Becsületbíróság
A Hszt. alapján létrejött sajátos, felülbírálati jogkörű testület, mely meghatározott joghátrányok alkalmazása esetén a hivatásos állomány tagjának kérelmére hívható össze. Dönt a hivatásos állomány tagja szolgálati viszonyának fenntarthatóságáról.
A hivatásos állomány tagja kérheti az összehívását, ha
– szolgálati viszonyát azért szüntették meg, mert a minősítés alapján a hivatásos szolgálatra alkalmatlanná vált, és a felmentés ellen benyújtott szolgálati panaszát elutasították, vagy a felmentés ellen a szolgálati panasz benyújtásának lehetőségét a törvény kizárja,
– szolgálati viszonyát méltatlanság miatt szüntették meg, és a felmentés ellen benyújtott szolgálati panaszát elutasították, vagy a felmentés ellen a szolgálati panasz benyújtásának lehetőségét a törvény kizárja, vagy
– fegyelmi ügyben vele szemben szolgálati viszony megszüntetés fenyítést szabtak ki, és a fegyelmi ügyben hozott érdemi határozat ellen benyújtott panaszt elutasították, vagy a panasz benyújtásának lehetőségét a törvény kizárja.
A Becsületbíróság jogosult a hátrányos határozatot helybenhagyni vagy hatályon kívül helyezni.
Az adott ügyben a Becsületbíróság három főből áll.
A Becsületbíróság döntését követően a sérelmezett munkáltatói intézkedések ellen bírósághoz lehet fordulni.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
legitim fizikai erőszak
Az állami – ezek körében a rendészeti feladatokat ellátó – szervek közhatalmi működésének alapját képezi, hogy a jogi normáknak akár kényszerrel is érvényt szerezhetnek, a jogsértő magatartásra ekként reagálhatnak. A...Tovább olvasombefogadott
Menedékjogi szempontból a menekülők egyik csoportja. A Met. szerint Magyarország befogadottként védelemben részesíti azt a külföldit, aki nem felel meg a menekültként vagy oltalmazottként való elismerés feltételeinek, de fennáll annak...Tovább olvasomvagyonőr
A magánbiztonság területén az Szvmt. szerint a vagyonőr az a személy, aki ingatlan, illetőleg ingóság őrzése kapcsán vagyonőrzési feladatokat lát el. Közterületen vagy nyilvános helyen a vagyonőr a törvény szerint...Tovább olvasomBevándorlási és Menekültügyi Hivatal
A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (rövidítve: BMH) a Ksztv. szerinti rendszerben államigazgatási szerv, azon belül központi hivatal, mely a jogszabályokban hatáskörébe utalt idegenrendészeti és menekültügyi feladatokat látja el. A BMH-t...Tovább olvasomintézkedés magánlakásban
Rendőri intézkedés. A törvény szerinti teljes elnevezése: “intézkedés magánlakásban és közterületnek nem minősülő egyéb helyen”. Az Rtv. szerint a rendőr magánlakásba bebocsátás vagy hatósági határozat nélkül nem léphet be, illetve...Tovább olvasombiztonság
A biztonság – rendészeti szempontból – felfogható statikus és dinamikus állapotként is. Statikusan nézve a biztonság egy kockázatok és veszélyek nélküli állapotot jelöl. Ilyen azonban a társadalmi folyamatok területén nem...Tovább olvasomkép- és hangfelvétel készítése
Rendőri intézkedés. A rendőrség a rendőri intézkedéssel, illetve az ellátott szolgálati feladattal összefüggésben az intézkedéssel érintett személyről, a környezetéről, illetőleg a rendőri intézkedés szempontjából lényeges körülményről, tárgyról képfelvételt, hangfelvételt, kép-...Tovább olvasomharmadik országbeli állampolgár
Az idegenek egyik csoportja. A Harm.tv. szerint e körbe tartoznak azok a nem magyar állampolgárok, akik nem tartoznak az Szmtv. szerint meghatározott szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek közé...Tovább olvasomállománytáblázat
A Hszt. szerint az állománytáblázat a rendvédelmi szerv szervezeti egységénél rendszeresített szervezeti elemeket, a rendszeresített szolgálati beosztásokat, azok besorolását, az azokban rendszeresített rendfokozatokat, valamint az azok ellátásához szükséges képesítési, képzettségi,...Tovább olvasomfegyveres biztonsági őr
A fegyveres biztonsági őr (rövidítve: FBŐ) a fegyveres biztonsági őrség – szolgálatban közfeladatot ellátó, fegyverviselésre jogosult – tagja. A fegyveres biztonsági őrség törvényben vagy együttműködési megállapodásban meghatározott őrzési feladatokat ellátó,...Tovább olvasomegyenruha
A Hszt. szerint az egyenruha a rendvédelmi szervnél rendszeresített, miniszteri rendeletben meghatározott egységes öltözet, valamint annak cikkei és tartozékai. Az egyenruha viselése a rajta elhelyezett szolgálati jelvénnyel együtt igazolja a...Tovább olvasomNemzeti Adó- és Vámhivatal
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (rövidítve: NAV) besorolása a Ksztv. és a NAV-ról szóló törvény alapján: államigazgatási szerv, azon belül központi hivatal, mely államigazgatási és fegyveres rendvédelmi feladatokat is ellát....Tovább olvasomszemély- és vagyonvédelmi tevékenység
A magánbiztonság területén az Szvmt. szerint személy- és vagyonvédelmi tevékenységnek minősül: – a természetes személyek életének és testi épségének védelme, – az ingatlan, illetve ingóság őrzése, – a szállítmány kísérése,...Tovább olvasomnemzetbiztonsági ellenőrzés
Az Nbtv. szerint a nemzetbiztonsági szolgálatok által végzett nemzetbiztonsági ellenőrzés célja annak vizsgálata, hogy az állami élet és a nemzetgazdaság jogszerű működéséhez szükséges, valamint – amennyiben indokolt – a nemzetközi...Tovább olvasomidegenrendészet
A Magyarország területére engedély nélkül vagy meg nem engedett módon beutazó vagy ott jogszerűtlenül tartózkodó nem magyar állampolgárral szemben indított hatósági jogalkalmazói tevékenység, ha nincs helye menedékjogi eljárásnak. Az idegenrendészet...Tovább olvasomönkormányzati természetvédelmi őr
Az önkormányzati természetvédelmi őr az önkormányzati természetvédelmi őrszolgálat – formaruhával ellátott, intézkedésre jogosult – tagja. Önkormányzati természetvédelmi őrszolgálatot a települési – a fővárosban a fővárosi – önkormányzat képviselő-testülete működtethet. Az...Tovább olvasomszolgálati kutya alkalmazása
Rendőri kényszerítő eszköz. Az Rtv. szerint a rendőr szájkosárral ellátott szolgálati kutyát – pórázon vagy anélkül – kényszerítő eszközként akkor alkalmazhat, ha a testi kényszer alkalmazásának feltételei fennállnak. A rendőr...Tovább olvasomBecsületbíróság
A Hszt. alapján létrejött sajátos, felülbírálati jogkörű testület, mely meghatározott joghátrányok alkalmazása esetén a hivatásos állomány tagjának kérelmére hívható össze. Dönt a hivatásos állomány tagja szolgálati viszonyának fenntarthatóságáról. A hivatásos...Tovább olvasomkockázat
Rendészeti szempontból a veszélyt keltő magatartások egyik csoportját a kockázatvállalások alkotják. A társadalmi lét, de emellett lényegében minden emberi tevékenység egyik alapvető jellemzője, hogy a bűnös veszélyeztető magatartásokhoz képest sokkal...Tovább olvasomNemzeti Kiberbiztonsági Stratégia
Magyarország Nemzeti Kiberbiztonsági Stratégiáját a Kormány 2013-ban fogadta el. A Stratégia célja, hogy meghatározza azon nemzeti célokat, stratégiai irányokat, feladatokat és átfogó kormányzati eszközöket, amelyek alapján Magyarország érvényesíteni tudja nemzeti...Tovább olvasom
