levéltár
A történelmi múlt megismerésének forrásául szolgáló, a közfeladatok folyamatos ellátásához és az állampolgári jogok érvényesítéséhez nélkülözhetetlen, a nemzet kulturális örökségének részét képező maradandó értékű iratok tartós megőrzésének, feldolgozásának és rendeltetésszerű használatának biztosítása céljából működő intézmények. A nemzeti identitás leghitelesebb dokumentumainak őrzőhelyei. Maradandó értékű irat: a gazdasági, társadalmi, politikai, jogi, honvédelmi, nemzetbiztonsági, tudományos, művelődési, műszaki szempontból jelentős, a történelmi múlt megértéséhez, a közfeladatok folyamatos ellátásához és az állampolgári jogok érvényesítéséhez nélkülözhetetlen irat. Magyarországon levéltárai (66 db): 1 Magyar Nemzeti Levéltár, 1 fővárosi önkormányzat által fenntartott levéltár, 4 települési önkormányzati levéltár, 2 köztestületi levéltár (MTA Levéltára, MOKKL Közjegyzői Levéltár I), 4 állami szaklevéltár, 15 felsőoktatási intézményi levéltár, valamint 39 nyilvános magánlevéltár.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
áldozat
Ha valaki közvetlenül (sértettként) vagy közvetett módon (pl. tanúként vagy családtagon keresztül) kapcsolatba kerül valamilyen bűncselekménnyel, fel kell dolgoznia ennek hatásait. Természetes emberi reakció, ha ilyenkor fizikai vagy lelki problémák...Tovább olvasomdiszgráfia
Olyan írászavar, mely az írás grafomotoros jellemzőiben nyilvánul meg /például a betűk felismerhetősége, a téri elrendezés, az írás sebessége, a központozás hibái/, másrészt fonológiai nyelvi zavar /nyelvtan, helyesírás, mondatszerkezet/ illetve...Tovább olvasomösztöndíj
Az ösztöndíj egyfajta pénzbeli támogatás valamilyen tanulmány, vagy kutató munka folytatásának segítésére, részleges, vagy teljes finanszírozására. A felsőoktatásért felelős miniszter évente – a felsőoktatási törvény 39. § (5) és (6)...Tovább olvasomnyugdíj
A nyugdíj olyan állandó vagy ideiglenes jellegű pénzbeli ellátás, amelyet a jogszabályok alapján meghatározott életkort és szolgálati időt elért vagy jelentős mértékű egészségkárosodást szenvedett biztosítottak, illetve haláluk esetén hozzátartozóik kapnak....Tovább olvasomegészségbiztosítás
Magyarországon ma az egészségbiztosítás keretein belül, megfelelő jogosultság szerint az állampolgárok természetbeni ellátás keretében nyújtott egészségügyi szolgáltatásokat és pénzben nyújtott pénzbeli ellátásokat vehetnek igénybe. A egészségbiztosítási, ún. járulékos jogviszony általában...Tovább olvasommediáció
A mediáció szó közvetítést, békéltetést jelent. A mediáció egy olyan konfliktuskezelési folyamat, melyben a vitában álló felek egy semleges, harmadik, konfliktuskezelésben jártas személy, a mediátor segítségével oldják fel konfliktusaikat. A...Tovább olvasomközgyűjtemény
Az állam, a helyi önkormányzat, valamint a nemzetiségi önkormányzat, a köztestület és a közalapítvány fenntartásában működő vagy általuk alapított könyvtár, levéltár, muzeális intézmény, kép- és hangarchívum. A bevett egyház vagy...Tovább olvasomnevelőszülő
A helyettes szülő a gyermeknek az ő vagy szülője kérelmére, illetve beleegyezésével teljes körű ellátást biztosít saját háztartásában, határozott időtartamra. A helyettes szülővel a települési önkormányzat alapellátás biztosító intézménye, mint...Tovább olvasomrehabilitációs bizottság
A szakértői bizottsági „szolgáltatás” lényegét a komplex (gyógy)pedagógiai-pszichológiai és orvosi diagnosztikus tevékenység jelenti, amelynek összetett célja összetett: a) a különleges figyelmet igénylő gyermekek népességén belül a különleges bánásmódot igénylő gyermekek,...Tovább olvasomasperger szindróma
Az Asperger-szindróma nem külön betegség, hanem az autizmus spektrum zavar egyik típusának, vagy inkább “szeletének” elnevezése. Az érintetteknek komoly kommunikációs, a társas világ megértésével kapcsolatos problémáik vannak, illetve gondokkal küzdenek...Tovább olvasomközgyógyellátás
A közgyógyellátás a szociálisan rászorult személy részére az egészségi állapota megőrzéséhez és helyreállításához kapcsolódó kiadásainak csökkentése érdekében biztosított hozzájárulás, természetbeni ellátás. Az alanyi jogcímen biztosított közgyógyellátás jövedelmi helyzettől és a...Tovább olvasomprojekt az oktatásban
A projekt sajátos tanulási egység, amelynek középpontjában egy probléma áll. A feladat nem egyszerűen a probléma megoldása, hanem a lehető legtöbb vonatkozásának a feltárása, amely a való világban az adott...Tovább olvasomPhD
Magyarországon jelenleg egyetlen tudományos fokozat szerezhető: a PhD a latin „philosophiæ doctor” (= A filozófia tanítója) rövidítése. A fokozat megszerzéséhez a doktori szigorlat eredményes letétele, valamint a PhD értekezés sikeres...Tovább olvasomméltányosság
Általános értelemben azt jelenti, hogy az adott ellátási rendszer (pl. egészségügy, iskoláztatás) valamely jellemzője társadalmilag igazságos módon oszlik el a társadalmon belül. A “társadalmilag igazságos” fogalma mögött többnyire valamilyen normatív...Tovább olvasomélethosszig tartó tanulás
Az egész életen át tartó tanulás (angolul: Life Long Learning: LLL) stratégiájának lényege, hogy a társadalom tagjai maguk is aktívan járuljanak hozzá foglalkoztathatóságuk, alkalmazkodóképességük, társadalmi beilleszkedésük és egyéni kiteljesedésük javításához....Tovább olvasomegészségügyi ellátási jog
Minden betegnek joga van – a jogszabályokban meghatározott keretek között – az egészségi állapota által indokolt, megfelelő, folyamatosan (napi 24 órában) hozzáférhető és az egyenlő bánásmód követelményének megfelelő egészségügyi ellátáshoz....Tovább olvasombeteg tájékoztatáshoz való joga
A beteg jogosult a számára egyéniesített formában megadott teljes körű tájékoztatásra. A betegnek joga van arra, hogy részletes tájékoztatást kapjon egészségi állapotáról, beleértve ennek orvosi megítélését is, a javasolt vizsgálatokról,...Tovább olvasomsegély
Ezeknek a feltétele az, hogy az illető személy rászorult legyen, olyan személy, aki jövedelmi, vagyoni viszonyainál fogva nem képes arra, hogy megélhetését általában, vagy meghatározott alapvető szükségleteit (pl. utazási költséget,...Tovább olvasomaddikció
Addikció alatt a drogok vagy a drogfogyasztással egyenértékű izgalmi helyzetek keresésének és a drogok fogyasztásának kényszeres viselkedésmintáját értjük, amelyet a drog hatásához kapcsolódó leküzdhetetlen vágy, valamint erős tendencia jellemez a...Tovább olvasommegelőzés
A prevenció latin eredetű szakkifejezés, jelentése: megelőzés. Az egészségügyben a betegségek megelőzésére vonatkozó átfogó és sokszínű tevékenységek összességét jelenti. A megelőzés (prevenció) magában foglalja mindazon törekvéseket, melyek az egészség fejlesztését,...Tovább olvasom
