familiaritás
Az Aranybulla egyúttal egy új korszak nyitánya is volt. Egyre erőteljesebben érvényesült a hűbériség magyarországi változata, a familiaritás. A hűbéri szerződés ugyan nem egyenlő rangú emberek között jött létre, mégsem eredményezett feltétlen engedelmességet. A vazallus hűséggel tartozott hűbérurának, de csak olyan katonai szolgálatot vagy igazgatási feladatokat tartozott ellátni, amelyek nem álltak ellentétben a szabad ember méltóságával és az egyház, illetve a király iránti tisztelettel. A szerződéses viszony a hűbérurat is kötelezte. A hűségért ellenszolgáltatást tartozott adni és védelmet nyújtani vazallusának. Ha a kölcsönös kötelezettségekkel járó, visszterhes szerződést a hűbérúr nem tartotta be, a vazallus felszabadult kötelezettségei alól. A magyar familiaritás jellegzetessége, mely szerint a királyi adomány a már megtett szolgálatért és nem pedig tételesen meghatározott jövőbeni kötelezettségek fejében szállt a megadományozottra, azzal a következménnyel járt, hogy az eladományozott birtok megmaradt az adományos, illetve „örökösei és örökösei utódai” kezén.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
kihágás
Az 1829. évi javaslat legfőbb újdonsága a kihágások önálló részben történt megfogalmazása, mely a magyar joghistóriában itt fordul először elő. Kihágásnak tekintettek a kodifikátorok minden olyan jogsértést, mely nem esett...Tovább olvasomnővétel
A régi magyar jog szerint házasság nővétel útján köttetett, azaz a férfi a nőt a családatyai hatalom birtokosától megvásárolta. A nővétel módjáról Gardízí perzsa történetíró tudósításában találunk adalékokat. A családi...Tovább olvasomNépköztársaság Elnöki Tanácsa
A kollektív államfői testület létrehozása, amely az országgyűlést is helyettesíti, a szovjet típusú jog, de leginkább Sztálin találmánya, amit a legtöbb szocialista ország, így Magyarország is átvett. A Népköztársaság Elnöki...Tovább olvasomForradalmi Kormányzótanács
A tanácsköztársasági fordulat és a hatalom átvétele után az új párt vezetői Forradalmi Kormányzótanács néven létrehozták az átvett államhatalom központi, országos szervét. 1919. március 21-én a Kormányzótanács deklarációja, a „Mindenkihez!”...Tovább olvasomIdeiglenes Nemzetgyűlés
A szovjet megszálló hatóságok utasítására került sor először az úgynevezett Ideiglenes Nemzetgyűlés képviselőinek a megválasztására. 1944. december 21-től 1945 novemberéig az egykamarás, a szovjet csapatok által elfoglalt Kelet-Magyarországon 1944. december...Tovább olvasomági vagyon
Az ági öröklés történeti alapja az ősiség. Az Országbírói Értekezlet az ősiségnek a forgalmat gátló részét továbbra is eltörlendőnek tartotta, de az öröklési jogban, ha nincsenek leszármazók, továbbra is alkalmazandónak...Tovább olvasomdikasztérium
Az ókori görögök dikasterionnak nevezték a törvényszéket (társasbíróságot). Később dikasztérium alatt a jogtudósok olyan testületét értették, amely bírói hatóság nélkül, a bíróság kérelmére mondott jogi véleményt. Magyarországon dikasztériumnak hívtak 1848-ig...Tovább olvasomHármaskönyv
A király Werbőczy Istvánt bízta meg a jogszabályok összegyűjtésével, aki a megyék és a különböző bíróságok anyagának átvizsgálása révén óriási anyagot gyűjtött össze. Feladata ugyan nem kodifikáció vagyis egy új...Tovább olvasomtálió
A szemet szemért vagy tálió elv a bosszúigényt kielégítő primitív igazságossági elv. A tálió mint büntetési elv azt a követelést fejezi ki, hogy az elkövető azonos hátrányt szenvedjen azzal, akit...Tovább olvasomcenzus
A cenzus vagy census több értelemben használatos. A régi magyar jogforrásokban a census szó kettős értelemben fordul elő: egyrészt mint adó (1411. évi XV. törvénycikk, 1550. évi XXXV. törvénycikk, 1723....Tovább olvasomFüggetlenségi Nyilatkozat
Magyarország hosszú ideig monarchia volt, majd az Országos Honvédelmi Bizottmány kiadta a Függetlenségi Nyilatkozatot, és április 14-én kimondták a Habsburg-ház trónfosztását. Az ország önállóságáért küzdő erők végül is az állam...Tovább olvasomkirályi kamara
A királyi kamarát 1528-ban állította fel I. Ferdinánd a gazdasági ügyek intézésére, a korona bevételeinek kezelésére (hadiadó, pénzverési, bányászati, és vámjog, harmincad, posta), valamint a Szent Korona főtulajdonjogát (birtok- és...Tovább olvasomalsótábla
Az Alsótábla (követi tábla) összetételét a 13. század óta a vármegyei önkormányzatokba szerveződő szerviensek, majd köznemesek részvétele határozza meg alapvetően. A rendi országgyűlés történetében a szerviensi-köznemesi személyes vagy vármegyei követek...Tovább olvasomfamiliaritás
Az Aranybulla egyúttal egy új korszak nyitánya is volt. Egyre erőteljesebben érvényesült a hűbériség magyarországi változata, a familiaritás. A hűbéri szerződés ugyan nem egyenlő rangú emberek között jött létre, mégsem...Tovább olvasomkiváltságos kerület
A districtus privilegiati státusa annyiban hasonlított a szabad királyi városokéhoz, hogy a kiváltságos kerületek is ki voltak véve a megyei és a magánhatóság alól, közvetlenül az uralkodó, illetőleg annak központi...Tovább olvasomkirályi vármegye
A királyi vármegye (comitatus, provincia, parochia) a patrimoniális királyság időszakában a középfokú területi igazgatás legfontosabb hazai szerve, az uralkodói hatalom lokalizálásának legfontosabb eszköze volt. Kialakulása Magyarország történetének arra a periódusára...Tovább olvasomszentesítés
Az országgyűlési határozat a király szentesítésével vált csak törvénnyé, teljes érvényét azonban csak a kihirdetést követően nyerhette el. A szentesítés meghatározott előírások szerint történt. A királyi aláírás mellett, a törvények...Tovább olvasomgyepű
A törzsek szállásait (akárcsak a magyar törzsszövetség egész területét) gyepűk és gyepűelvék keretezték. A gyepü természetes akadály volt, mocsaras, erdős vidék, amelyet őrök, lövők védelmeztek a fegyveres betörések ellen. A...Tovább olvasomfelvilágosult abszolutizmus
A felvilágosult abszolutizmus a kortárs fiziokratáktól származó fogalom, amellyel azoknak az országoknak a politikai rendszereit jelölték, ahol az uralkodók (a Habsburg Birodalomban, Spanyolországban, Portugáliában, Poroszországban és Svédországban) egyfajta modernizációs technikával...Tovább olvasomminisztertanács
A minisztertanács, mely a miniszterek tanácskozmánya volt, a kormány politikai irányvonalának meghatározója, a több tárcát érintő ügyek, a hatásköri nézeteltérések eldöntésének fóruma volt, a szakminiszterek által a tanács elé vitt...Tovább olvasom
