placetum regium
A királyi tetszvényjog (placetum regium) alapján tilos volt Magyarországon külön királyi engedély nélkül a pápától, a bíbornokoktól, a pápai bíróságtól származó és magyarországi javadalmakra, illetve peres ügyekre vonatkozó iratokat, bullákat, ítéletleveleket, idézéseket elfogadni, kihirdetni vagy éppen végrehajtani. E tilalom megszegői fej- és jószágvesztéssel bűnhődtek. A fordulat Luxemburgi Zsigmond uralkodása alatt következett be. 1404-ben elrendelte, hogy a pápa által kinevezett főpapok (a „bullások”, azaz akik pápai bullával kaptak kinevezést főpapi tisztségre) a király hozzájárulása nélkül Magyarországon javadalmat nem kaphatnak és nem is tarthatnak meg. Így Zsigmond megszüntette azt a korábbi gyakorlatot – a pápai rezervációs jogot -, amely a főpapi székek betöltésének jogát tulajdonképpen a pápának tartotta fenn. Ez a rendelet honosította meg a királyi tetszvényjogot, a placetum regiumot.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
privilégium
A privilégium fajtái 1848 előtt igen sokfélék voltak. A legfontosabbak: nemes és címeres levelek, fiúsítási oklevelek, birtokadományok, országos és hetivásár-tartási, rév- és vámjogot, pallosjogot, vám- és harmincadfizetés alóli mentességet adományozó...Tovább olvasomfiúsítás
Nemességet eredeti és származékos módon lehetett megszerezni. Az eredeti szerzésmód azt jelentette, hogy a nemesi rend kialakulása után nemesi címet csak a király adományozhatott. Az eredeti szerzésmód egyik esete a...Tovább olvasomúriszék
A földesúri bíráskodás eredete a familiáris, a ház népe feletti bíráskodás volt, majd a földesúrral kölcsönös dologi kötelezettségben élők a királybírák helyett a földesúrhoz fordultak, aki tisztjeivel, valamint a falvakból...Tovább olvasomhitbizomány
Különös intézkedés a hagyatékban a hitbizományi megkötés. Királyi kegyelemmel lehetett hitbizományt alapítani primogenitúra szerint az elsőszülött, illetve annak lemenői javára, majorátus alapján a legidősebb fiú, őt követőleg azonban nem az...Tovább olvasomhelytartótanács
A helytartótanácsot az 1723-as közigazgatási reform keretében állították fel a helytartóság jogutódjaként. A helytartótanács nem függött udvari dikasztériumtól, felterjesztéseit közvetlenül a királyhoz intézte, és ezt a magyar kancellária útján tette....Tovább olvasombecstelenség
A becstelenséget kiváltó bűntettek java része a becsületbe és tisztességbe ütköző magatartás volt: hamisan esküvők (ludasok), a szerződésszegők, a hamis okleveleket készítők, az álorcás személyek (personae larvatae), a gyámoltak vagyonának...Tovább olvasomkehidai oklevél
A nemesi vármegye keletkezésére utaló első ismert dokumentum az 1232. évi kehidai oklevél, amely a Zala megyei királyi servienseknek saját vitás ügyeikben ítélkezési jogot biztosított. A kehidai oklevél (1232) a...Tovább olvasomstatútum
A statútum és a szabályrendelet azonos fogalom. A statútum magyar neve eredetileg helyhatósági szabály, majd az 1870. évi XLII. tc.-kel bevezetett szóhasználat szerint helyhatósági szabályrendelet. A törvényi szóhasználat terén történt...Tovább olvasomkihágás
Az 1829. évi javaslat legfőbb újdonsága a kihágások önálló részben történt megfogalmazása, mely a magyar joghistóriában itt fordul először elő. Kihágásnak tekintettek a kodifikátorok minden olyan jogsértést, mely nem esett...Tovább olvasombányaváros
A bányavárosok (civitas montanae) speciális gazdasági érdekből telepített, zömében külhoni mesterembereket befogadó privilegizált helységek voltak. Különlegességüket szinte kizárólag idegen ajkú lakosságuk, külföldről származó joguk, egyszerre kibocsátott privilégiumuk és a gazdasági...Tovább olvasomalispán
Az alispán a főispán helyettese, tisztsége a várispán helyettesének, az udvarbírónak a tisztségéből alakult ki. Az alispán a főispán általános helyettese (a sedrián is), a vármegyei hivatalos ügyintézés feje, az...Tovább olvasomfelfolyamodás
A büntető perrendtartás a perorvoslatoknak kétféle fajtáját alkalmazza, a rendes és a rendkívüli perorvoslatokat. Rendes perorvoslatok: a felfolyamodás, a fellebbezés és a semmisségi panasz. A végzés ellen egyfokú felfolyamodásnak volt...Tovább olvasomházi fegyelmi jog
Az a jog, amelyet a család és a háztartás rendje érdekében az apa és az anya vagy a gyám a szülői vagy gyámi hatalaom alatt álló gyermek felett gyakorol. Hogy...Tovább olvasomhonorácior
Honoráciornak nevezték Magyarországon az általában magasabb szellemi kvalifikációval és megfelelő társadalmi állással rendelkező, származásuk szerint nem nemes személyeket. Ilyennek minősültek a tanultak, így a papok, lelkészek, a jogot végzettek, orvosok,...Tovább olvasomHonvédelmi Bizottmány
A képviselőház 1848. szeptember 22-én megválasztotta az ún. Honvédelmi Bizottmányt. A kilencfős Bizottmány már 27-én felhatalmazást kapott az országgyűléstől a miniszterelnök távollétében kormányzati feladatok ellátásához, melyet másnap kibővítettek minden olyan...Tovább olvasomcarcer
Latin szó, a római jogi forrásokban fogház, börtön jelentéssel használják. Ugyanilyen értelemben használják e szót régi hazai jogforrásaink is (1435. évi VIII. törvénycikk, 1567. évi XXVII. törvénycikk, 1723. évi XII....Tovább olvasomfej- és jószágvesztés
Fő-és jószágvesztés a büntetése a hűtlenség bűnében (nota infidelitatis) marasztaltaknak. A hűtlenség rendkívül szerteágazó és logikailag egymáshoz alig kapcsolódó (tulajdonképpen aktuális fontosságuknál és súlyuknál fogva e körbe sorolt) tényállásait a...Tovább olvasomleánynegyed
Leánynegyed járt a csak fiágra maradó ősi vagyonból egyszer, az első átszálláskor. A quartaliciumban az adományszerző leányai, illetve azok lemenői örököltek. A negyedet az adományból egyszer kellett kiadni, a szerző...Tovább olvasomcéh
A céhek a hasonló mesterséget űzők társulásai, amelyek a városi iparosok gazdasági, jogi, vallási, katonai és igazgatási szervezetei voltak. A céhek feladatkörüket céhlevélbe foglalták, működésüket és életviszonylataikat céhszabályokban (statútum) írták...Tovább olvasomolmützi alkotmány
A birodalmi konstitúciók sorát az 1849. március 4-én a császári pátenssel kihirdetett olmützi alkotmány nyitotta meg. A miniszteriális abszolutizmus ideájából építkező dokumentum a centralizált Gesamtstaat (egységállam) ideálját valósította meg, nem...Tovább olvasom
