nemzeti alaptanterv
A Nemzeti alaptanterv határozza meg az érvényes értékeket, műveltségképet, tudás- és tanulásértelmezést. A Nat a kerettantervek – az iskolák helyi tantervének elkészítéséhez a szakmai tartalom kereteit kijelölve, biztosítva -az iskolai nevelés-oktatás pedagógiai feladatainak elvi, tartalmi és szemléleti alapjait, a közvetítendő műveltség fő területeit és tartalmait, , valamint a sajátos nevelési igényű tanulók fejlesztési feladatait határozza meg, megteremtve ezáltal a köznevelés tartalmi egységét. A Nat-ban megfogalmazott elvek, célok, fejlesztési feladatok és műveltségi tartalmak érvényesülését a tartalmi szabályozás következő szintjét jelentő, a pedagógiai munka szakaszainak sajátosságaihoz igazodóan készült kerettantervek biztosítják.
Tudományterület:
Forrás:
a Nemzeti alaptanterv kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról szóló 110/2012. (VI. 4.) Korm. rendelet 1.§ (1), (2) bekezdései és a 2.§
Szerző:
Relációk
Országos Képzési Jegyzék
Az állam által elismert szakképesítéseket, vagyis minden olyan államilag elismert szakképesítést, amely munkakör betöltésére, foglalkozás, tevékenység gyakorlására képesít, az Országos Képzési Jegyzék (az OKJ) tartalmazza. A szakképesítések tartalmáról és követelményeiről...Tovább olvasomPISA – mérés
„Az OECD egyik legnagyobb hatású nemzetközi programja a PISA néven ismert nemzetközi tanulói teljesítménymérés (Programme for International Student Assessment) szinte forradalmasította az oktatásról való tudásunkat. Ez a vizsgálat a mai...Tovább olvasomskanzen
A világ első szabadtéri néprajzi múzeumát, a stockholmi Skansent 1891-ben nyitották meg. A 20. század közepén a világ legtöbb országában ennek a múzeumnak a mintájára sorra nyíltak szabadtéri néprajzi és...Tovább olvasommegelőzés
A prevenció latin eredetű szakkifejezés, jelentése: megelőzés. Az egészségügyben a betegségek megelőzésére vonatkozó átfogó és sokszínű tevékenységek összességét jelenti. A megelőzés (prevenció) magában foglalja mindazon törekvéseket, melyek az egészség fejlesztését,...Tovább olvasomdependencia
Függőség, ami valamely kémiai anyag rendellenes, túlzott használata során alakul ki. Az egyén a pszichoaktív anyagot folyamatosan használja annak ellenére, hogy az problémákat okoz. Orvosi értelemben függőséget fizikai függőségnél diagnosztizálnak,...Tovább olvasomtársadalombiztosítás
A társadalombiztosítás Magyarország állampolgárait és a Magyarországon munkát végző más természetes személyeket meghatározott szabályok szerint magába foglaló, társadalmi szintű kockázatközösség. A társadalombiztosításban való részvétel a törvényben meghatározott szabályok szerint kötelező....Tovább olvasomkiemelt figyelmet igénylő tanuló
2011-től új fogalomhasználat jelent meg a köznevelési törvényben. Eszerint az átfogó kategória neve: különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló. Ezen a fő kategórián belül vannak a sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók,...Tovább olvasomrehabilitációs ellátás
A megváltozott munkaképességű személyek részére rehabilitációs ellátás, illetve rokkantsági ellátás állapítható meg. A ellátásra való jogosultság alapja a rehabilitációs hatóságnak a komplex minősítése keretében megállapított rehabilitációs javaslata. A rehabilitálható...Tovább olvasomszegregáció
A szegregáció alapvetően szociológiai fogalom. A hazai szakirodalom leggyakrabban a területi elhelyezkedéssel, lakhatással és az oktatás területén jelentkező –elkülönüléssel/elkülönítéssel kapcsolatban használja. Szegregációnak nevezzük azt a jelenséget, amikor egy-egy településen belül...Tovább olvasomközgyűjtemény
Az állam, a helyi önkormányzat, valamint a nemzetiségi önkormányzat, a köztestület és a közalapítvány fenntartásában működő vagy általuk alapított könyvtár, levéltár, muzeális intézmény, kép- és hangarchívum. A bevett egyház vagy...Tovább olvasombaleseti ellátás
A baleseti táppénz az üzemi balesetként elismert balesettel, foglalkozási megbetegedéssel összefüggő keresőképtelenség idejére nyújtott – egészségbiztosítás keretében igénybe vehető – pénzbeli ellátás. Az egészségbiztosítás szempontjából azt a balesetet, foglalkozási megbetegedést...Tovább olvasomrégészeti örökség
Az emberi létnek a föld felszínén, a föld vagy a vizek felszíne alatt és a természetes vagy mesterséges üregekben 1711 előtt keletkezett érzékelhető nyoma, amely segít megismerni az egyetemes kultúrát,...Tovább olvasomszakközépiskola
A szakközépiskolának öt évfolyama van, amelyből három, az adott szakképesítés megszerzéséhez szükséges közismereti képzést és szakmai elméleti és gyakorlati oktatást magában foglaló szakképzési évfolyam, valamint további kettő, érettségi vizsgára felkészítő...Tovább olvasomérettségi vizsga
Az érettségi vizsga a középiskolai tanulmányokat lezáró és a felsőoktatásba bebocsátó vizsga, amely számos ország jogrendszerében szerepel, és sok helyen – így a kétszintű érettségi bevezetése óta a legtöbb képzésben...Tovább olvasomkonzultáció
A felsőoktatási intézmény oktatója által a hallgató részére biztosított, a hallgató tanulmányaival kapcsolatos személyes megbeszélés lehetősége a felsőoktatási intézmény által meghatározott helyen. Az oktató a heti teljes munkaidejéből – két...Tovább olvasomsajátos nevelési igény
Az a különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, aki a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy...Tovább olvasomoktatási jogok biztosa
Elősegíti az oktatás résztvevőit (tanárokat, diákokat, oktatókat, hallgatókat stb.) illetve azok közösségeit megillető, oktatással kapcsolatos állampolgári jogok érvényesítését. Működése során kizárólag az oktatási miniszternek tartozik felelősséggel. Az oktatási ombudsman évente...Tovább olvasommédia
Média minden olyan kommunikációs rendszer, amely lehetővé teszi, hogy egy társadalom betöltse három funkcióját: a megőrzést, az üzenetek és a különböző tudásformák távolsági kommunikációját és végül a különböző politikai és...Tovább olvasomgyermekvédelmi jelzőrendszer
A településen működő gyermekjóléti szolgálat működteti a jelzőrendszert. Mindazok, akik rálátnak a gyermek életére, és elhanyagolást, bántalmazást észlenek – elsősorban a védőnők, gyermekorvosok, óvónők, pedagógusok -, kötelesek gyanújukat jelezni a...Tovább olvasombeteg tájékoztatáshoz való joga
A beteg jogosult a számára egyéniesített formában megadott teljes körű tájékoztatásra. A betegnek joga van arra, hogy részletes tájékoztatást kapjon egészségi állapotáról, beleértve ennek orvosi megítélését is, a javasolt vizsgálatokról,...Tovább olvasom
