Beveridge Terv (Anglia)
A brit munkáspárti tárca nélküli miniszter Arthur Greenwood 1941. június 19-én bejelentette a brit alsóházban, hogy a szociális biztosítás és rokon szolgáltatások fennálló rendszereinek átfogó vizsgálatára vizsgálóbizottságot állít fel. A bizottság elnöki tisztére Sir William Beveridge-t kérte fel. Közel másfél évi munka eredményeként küldte meg azután Sir William Beveridge 1942. november 20-án a kész jelentést Sir William Jowitt pénzügyminiszternek. A bizottság egy olyan tervet dolgozott ki, amelynek keresztülvitele esetén a szolgáltatások biztosítják a megélhetést, megszüntetik a nyomort a biztosítottak körében. Az elkészült terv másik fontos célja az volt, hogy a szociális biztosításba minden brit állampolgárt bevonjon a társadalmi ranglétra legfelsőbb fokán állókat éppúgy, mint a legalsóbb fokán rekedteket, vagyis a szociális biztosítást a szó igazi jelentésében vett társadalombiztosítássá szélesítse.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
költségvetési ciklus
A költségvetési törvény előkészítésének, elfogadásának és végrehajtásának folyamata, az úgynevezett költségvetési ciklus négy fázisra tagolódik: a) a döntés-előkészítő szakasz, amely a költségvetési évet megelőző évben zajlik le; b) a döntési...Tovább olvasomköltségvetési (fő)felügyelő
Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (Áht.) 46/A. § szerint a költségvetési fejezet, a fejezethez tartozó költségvetési szervek, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai és az elkülönített állami pénzalapok gazdálkodásának a...Tovább olvasomZöldgazdaság Fejlesztési Program
Az Európai Unió tagjaként a megalkotott közös joganyagok és hosszú távú stratégiai célkitűzések számos feladatot fogalmaznak meg és rónak Magyarországra a zöldgazdaság területén. Az EU energia- és klímacsomagjának nyomán megszületett...Tovább olvasomjegybanki információs rendszer
A jegybank feladatai ellátásához – ideértve a monetáris, a fizetési mérleg és a kapcsolódó állományi, az értékpapír, a pénzügyi számla, a pénzügyi stabilitási, a pénzforgalmi, a fizetési rendszer statisztikáinak összeállítását...Tovább olvasomutalványozás
Az érvényesítést követi a kifizetések elrendelése, az utalványozás. Utalványozni csak az érvényesítést követően és csak írásban szabad. Az utalványozásra jogosultakra a kötelezettségvállalás jogosultjainál ismertetett szabályokat kell alkalmazni. Költségvetési szerv nevében...Tovább olvasomeuró övezet
1999. január 1-jén az Európai Unió (EU) 11 tagországa közös valutát vezetett be, az eurót. Európa néhány évvel korábban még elképzelhetetlenül merésznek tartott kísérlete a Gazdasági és Pénzügyi Unió (Economic...Tovább olvasombankadó
A pénzügyi szervezet különadó megállapítására, bevallására és fizetésére kötelezett. A pénzügyi szervezet a különadót az adóév március 10-éig megállapítja és az esedékességének megfelelő részletezésben külön nyomtatványon bevallja, valamint negyedévenként, a...Tovább olvasomszovjet szociális rendszer
A szocialista forradalom után létrejött Szovjetunióban 1917. évet követően alakult ki az állam által működtetett szociális ellátó rendszer. Az új politikai viszonyoknak megfelelően akkoriban forradalmian újnak számító megoldásokat igyekeztek alkalmazni....Tovább olvasommakrogazdaság
Makrogazdaság: adott ország vállalkozásai, háztartásai, az állam és a külföldi szereplők közötti erőforrásáramlások összessége. A makrogazdaság legfőbb piacai (ahol a szereplők egymással kapcsolatba kerülnek) az árupiac, a tőkepiac, a munkapiac...Tovább olvasomVállalkozásfejlesztési Program
A Vállalkozásfejlesztési program támogatja a jövőben beruházni kívánó hazai vállalkozásokat, hogy fejleszteni és fejlődni tudjanak. Segíti a vállalkozók és a kormányzat, a vállalkozások és a települési önkormányzatok, az egyetemek és...Tovább olvasomautonóm monetáris politika
Az MNB, valamint szerveinek tagjai a jegybanktörvényben foglalt feladataik végrehajtása és kötelességeik teljesítése során függetlenek, nem kérhetnek és nem fogadhatnak el utasításokat a Kormánytól, az Európai Központi Bank (EKB) kivételével...Tovább olvasomköltségvetési gazdálkodás
A központi költségvetési gazdálkodás kritikus pontja a folyamatok tervezése, illetve a tervezés során fellépő bizonytalansági tényezők sokasága. A kormány által elkészített, majd az Országgyűlés számára beterjesztett költségvetési és zárszámadási törvényjavaslatok...Tovább olvasomkötelező jegybanki tartalék
a) Az MNB elnöke rendeletében előírhatja, hogy a pénzügyi intézmények és a befektetési vállalkozások idegen forrásaik, egyes eszközeik és mérlegen kívüli tételeik meghatározott arányában (tartalékráta) tartalékot helyezzenek el az MNB-nél....Tovább olvasomBretton Woods-i rendszer
Az aranydeviza-standard koherens rendszeréhez a II. világháború lezárása utáni erőviszonyok teremtették meg a feltételeket. Ezt nevezzük Bretton Woods-i rendszernek, amely 1945–1971 között működött. A rendszer az aranyalapú pénzrendszerhez való visszatérés...Tovább olvasomhitelminősítő intézet
A hitelminősítők – Standard and Poor’s, Fitch Rating, Moody’s – az adott állam (szuverén) hiteltörlesztési képességéről valamint hajlandóságáról, vagyis kockázatosságáról alkotnak véleményt. Ehhez a hiteltörlesztési kockázatosságot befolyásoló reálgazdasági, pénzügyi, intézményi...Tovább olvasomNemzeti Korrupcióellenes Program
A Nemzeti Korrupcióellenes Program lefekteti a korrupció elleni kormányzati cselekvés főbb alapelveit, a cselekvési irányok meghatározásához szükséges elvi-módszertani alapokat, kitűzi az általános célokat és kitér a kapcsolódási, lehatárolási kérdésekre. A...Tovább olvasomKözlekedésfejlesztési Program
A közlekedésfejlesztési célok makrogazdasági keretrendszerét nagyban befolyásolják a térségben jellemzővé váló társadalmi és gazdasági folyamatok; elsősorban a globalizáció (a távolság helyett az eljutási idő dominál) és az integrációs folyamatok. Jelentős...Tovább olvasomközösségi döntések
A modern közgazdaságtan értelmezésében három terület foglalkozik a közszektorral: a) közösségi döntések elmélete (public choice theory) – ezen irányzat szerint a kormányzati szektor szereplői is piaci szereplőkhöz hasonlóan viselkednek, cselekvéseikben,...Tovább olvasomállamháztartás önkormányzati alrendszer
A magyar közigazgatási rendszer duális összetételű, a rendszer egyik részét az államigazgatás, a másik elemét az önkormányzatok alkotják. Ezzel szinkronban a magyar államháztartási rendszer első alrendszere a központi, a második...Tovább olvasomnemzeti vagyon
A nemzeti vagyonba tartozik:a) az állam vagy a helyi önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló dolgok; b) az állam vagy a helyi önkormányzat tulajdonában lévő pénzügyi eszközök, továbbá az államot vagy a...Tovább olvasom
