hospes

A 12. század közepétől nagyarányú latin (olasz) és szász (német) bevándorlás kezdődött Magyaroszágra, akiket vendégnek (hospites, hospes) neveztek. A királyok hospesjogot (vendégjogot) adtak nekik, azaz a betelepülők az ország törvényeivel és országos szokásaival nem ellenkező autonómiát élvezhettek. Ez az autonómia a saját jogukat, a nyelvet, kultúrát és szokás megtartásának lehetőségét jelentette. A hospesek bevándorlása a városok fejlődését hozta magával. A nyugati mintájú városias településmód elterjesztése és meghonosítása Magyarországon a latin, majd német hospesek megjelenéséhez köthető. Uralkodóink a hospesjog adományozásával igyekeztek biztosítani a befogadott népek gazdasági tevékenységét. A hospesjogból kiemelkedő szabad királyi városi jogállás (libera regia civitas) tovább növelte a városok önállóságát. A hospes csak a király megbízottjához, esetleg földesurához fordulhatott jogorvoslatért.

Tudományterület:

Forrás:

Horváth Attila: Magyar állam- és jogtörténet. Budapest, NKE, 2014. 303. o. Mezey Barna: Magyar alkotmánytörténet. Budapest, Osiris, 2003. 85-86. o.

Relációk