kérelem (jog)
Az ügyfél olyan írásbeli vagy szóbeli nyilatkozata, amely közigazgatási hatósági eljárás megindítására és döntés meghozatalára irányul. A kérelmet a hatósághoz írásban vagy szóban lehet előterjeszteni. A szóban előterjesztett kérelemről jegyzőkönyvet kell felvenni. Jogszabály előírhatja, hogy az ügyfél a kérelmét az e célra rendszeresített formanyomtatványon vagy elektronikus kapcsolattartás esetén on-line felületen vagy valamely szoftver használatával elektronikus űrlapon nyújtsa be. A kérelem tartalmazza az ügyfélnek és képviselőjének a nevét, lakcímét vagy székhelyét, az ügyfélnek a hatóság döntésére való kifejezett kérelmét, továbbá meg lehet adni az elektronikus levélcímet vagy a telefonos elérhetőséget, továbbá csatolni kell a jogszabályban előírt mellékleteket. A kérelmet tartalma szerint kell elbírálni akkor is, ha az nem egyezik az ügyfél által használt elnevezéssel.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
önkormányzati társulás
Az önkormányzatok írásbeli megállapodásával létrehozott szervezet, amelynek célja az önkormányzatok együttműködésének fejlesztése és a hatékonyabb feladatellátás hatósági-igazgatási, intézmény fenntartási, területfejlesztési vagy egyéb közszolgáltatásokat érintő ügyekben. A társulásban részt vevő képviselő-testületek...Tovább olvasomterületközi szerv
Olyan közigazgatási szerv, amelyik nem igazodik az állam általános területi beosztásához, hanem illetékességi területük kialakításánál más törvényszerűségeket, például a földrajzi, geológiai, környezetvédelmi, természetvédelmi, vízgazdálkodási, bányászati vagy más viszonyokat vesznek figyelembe....Tovább olvasomönként vállalt feladatok
A helyi önkormányzat ellátja az általa önként vállalt feladat- és hatásköröket, amelynek célja a kötelező feladatokon túl, a településen felmerült bármely közszolgáltatási igény kielégítése, vagy helyi közügy intézése. A helyi...Tovább olvasomközintézet
Alapvetően humán közszolgáltatásokat biztosító közjogi személy, költségvetési szerv. Szolgáltatásai fő szabályként ingyenesen vagy az ügyfél által közvetett módon, de általában nem piaci áron finanszírozva vehetők igénybe. A közintézetet valamely közigazgatási...Tovább olvasombiztosítási intézkedés
Célja, hogy a teljesítés jövőbeni veszélyeztetettsége esetén előzetesen, már a döntés jogerőre emelkedése, vagy a végrehajtás elrendelése előtt garantálja az eredményes végrehajtást azzal, hogy megakadályozza a kötelezettség fedezetéül szolgáló pénzösszeg,...Tovább olvasomideiglenes intézkedés
A hatóság – tekintet nélkül a joghatóságára, valamint a hatáskörére és az illetékességére – hivatalból köteles megtenni azt az ideiglenes intézkedést, amelynek hiányában a késedelem elháríthatatlan kárral, a személyiségi jogok...Tovább olvasomterületi hatály
Azt mutatja meg, hogy a jogszabály földrajzi értelmében hol alkalmazandó. Az a földrajzilag körülhatárolt területet, amely területén a jogszabály jogokat és kötelezettségeket határoz meg. Főszabályként a jogszabály területi hatálya az...Tovább olvasomeljárás-felfüggesztés
Az eljárás felfüggesztése a hatósági eljárás ideiglenes szünetelést jelenti. Ha az ügy érdemi eldöntése olyan kérdés előzetes elbírálásától függ, amelyben az eljárás más szerv hatáskörébe tartozik, vagy ugyanannak a hatóságnak...Tovább olvasomtörvényesség, joghoz kötöttség alapelve
A közigazgatási jog egyik legfontosabb jellemzője a közigazgatási hatóságok által kibocsátott aktusok joghoz kötöttsége. Amennyiben a hatóság egy ügyben döntést hoz, annak meg kell felelnie az (ágazati vagy más néven...Tovább olvasomkivett eljárások
A közigazgatási hatósági eljárásról szóló törvény tárgyi hatálya alá nem tartozó, sajátos eljárások, amelykre elkülönült ágazati jogi szabályozás voantkozik. A Ket. hatálya nem terjed ki a szabálysértési eljárásra, a választási...Tovább olvasomhatósági döntés
A hatósági döntés mint jogi tény jogviszonyokat keletkeztet, módosít, megszüntet. A hatóság az eljárása során, eljárási jogviszony alapján adja ki. A hatósági döntés az anyagi joghatás szempontjából lehet érdemi vagy...Tovább olvasomintézményi társulás
Két vagy több érdekelt önkormányzat képviselő-testületének írásbeli megállapodása közfeladat ellátása érdekében intézmény, közintézet közös alapításáról, működtetéséről, fenntartásáról, fejlesztéséről. A gazdálkodáshoz és intézményekhez kapcsolódó gyakoribb társulások: beruházást szervező társulás, közös beruházás...Tovább olvasomközmeghallgatás
A hatóság közmeghallgatást tart, ha ezt jogszabály előírja, az eljárásban több mint ötven ügyfél vagy több mint öt közérdekű szervezet vesz részt, kivéve, ha törvény másként rendelkezik, vagy a hatóság...Tovább olvasomönkormányzati rendelet
A helyi önkormányzat feladatkörében és helyi közügyek intézése körében eljárva törvény által nem szabályozott helyi társadalmi viszonyok rendezésére, illetve törvényben kapott felhatalmazás alapján a törvény keretei között önkormányzati rendeletet alkot....Tovább olvasomkormánymegbízott
A fővárosi és megyei kormányhivatal vezetője, akit a miniszter javaslatára a miniszterelnök nevezi ki és menti fel. A kormánymegbízott felett a munkáltatói jogokat a miniszter gyakorolja. Kormánymegbízottá olyan büntetlen előéletű...Tovább olvasomhatásosság
Azt fejezi ki, hogy egy adott tevékenységnek, erőfeszítésnek van-e hatása, kimenete, eredménye, megtörténik-e az a várt változás, ami miatt lépéseket tettünk. Az, hogy egy erőfeszítésnek van hatása, elérte a kívánt...Tovább olvasomtisztességes eljáráshoz való jog
Mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit a hatóságok részrehajlás nélkül, tisztességes módon és ésszerű határidőn belül intézzék. A hatóságok törvényben meghatározottak szerint kötelesek döntéseiket indokolni. A tisztességes eljárás követelménye alapján...Tovább olvasomszankció
A jogi norma egyik eleme, jelentése jogkövetkezmény. A jogi norma által elvárt magatartás teljesítésének vagy nem teljesítésének, illetve egy helyzet következménye. A gyakorlatban általában nem jelenik meg minden egyes norma...Tovább olvasomjogalkotási hatáskör
A jogalkotási hatáskör jogi norma meghozatalára vonatkozó jogosultságot és kötelezettséget jelent. Az eredeti jogalkotási hatáskör közvetlenül az Alaptörvényből ered, ezért a jogalkotás nem igényel külön felhatalmazást. A származékos jogalkotói hatáskör...Tovább olvasomfellebbezési eljárás
Nem jogerős hatósági döntések elleni átszármaztató hatályú rendes jogorvoslat. Tárgya az első fokú döntés: határozatok ellen korlátlanul, végzések ellen a törvényben írt kivételekkel van helye, így például az eljárásvezető végzések...Tovább olvasom
