jogharmonizációs záradék
Ha a jogszabály uniós jogi aktusnak való megfelelést valósít meg, ezt az uniós jogi aktusokra való hivatkozást tartalmazó jogharmonizációs záradékban meg kell állapítani. Nem kell jogharmonizációs záradékot alkalmazni, ha az uniós jogi aktus valamely rendelkezésének való megfelelést egy átfogó kódex alapelvi szintű vagy általános rendelkezése biztosítja, vagy a jogalkotási szükséglet az Európai Unió Bíróságának a határozatából következik, kivéve, ha a határozat jogértelmezése következtében valamely uniós jogi aktusnak való megfelelés biztosítása érdekében kell jogszabályt alkotni. A jogharmonizációs záradékot a záró rendelkezések között egyetlen önálló szakaszban kell elhelyezni. Ha a jogharmonizációs záradék terjedelme vagy a jogszabály átláthatósága azt szükségessé teszi, a jogharmonizációs záradék az „Az Európai Unió jogának való megfelelés” című alcím alatt vagy az „Az Európai Unió jogának való megfelelés” című mellékletben is elhelyezhető.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
falu
A közigazgatási jogban nem használt, nem hivatalos településkategória. Egyes jogszabályokban mégis megtalálható, például 2008. évi LXIV. törvény „Communitas Fortissima” – Kercaszomor a legbátrabb faluról, 2014. évi CIII. törvény a hűség...Tovább olvasomhatósági döntés
A hatósági döntés mint jogi tény jogviszonyokat keletkeztet, módosít, megszüntet. A hatóság az eljárása során, eljárási jogviszony alapján adja ki. A hatósági döntés az anyagi joghatás szempontjából lehet érdemi vagy...Tovább olvasomidőbeli hatály
Azt mutatja meg, hogy az adott jogszabály melyik időszakra (-tól és/vagy -ig) vonatkozik, azaz mely időszakban bekövetkezett eseményekre vonatkozik. A jogszabályokat időbeli hatályuk kezdő időpontja szempontjából három csoportra oszthatók: visszaható...Tovább olvasomvégzés
A közigazgatási hatósági vagy bírósági eljárásban a hatósági határozatnál kisebb jelentőségű kérdésekben hozott, nem érdemi döntés. Hatóság az ügy érdemében határozatot hoz, az eljárás során eldöntendő egyéb kérdésekben pedig végzést...Tovább olvasomtanácsnok
A képviselő-testület a polgármesternek vagy bármely önkormányzati képviselőnek a javaslatára – minősített többséggel – az önkormányzati képviselők közül tanácsnokokat választhat. A tanácsnok felügyeli a képviselő-testület által meghatározott önkormányzati feladatkörök ellátását....Tovább olvasommegkeresés
Egy állami szerv felkérése jogsegély céljából egy másik állami szerv számára, amely segítségnyújtási kötelességet teremt, feltéve, hogy arra hatásköre és illetékessége van. A segítségnyújtás különösen a megkereső szerv helyett eljárási...Tovább olvasomönkormányzati rendelet
A helyi önkormányzat feladatkörében és helyi közügyek intézése körében eljárva törvény által nem szabályozott helyi társadalmi viszonyok rendezésére, illetve törvényben kapott felhatalmazás alapján a törvény keretei között önkormányzati rendeletet alkot....Tovább olvasomegyszerűsített jegyzőkönyv
A hatóság egyszerűsített jegyzőkönyvet készít, ha jegyzőkönyv – az ügyfél vagy az eljárási érintett személy erre irányuló kérelme vagy a jegyzőkönyvkészítést indokolttá tévő körülmények hiányában – nem készül. Az egyszerűsített...Tovább olvasomfalugyűlés
Olyan nyilvános fórum, amelyet a polgármester hív össze, és amely a lakosság és egyéb partner szervezetek közvetlen tájékoztatását, a döntés előkészítésbe való lakossági bevonást szolgálja. A képviselő-testület szervezeti és működési...Tovább olvasomjogharmonizációs záradék
Ha a jogszabály uniós jogi aktusnak való megfelelést valósít meg, ezt az uniós jogi aktusokra való hivatkozást tartalmazó jogharmonizációs záradékban meg kell állapítani. Nem kell jogharmonizációs záradékot alkalmazni, ha az...Tovább olvasomközhiteles nyilvántartás
A jogban azokat az állami nyilvántartásokat tekintik közhitelesnek, amelyek hitelesen tanúsítják (deklaratív hatály) az abban bejegyzett jogok és tények fennállását. Ez azt jelenti, hogy a bejegyzett adatok, jogok és tények...Tovább olvasomRegionális Államigazgatási Kollégium
Megszűnt fórum. Korábbi a regionális államigazgatási, illetve közigazgatási hivatal vezetője által megalakított testület volt. Tagjai a régió területén működő területi államigazgatási szervek vezetői voltak. Fontos szerepet játszott a szervek közötti...Tovább olvasomközüzem
Közszolgáltatást teljesítő köztulajdonban levő jogi személy, vállalat, gazdasági társaság. A közüzem feladata a közszükségletet kielégítő alapvető szolgáltatások folyamatos biztosítása: energiaszolgáltatás (villany-, gázszolgáltatást), vízellátás, csatornázás, helyi személyszállítás szolgáló tömegközlekedés, köz- és...Tovább olvasomilleték
Az állam által magas szintű jogszabályban kivetett olyan közbevétel, amelyet az állam egyoldalúan állapít meg azok terhére, akik az állami (önkormányzati) szervek szolgáltatásait igénybe veszik. Az így beszedett összeget az...Tovább olvasomeljárási képesség (közig.)
Az eljárási képesség eljárásjogi cselekvőképességet jelent. A természetes személy ügyfélnek akkor van eljárási képessége, ha cselekvőképesnek minősül. Jogszabályban meghatározott esetben a korlátozott cselekvőképességgel rendelkező személyt is megilleti az eljárási képesség....Tovább olvasomszabad bizonyítás elve
A közigazgatási hatóság az eljárás során az érintett ügyre vonatkozó tényeket veszi figyelembe, minden bizonyítékot súlyának megfelelően értékel, döntését valósághű tényállásra alapozza. Ha a tényállást tisztázáshoz nem elegendőek a rendelkezésre...Tovább olvasomszakszerűség, egyszerűség és együttműködés alapelve
A közigazgatási hatóság a hatásköre gyakorlása során azonban a jogszabályokban nevesített hatásköri szabályokon túl köteles a szakszerűség, az egyszerűség és az ügyféllel való együttműködés követelményeinek megfelelően eljárni. A hatósági közvetítő...Tovább olvasomegyezség
A közigazgatási eljárásban, ha a lefolytatott egyezségi kísérlet eredményre vezet, a hatóság határozatba foglalja és jóváhagyja az egyezséget, feltéve, hogy az megfelel a jogszabályokban foglalt feltételeknek, nem sérti a közérdeket,...Tovább olvasomtársadalmi egyeztetés
A társadalmi egyeztetés célja, hogy a lehető legtöbb vélemény becsatornázásával és mérlegelésével megalapozott jogszabályok születhessenek. Társadalmi egyeztetésre kell bocsátani a törvény, a kormányrendelet, a miniszteri rendelet tervezetét és indokolását. Nem...Tovább olvasomtámogató (jog)
A gyámhatóság az egyes ügyei intézésében, döntései meghozatalában belátási képességének kisebb mértékű csökkenése miatt segítségre szoruló nagykorú számára, annak kérelmére – cselekvőképessége korlátozásának elkerülése érdekében – támogató kirendeléséről határoz. A...Tovább olvasom
