comes
A római birodalom utolsó századaiban és az egész középkoron végig a működés tárgya és fontossága tekintetében szerfölött különböző köz- és magánhivatalokat, majd hivatal nélkül is előkelő állást, méltóságot jelölő egyéni jelző. Magyarországon már a királyság megalapításával megkezdődik a latin nyelv használata, ezzel együtt a legelső törvénykönyveinkben és okleveleinkben is megjelenik a comes szó. A kifejezés használatát a Német-Római Birodalom diplomáciai nyelvezetéből vettük át. Magyarországon a comes szóval jelölték az államterület egyes részeinek, a közigazagtási területeknek élén álló elöljárókat például a várispánt vagy a megyésispánt. Ugyancsak comes névvel jelölték a közigazgatás egy meghatározott ügykörnek vagy ügyszaknak az ország egész területére vagy egy részére hatósággal rendelkező intézőit, azaz a különös rendeltetésű hivatalok elöljáróit. Ilyen volt például a nagyudvarispán. A középkorban a comes szó időleges hivatal vagy méltóság jelzője volt, bíráskodási jogot jelentett.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
darabontkormány
I. Ferenc József osztrák császár és magyar király által a magyar alkotmányosság megsértésével kinevezett báró Fejérváry Géza (korábban az ún. darabonttestőrség parancsnoka) elnökletével 1905-1906-ban működő magyar kormány gúnyneve. Nagy belpolitikai...Tovább olvasomeretnekség
A kereszténység terjedésével párhuzamosan több szakadár mozgalom is kialakult. Ezeket a katolikus egyház eretnekeknek nevezte, mivel szembefordultak az egyház hivatalos tanításával, és az egyház által elítélt tévtanokat hirdettek, aszerint éltek....Tovább olvasomkiházasítás
Amennyiben a nő férje halálát követően újabb házasságot kötött, akkor a családi közös vagyonból kiházasítást kérhetett. A kiházasítás rendszerint női ruhákból és elsősorban a háztartáshoz szükséges ingó dolgokból tevődött össze....Tovább olvasombécsi béke
A gazdasági, politikai sérelmek mellett a vallásszabadság érdekében felkelt Bocskai István kényszerítette ki a bécsi békét, amelynek értelmében a magyarországi főurakat, nemeseket, szabad királyi városokat, a véghelyen szolgáló katonákat vallásukban,...Tovább olvasomkirályi kamara
A királyi kamarát 1528-ban állította fel I. Ferdinánd a gazdasági ügyek intézésére, a korona bevételeinek kezelésére (hadiadó, pénzverési, bányászati, és vámjog, harmincad, posta), valamint a Szent Korona főtulajdonjogát (birtok- és...Tovább olvasomHonvédelmi Bizottmány
A képviselőház 1848. szeptember 22-én megválasztotta az ún. Honvédelmi Bizottmányt. A kilencfős Bizottmány már 27-én felhatalmazást kapott az országgyűléstől a miniszterelnök távollétében kormányzati feladatok ellátásához, melyet másnap kibővítettek minden olyan...Tovább olvasompátens
Azokat a rendeleteket, amelyeket nem a rendes alkotmányos feltételek mellett tettek közzé, nyílt leveleknek, pátenseknek nevezték. Az ilyen jogszabályokkal való kormányzás azonban ellenkezett a magyar alkotmánnyal (1608. évi koronázás előtti...Tovább olvasomszentesítés
Az országgyűlési határozat a király szentesítésével vált csak törvénnyé, teljes érvényét azonban csak a kihirdetést követően nyerhette el. A szentesítés meghatározott előírások szerint történt. A királyi aláírás mellett, a törvények...Tovább olvasomFüggetlenségi Nyilatkozat
Magyarország hosszú ideig monarchia volt, majd az Országos Honvédelmi Bizottmány kiadta a Függetlenségi Nyilatkozatot, és április 14-én kimondták a Habsburg-ház trónfosztását. Az ország önállóságáért küzdő erők végül is az állam...Tovább olvasomhospes
A 12. század közepétől nagyarányú latin (olasz) és szász (német) bevándorlás kezdődött Magyaroszágra, akiket vendégnek (hospites, hospes) neveztek. A királyok hospesjogot (vendégjogot) adtak nekik, azaz a betelepülők az ország törvényeivel...Tovább olvasomkiváltságos kerület
A districtus privilegiati státusa annyiban hasonlított a szabad királyi városokéhoz, hogy a kiváltságos kerületek is ki voltak véve a megyei és a magánhatóság alól, közvetlenül az uralkodó, illetőleg annak központi...Tovább olvasomnősztehetetlenség
A házassági akadályok sorába tartozott a nősztehetetlenség, azaz az elhálás lehetetlensége. Az elhálást gátolhatta valamely harmadik személy boszorkánykodása, bűvös-bájos ténykedései, illetve valamelyik fél testi fogyatékossága, amely nem tette lehetővé a...Tovább olvasomnővétel
A régi magyar jog szerint házasság nővétel útján köttetett, azaz a férfi a nőt a családatyai hatalom birtokosától megvásárolta. A nővétel módjáról Gardízí perzsa történetíró tudósításában találunk adalékokat. A családi...Tovább olvasomkancellária
A kancellár a király kiemelt, bizalmas tanácsadója, a királyi udvar és a királyi tanács adminisztrációjának (kancellária) irányítója, a végrehajtó hatalom legfontosabb szerve. A 12. században III. Béla megszervezte az állandó,...Tovább olvasomrendezett tanácsú város
Az elsőfokú bírói joghatósággal felruházott mezővárosok utódai a rendezett tanácsú városok közvetlenül a megye alá tartoztak. A rendezett tanácsú városok a törvényhatósági jogú városok szervezetével voltak párhuzamba állíthatók, elsőfokú igazgatási,...Tovább olvasomkehidai oklevél
A nemesi vármegye keletkezésére utaló első ismert dokumentum az 1232. évi kehidai oklevél, amely a Zala megyei királyi servienseknek saját vitás ügyeikben ítélkezési jogot biztosított. A kehidai oklevél (1232) a...Tovább olvasomnyelvváltság
Latinul emenda linguae. A becstelenítésre (dehonestatio) és becsületsértésre megállapított magánbüntetés. A nyelvváltság fő esetei: a) jogtalan és hamis panasznak emelése a királynál vagy más rendes biráknál, b) jóhírű és tisztességes...Tovább olvasomkiegyezés
A kiegyezés egy sajátos államkonstrukciót teremtett, mely az alkotmányjog tudománya által használt kategóriák egyikébe sem helyettesíthető be egyértelműen. Ez a dualistának nevezett állam leginkább a monarchikus államkapcsolatok reáluniójaként számon tartott...Tovább olvasomvárosi jogkönyvek
Magyarországon 1848 előtt a helyhatósági jogok hozták létre az országos joggal szemben a partikuláris jogokat. A partikuláris jogfejlődés elsősorban a városokra volt jellemző. A városi jogok alapelemei jórészt külföldről jutottak...Tovább olvasomAranybulla
A magyar rendi alkotmány alapkartája az 1222-es Aranybulla. A II. András király által kibocsátott Aranybulla az első precedens a magyar alkotmánytörténetben, hogy olyan jogokat lehet a királlyal elfogadtatni, illetve megerősíttetni,...Tovább olvasom
