házassági vagyonjogi szerződés
Házassági vagyonjogi szerződésben a házasulók és a házastársak maguk határozhatják meg azt a vagyonjogi rendszert, amelyet a házastársi vagyonközösség helyett a szerződésben meghatározott időponttól életközösségük időtartama alatt a vagyoni viszonyaikra alkalmazni kell. A felek a házassági vagyonjogi szerződésben vagyonuk meghatározott részei tekintetében különböző vagyonjogi rendszereket köthetnek ki, és eltérhetnek a törvényes vagy a választott vagyonjogi rendszerek szabályaitól is, ha az eltérést e törvény nem tiltja. A házassági vagyonjogi szerződés érvényességi kelléke, hogy közokiratba vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratba kell foglalniuk a feleknek. A szerződés harmadik személlyel szemben csak akkor hatályosul, ha bejegyezték a Házassági Vagyonjogi Szerződések Országos Nyilvántartásába vagy ha a házastársak bizonyítják, hogy a harmadik személy a szerződés fennállásáról és annak tartalmáról tudott vagy tudnia kellett. A házastársak a házassági vagyonjogi szerződésben haláluk esetére is rendelkezhetnek a vagyonukról.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
tartozás-elismerés
A tartozáselismerés egyoldalú, címzett akaratnyilatkozat, melynek legfontosabb joghatása, hogy megváltoztatja a szóban forgó kötelmi jogviszonyban egyébként irányadó bizonyítási terhet, vagyis a nyilatkozat hatályosulását követően a tartozáselismerőt terheli annak bizonyítása, hogy...Tovább olvasommerchandising szerződés
A szerződés célja az értékesítési volumen növelése, más művek, árucikkek, vagy szolgáltatások kelendőségének fokozása. A szerződés keretében az engedély megadására kerül sor, amely engedély vonatkozhat valamely ismert személy képmásának, nevének...Tovább olvasomelőzetes szerződésszegés
Előzetes szerződésszegésről akkor beszélünk, ha már a teljesítési határidő lejártát megelőzően nyilvánvalóvá válik, hogy a kötelezett a szolgáltatását az esedékességkor nem fogja tudni teljesíteni vagy teljesítése hibás lesz. Az első...Tovább olvasomjoggal való visszaélés
Az alanyi jogok nem gyakorolhatóak önkényesen, a joggal történő élés nem fordulhat át visszaélésbe. Minden alanyi jogot csak céljának megfelelően, rendeltetésével összhangban szabad gyakorolni és csak ekkor számíthat törvényi védelemre...Tovább olvasomvétőképtelen
A károkozó akkor vétőképtelen, ha a belátási képessége oly mértékben korlátozott, hogy a károkozással kapcsolatos magatartása következményeit nem képes felmérni, vagyis aki a konkrét cselekvősségét tekintve nem rendelkezik olyan belátási...Tovább olvasomüzletrész
Az üzletrész a korlátolt felelősségű társaság tagjának a vagyoni hozzájárulásához, azaz törzsbetétjéhez kapcsolódó tagsági jogok és kötelezettségek összessége, amely a társaság cégbejegyzésével keletkezik. Főszabály szerint az üzletrész mértéke a tag...Tovább olvasomtöbblethasználati díj
A házastársak (élettársak) közös tulajdonában vagy a lakás elhagyására kötelezett házastárs (élettárs) kizárólagos tulajdonában lévő lakás esetében a birtoklás, a ténylege használat jogának a részben tulajdonos, illetve a nem tulajdonos...Tovább olvasomsaját részvény
A részvénytársaság az alaptőke huszonöt százalékát meg nem haladó mértékben megszerezheti megszerezheti az általa kibocsátott részvényeket, ezek a saját részvények. Saját részvények megszerzése esetén a részvénytársaság az általa kibocsátott részvények...Tovább olvasomgaranciaszerződés
A garanciaszerződés, illetve a garanciavállaló nyilatkozat a garantőr olyan kötelezettségvállalása, amely alapján a nyilatkozatban meghatározott feltételek esetén köteles a jogosultnak fizetést teljesíteni. A garancia, a kezességgel azonosan, olyan fizetési ígéret,...Tovább olvasomelőzetes jognyilatkozat
Nagykorú cselekvőképes személy cselekvőképességének jövőbeli részleges vagy teljes korlátozása esetére közokiratban, ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratban vagy gyámhatóság előtt személyesen előzetes jognyilatkozatot tehet. A nyilatkozatot tevő személy az előzetes jognyilatkozatban a)...Tovább olvasomfeldultsági elv
A házassági bontójogban a vétkességi elv érvényesülése esetében a házasság felbontását csak akkor lehet kérni, ha valamelyik házastárs vétkesen megszegte a házasságból folyó kötelezettségét. Ilyenkor is kizárólag a vétlen fél...Tovább olvasomszerződés
A szerződés a felek kölcsönös és egybehangzó akaratnyilatkozata (jognyilatkozata), amelyből kötelezettség keletkezik a szolgáltatás teljesítésére és jogosultság a szolgáltatás követelésére. A szerződés létrejöttéhez tehát elengedhetetlen a felek konszenzusa, azaz hogy...Tovább olvasomvezető tisztségviselő
A jogi személy irányításával kapcsolatos olyan döntések meghozatalára, amelyek nem tartoznak a tagok vagy az alapítók hatáskörébe, egy vagy több vezető tisztségviselő (vt.) vagy a vt.-kből álló testület jogosult. Az...Tovább olvasomveszélyes üzem
Aki fokozott veszéllyel járó tevékenységet folytat, köteles az ebből eredő kárt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt olyan elháríthatatlan ok idézte elő, amely a fokozott veszéllyel...Tovább olvasomcum viribus felelősség
A Ptk. szerint az örökös a hitelezők felé a hagyatéki tartozások kielégítéséért elsődlegesen a hagyaték tárgyaival és – az azokon az öröklés megnyílta után keletkezett – hasznaival felel (cum viribus...Tovább olvasomcégjegyzék
A cégjegyzék, valamint a cégiratok a cégekre, így többek között a gazdasági társaságokra is vonatkozó adatokat tartalmazzák. A cégjegyzéket, valamint a cégiratokat egy közhiteles nyilvántartás, a cégnyilvántartás tartalmazza, amelyet a...Tovább olvasombiztosítási szerződés
Biztosítási szerződés alapján a biztosító köteles a szerződésben meghatározott kockázatra fedezetet nyújtani, és a kockázatviselés kezdetét követően bekövetkező biztosítási esemény bekövetkezése esetén a szerződésben meghatározott szolgáltatást teljesíteni; a biztosítóval szerződő...Tovább olvasomtartozáselvállalás
A tartozáselvállalás, mint egyfajta „továbbgördített teljesítésátvállalás” ugyanúgy egy harmadik személy és a kötelezett közötti kétoldalú, a kötelezett tartozásának átvállalására irányuló megállapodás, amelyhez viszont többletelemként már kapcsolódik a jogosult értesítése. Ez...Tovább olvasomholtnak nyilvánítás
Az eltűnt személyt a bíróság kérelemre holtnak nyilvánítja, ha eltűnésétől öt év eltelt anélkül, hogy életben létére utaló bármilyen adat ismert volna. A jogerős holtnak nyilvánító bírósági határozat az érintett...Tovább olvasomalkotórész – tartozék
Az alkotórész úgy van a fő dologgal tartósan egyesítve, hogy az elválasztással a dolog vagy az elválasztott része elpusztulna, vagy az elválasztással értéke vagy használhatósága számottevően csökkenne. Az alkotórészre mindig...Tovább olvasom