döntés-kiegészítés
Ha döntésből jogszabály által előírt kötelező tartalmi elem hiányzik, vagy az ügy érdeméhez tartozó kérdésben nem született döntés, a hatóság a döntést kiegészíti. Nincs helye a döntés kiegészítésének, ha a döntés jogerőre emelkedésétől számított egy év már eltelt, vagy az jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogot sértene. A kiegészítést a hatóság önálló kiegészítő döntéssel és – lehetőség szerint – e ténynek a döntés eredeti példányára és kiadmányaira történő feljegyzésével vagy a hiányos döntés bevonása mellett az eredeti döntést és a kiegészítő döntést egységes döntésbe foglalva a döntés kicserélésével teljesíti. A kiegészítés ellen ugyanolyan jogorvoslatnak van helye, mint az eredeti döntés ellen volt. A kiegészítést közölni kell azzal, akivel a kiegészítendő döntést közölték.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
kógens szabály
A kógens szabály a jogi normának jogi érvényességét tekintve egyik különös fajtája. Olyan szabály, amely kivétel nélkül, mindig, feltétlenül, eltérést nem engedve érvényes, azt mindig alkalmazni kell. Tipikusan ilyen a...Tovább olvasomvégrehajtás megindítása
Az elsőfokú hatóság hivatalból indult eljárásban hivatalból, kérelemre indult eljárásban az ügyfél kérelmére vizsgálja, illetve vizsgálhatja a végrehajtható döntésben elrendelt kötelezettség teljesítését. Ha a teljesítés a rendelkezésre álló adatokból nem...Tovább olvasomfalu
A közigazgatási jogban nem használt, nem hivatalos településkategória. Egyes jogszabályokban mégis megtalálható, például 2008. évi LXIV. törvény „Communitas Fortissima” – Kercaszomor a legbátrabb faluról, 2014. évi CIII. törvény a hűség...Tovább olvasomkiadmányozás
A közigazgatási szerv feladatellátása során keletkezett ügyiratok aláírása, kiadása, amely az ügyirat érvényességi kelléke, a döntés tartalmazza a kiadmányozójának a nevét, hivatali beosztását, ha az nem azonos a hatáskör gyakorlójával,...Tovább olvasomtörvényesség, joghoz kötöttség alapelve
A közigazgatási jog egyik legfontosabb jellemzője a közigazgatási hatóságok által kibocsátott aktusok joghoz kötöttsége. Amennyiben a hatóság egy ügyben döntést hoz, annak meg kell felelnie az (ágazati vagy más néven...Tovább olvasomhatósági nyilvántartás
A közigazgatási szervnél természetes és jogi személyekkel, jogi személyeknek nem minősülő szervezetekkel, továbbá jogokkal, kötelezettségekkel és dolgokkal kapcsolatos adatokról, törvény alapján vezetett közhiteles nyilvántartás. Az ellenkező bizonyításáig vélelmezni kell annak...Tovább olvasomönként vállalt feladatok
A helyi önkormányzat ellátja az általa önként vállalt feladat- és hatásköröket, amelynek célja a kötelező feladatokon túl, a településen felmerült bármely közszolgáltatási igény kielégítése, vagy helyi közügy intézése. A helyi...Tovább olvasomkérelem elutasítása
A hatóság a kérelmet végzéssel, érdemi vizsgálat nélkül, nyolc napon belül elutasítja, ha az eljárásra nincs joghatósága, hatásköre vagy nem illetékes, és a kérelem áttételének nincs helye, a kérelem nyilvánvalóan...Tovább olvasomilleték
Az állam által magas szintű jogszabályban kivetett olyan közbevétel, amelyet az állam egyoldalúan állapít meg azok terhére, akik az állami (önkormányzati) szervek szolgáltatásait igénybe veszik. Az így beszedett összeget az...Tovább olvasomszakhatóság
Olyan közigazgatási hatóság, amelynek előzetes hozzájárulása nélkül közigazgatási első fokú hatósági határozat nem hozható meg (kvázi osztott hatáskör). Törvény vagy kormányrendelet az ügyben érdemi döntésre jogosult hatóság számára előírhatja, hogy...Tovább olvasomhatósági igazgatási társulás
A települési önkormányzati társulások egyik típusa. Egymással területileg határos képviselő-testületek írásbeli megállapodása egy vagy több államigazgatási hatósági ügyfajta szakszerű intézésére. A hatósági igazgatási társulás azt a célt szolgálja, hogy bizonyos...Tovább olvasomközfeladat
A jogszabályban meghatározott állami vagy önkormányzati feladat. A közfeladatok ellátása költségvetési szervek alapításával és működtetésével vagy az azok ellátásához szükséges pénzügyi fedezet a törvényben meghatározott eszközökkel, részben vagy egészben történő...Tovább olvasompénzfizetési kötelezettség végrehajtása
A közigazgatási végrehajtás során a pénzfizetési kötelezettség végrehajtására elsősorban a biztosítási intézkedés során lefoglalt, pénzforgalmi szolgáltatónál kezelt összeget kell végrehajtás alá vonni. Ha ez az összeg a követelést nem vagy...Tovább olvasomintézményi társulás
Két vagy több érdekelt önkormányzat képviselő-testületének írásbeli megállapodása közfeladat ellátása érdekében intézmény, közintézet közös alapításáról, működtetéséről, fenntartásáról, fejlesztéséről. A gazdálkodáshoz és intézményekhez kapcsolódó gyakoribb társulások: beruházást szervező társulás, közös beruházás...Tovább olvasomjogszabály logikai tagolása
A jogszabály az alábbi sorrendben a következő logikai egységeket tartalmazhatja: preambulum vagy bevezető rész, általános rendelkezések, részletes rendelkezések, záró rendelkezések, ezen belül: törvény vagy eredeti jogalkotói hatáskörben kiadott kormányrendelet tervezete...Tovább olvasomönkormányzati alapjog
A helyi önkormányzás a település, valamint a megye választópolgárai közösségének joga, melynek során érvényre jut az állampolgári felelősségérzet, kibontakozik az alkotó együttműködés a helyi közösségen belül. A helyi önkormányzat a...Tovább olvasommateriális jogforrás
A jogalkotásra jogosult állami szervek. Az Alaptörvény értelmében a Országgyűlés, a köztársasági elnök, a Honvédelmi Tanács, a Kormány, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, a miniszterelnök, a miniszter, az önálló szabályozó...Tovább olvasomeljárásjogi jogutódlás
Valamely hatósági eljárás során megállapított eljárási jog, jogi kötelezettség vagy jogi helyzet, illetve jogviszony alanyának változása oly módon, hogy az eljárási jog, kötelezettség vagy a jogviszony fennmarad. Ha jogszabály másként...Tovább olvasomközigazgatási államtitkári értekezlet
A kormányzati döntéshozatal egyeik szakmai előkészítő fóruma. A közigazgatási államtitkári értekezlet feladata a Stratégiai Kabinet, a Gazdasági Kabinet és a Kormány üléseinek előkészítése. Ennek keretében állást foglal az előterjesztések és...Tovább olvasomhatásosság
Azt fejezi ki, hogy egy adott tevékenységnek, erőfeszítésnek van-e hatása, kimenete, eredménye, megtörténik-e az a várt változás, ami miatt lépéseket tettünk. Az, hogy egy erőfeszítésnek van hatása, elérte a kívánt...Tovább olvasom
