetes és jogi személytől díjazásban nem részesülhet.
Tudományterület:
Forrás:
A 2004. évi I. törvény a sportról 5.§-a
Szerző:
Relációk
deviancia
A deviancia latin elemekből álló összetett szó, olyan társadalmi normáktól való eltérést jelent, amelyeket egy közösség vagy a társadalom jelentős része elfogad. A mai szóhasználat deviánsnak nevez mindent, ami a...Tovább olvasompártfogói felügyelet
A pártfogó felügyelői szolgálat célja a bűnismétlés kockázatának csökkentése és az, hogy segítséget nyújtson az elkövetőnek a társadalomba való beilleszkedéshez és az ehhez szükséges szociális feltételek megteremtéséhez. A pártfogó felügyelői...Tovább olvasomegészségügyi ellátási jog
Minden betegnek joga van – a jogszabályokban meghatározott keretek között – az egészségi állapota által indokolt, megfelelő, folyamatosan (napi 24 órában) hozzáférhető és az egyenlő bánásmód követelményének megfelelő egészségügyi ellátáshoz....Tovább olvasomtámogató szolgáltatás
A támogató szolgáltatás célja a fogyatékos személyek lakókörnyezetben történő ellátása, elsősorban a lakáson kívüli közszolgáltatások elérésének segítése, valamint életvitelük önállóságának megőrzése mellett a lakáson belüli speciális segítségnyújtás biztosítása révén. A...Tovább olvasomházi segítségnyújtás
Házi segítségnyújtás keretében a szolgáltatást igénybe vevő személy saját lakókörnyezetében kell biztosítani az önálló életvitel fenntartása érdekében szükséges ellátást. A házi segítségnyújtás lényege ugyanis éppen az, hogy a rászoruló ember...Tovább olvasompedagógiai program
A pedagógiai program a nevelési-oktatási intézmények szakmai alapdokumentuma, melyet a nevelőtestület készít és fogad el és a fenntartó hagy jóvá. Átfogja az iskola működésének minden területét. A helyi sajátosságok, az...Tovább olvasombejegyzett élettársi kapcsolat
A bejegyzett élettársi kapcsolat egy olyan párkapcsolati forma, amely a házassághoz hasonlóan állami szerv előtti akaratnyilvánítással, illetve ezt követő nyilvántartásba vétellel jön létre. Hazánkban 2009. július 1-jétől az intézményt elsősorban...Tovább olvasomrehabilitációs ellátás
A megváltozott munkaképességű személyek részére rehabilitációs ellátás, illetve rokkantsági ellátás állapítható meg. A ellátásra való jogosultság alapja a rehabilitációs hatóságnak a komplex minősítése keretében megállapított rehabilitációs javaslata. A rehabilitálható...Tovább olvasomtankötelezettség
Magyarországon az óvodába lépés a 3. életévben, az iskolába lépés a 6. életévben kezdődik, a tankötelezettség pedig 16 éves korban ér véget. A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31....Tovább olvasomkulturális igazgatás
A kulturális igazgatás magában hordozza az igazgatás általános fogalmának elemeit, ennek megfelelően az emberi együttműködés során keletkező tevékenység, amely biztosítja a közös, a kultúrához kapcsolódó célok elérését, az ehhez szükséges...Tovább olvasomdiszkalkulia
Számolásbeli tanulási zavarok, amelyek különböző intelligencia szint mellett a számolás bármely témakörének tanulásakor eredménytelenségekben, vagy tartósan alacsony szintű teljesítményekben mutatkoznak meg. A számolási zavar különböző attól függően, hogy mely képességek...Tovább olvasombaleseti ellátás
A baleseti táppénz az üzemi balesetként elismert balesettel, foglalkozási megbetegedéssel összefüggő keresőképtelenség idejére nyújtott – egészségbiztosítás keretében igénybe vehető – pénzbeli ellátás. Az egészségbiztosítás szempontjából azt a balesetet, foglalkozási megbetegedést...Tovább olvasomamatőr sportoló
Amatőr sportoló sportegyesület keretében tagként, illetve ha a sportszövetség vonatkozó szabályzata másként nem rendelkezik sportszerződés alapján, sportvállalkozás és az utánpótlás-nevelés fejlesztését végző alapítvány keretében pedig – amennyiben az ilyen alapítvány...Tovább olvasomnemzeti alaptanterv
A Nemzeti alaptanterv határozza meg az érvényes értékeket, műveltségképet, tudás- és tanulásértelmezést. A Nat a kerettantervek – az iskolák helyi tantervének elkészítéséhez a szakmai tartalom kereteit kijelölve, biztosítva -az iskolai...Tovább olvasomkultúrához való jog
Az egyik alapvető emberi jog, emellett más emberi jogok érvényesülésének alapvető feltétele és eszköze. Magyarország Alaptörvénye kimondja, hogy minden magyar állampolgárnak joga van a művelődéshez. Magyarország ezt a jogot a...Tovább olvasomsegély
Ezeknek a feltétele az, hogy az illető személy rászorult legyen, olyan személy, aki jövedelmi, vagyoni viszonyainál fogva nem képes arra, hogy megélhetését általában, vagy meghatározott alapvető szükségleteit (pl. utazási költséget,...Tovább olvasomPISA – mérés
„Az OECD egyik legnagyobb hatású nemzetközi programja a PISA néven ismert nemzetközi tanulói teljesítménymérés (Programme for International Student Assessment) szinte forradalmasította az oktatásról való tudásunkat. Ez a vizsgálat a mai...Tovább olvasommédia
Média minden olyan kommunikációs rendszer, amely lehetővé teszi, hogy egy társadalom betöltse három funkcióját: a megőrzést, az üzenetek és a különböző tudásformák távolsági kommunikációját és végül a különböző politikai és...Tovább olvasomlakóotthon
Szociális ellátási forma. Olyan otthon, amely nyolc-tizenkettő, esetleg tizennégy pszichiátriai beteget vagy fogyatékos személyt – ideértve az autista személyeket is -, illetőleg szenvedélybeteget befogadó intézmény, amely az ellátást igénybevevő részére...Tovább olvasomdiszkrimináció
A pozitív diszkrimináció előnyben részesítést, a negatív diszkrimináció pedig hátrányos megkülönböztetést jelent. Minden olyan megkülönböztetés, kizárás vagy kedvezményezés, amely megszünteti vagy rontja az esélyegyenlőséget, illetve sérti a bánásmód egyenlőségének elvét,...Tovább olvasom
