szolgálati elöljáró
A Hszt. szerint szolgálati elöljáró a hivatásos állomány tagjával szemben a magasabb szolgálati beosztásánál fogva parancs, intézkedés kiadására vagy munkáltatói jogkör gyakorlására jogosult személy. Szolgálati elöljárónak vezető beosztású, kormánytisztviselőként, igazságügyi alkalmazottként vagy közalkalmazottként foglalkoztatott személy is minősülhet (pl. a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál). Jogkörei közé tartozik egyebek mellett, hogy a hivatásos állomány tagját tartózkodási helyéről – szabadsága ideje alatt is – szolgálatteljesítési helyére visszarendelje, vagy hogy a hivatásos állomány tagját arra kötelezze, hogy szolgálatteljesítési időn kívül szolgálati érdekből, szolgálatképes állapotban olyan elérhető – szolgálati helyen kívüli – helyen tartózkodjon, ahonnan szolgálati feladatra bármikor igénybe vehető. A törvény szerint a hivatásos állomány tagja szolgálatteljesítése során köteles végrehajtani a szolgálati elöljáró parancsát, kivéve, ha azzal bűncselekményt követne el.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
rendvédelmi szerv
A rendvédelmi szervek különleges feladat- és hatáskörrel rendelkező államigazgatási szervek. A Ksztv. szerint a következő szervek tartoznak ide: – a rendőrség, – a büntetés-végrehajtási szervezet, – a hivatásos katasztrófavédelmi szerv,...Tovább olvasomtömeges bevándorlás okozta válsághelyzet
Az Európára nehezedő fokozott migrációs nyomás miatt a magyar Országgyűlés a helyzetre a Met. módosításával is reagált. A válsághelyzet három esetben rendelhető el: 1. Ha a Magyarországra érkező elismerést kérők...Tovább olvasombefogadott
Menedékjogi szempontból a menekülők egyik csoportja. A Met. szerint Magyarország befogadottként védelemben részesíti azt a külföldit, aki nem felel meg a menekültként vagy oltalmazottként való elismerés feltételeinek, de fennáll annak...Tovább olvasomtranzitzóna
A tranzitzóna az államhatárról szóló törvény szerint a menekültkénti vagy oltalmazottkénti elismerését kérő személyek átmeneti tartózkodására és a menekültügyi, idegenrendészeti eljárások lefolytatására, valamint az ezekhez szükséges létesítmények elhelyezésére szolgál. A...Tovább olvasomelfogás és előállítás
Rendőri intézkedés. Az Rtv. szerint a rendőr a további intézkedés megtétele céljából elfogja és az illetékes hatóság elé állítja azt (kötelező esetek), – akit szándékos bűncselekmény elkövetésén tetten értek, –...Tovább olvasomvagyonőr
A magánbiztonság területén az Szvmt. szerint a vagyonőr az a személy, aki ingatlan, illetőleg ingóság őrzése kapcsán vagyonőrzési feladatokat lát el. Közterületen vagy nyilvános helyen a vagyonőr a törvény szerint...Tovább olvasomrendőri intézkedés
A rendőrség hivatásos állományú tagja által foganatosítható hatósági intézkedés, szolgálati fellépés. A rendőr jogkörében eljárva köteles intézkedni vagy intézkedést kezdeményezni, ha a közbiztonságot, a közrendet vagy az államhatár rendjét sértő...Tovább olvasomtitkos információgyűjtés
Az Rtv. szerint a rendőrség bűncselekmény elkövetésének megelőzése, megakadályozása, felderítése, megszakítása, az elkövető kilétének megállapítása, elfogása, körözött személy felkutatása, tartózkodási helyének megállapítása, bizonyítékok megszerzése, a bűncselekményből származó vagyon visszaszerzése, valamint...Tovább olvasomtesti kényszer
Rendőri kényszerítő eszköz. Az Rtv. szerint a rendőr – intézkedése során – az ellenszegülés megtörésére testi erővel cselekvésre vagy a cselekvés abbahagyására kényszerítést (testi kényszert) alkalmazhat. A szolgálati szabályzat szerint...Tovább olvasomfeltartóztatás
Olyan rendészeti jellegű cselekvés, melynek során a szolgálatát jogszerűen teljesítő személy valakit továbbhaladásában, a helyszín elhagyásában megakadályoz. A feltartóztatás az érintett személyi szabadságát jogszerűen korlátozza. A rendőr részéről az Rtv....Tovább olvasomfelvilágosítás kérés
Rendőri intézkedés. Az Rtv. szerint a rendőr a feladatának ellátása során bárkihez kérdést intézhet, felvilágosítást kérhet, ha alaposan feltehető, hogy a megkérdezett olyan közlést tehet, amely a rendőri feladatok teljesítéséhez...Tovább olvasomBecsületbíróság
A Hszt. alapján létrejött sajátos, felülbírálati jogkörű testület, mely meghatározott joghátrányok alkalmazása esetén a hivatásos állomány tagjának kérelmére hívható össze. Dönt a hivatásos állomány tagja szolgálati viszonyának fenntarthatóságáról. A hivatásos...Tovább olvasomegyenruha
A Hszt. szerint az egyenruha a rendvédelmi szervnél rendszeresített, miniszteri rendeletben meghatározott egységes öltözet, valamint annak cikkei és tartozékai. Az egyenruha viselése a rajta elhelyezett szolgálati jelvénnyel együtt igazolja a...Tovább olvasomterületi polgárőr szövetség
A Ptv. szerint területi polgárőr szövetségnek minősül a polgárőr egyesületek olyan szövetsége, amelyet azonos megyében (fővárosban) székhellyel rendelkező polgárőr egyesületek alkotnak, a törvényben meghatározott feladatokat látja el és az Országos...Tovább olvasomNemzeti Kiberbiztonsági Stratégia
Magyarország Nemzeti Kiberbiztonsági Stratégiáját a Kormány 2013-ban fogadta el. A Stratégia célja, hogy meghatározza azon nemzeti célokat, stratégiai irányokat, feladatokat és átfogó kormányzati eszközöket, amelyek alapján Magyarország érvényesíteni tudja nemzeti...Tovább olvasombüntetés-végrehajtási gazdasági társaság
A büntetés-végrehajtási szervezet részeként a fogvatartottak kötelező foglalkoztatására gazdasági társaságokat hoztak létre különleges jogállású büntetés-végrehajtási szervként. A Bvtv. szerint a szabadságvesztés végrehajtásának a célja elérése érdekében létrehozott gazdasági társaságok kizárólagos...Tovább olvasommenedékes
Menedékjogi szempontból a menekülők egyik csoportja. A Met. szerint Magyarország menedékesként ideiglenes védelemben részesíti azt a külföldit, aki Magyarország területére tömegesen menekülők olyan csoportjába tartozik, amelyet: – az Európai Unió...Tovább olvasomhivatásos vadász
A vadgazdálkodási üzemtervben és az éves vadgazdálkodási tervben foglaltak végrehajtásának szakirányítójaként a vonatkozó feladatok szakszerű ellátását végzi. Hivatásos vadász az a természetes személy lehet, aki rendelkezik: – középfokú végzettséggel, –...Tovább olvasomrendészet feletti kontroll
Elméleti szempontból egy alkotmányos demokrácia rendészetének (rendészeti tevékenységének és szerveinek) általános kontrollját biztosítják a jog szabályai, a szakmai tudás, a szakmai etika és a közvéleménynek a rendészetről alkotott ítélete. Szervezeti...Tovább olvasombüntetés-végrehajtási szerv
A Bvtv. szerint büntetés-végrehajtási szervek a következők: – a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága, – a büntetés-végrehajtási intézetek és intézmények, továbbá – a fogvatartottak kötelező foglalkoztatására létrehozott gazdasági társaságok és költségvetési szervek. ...Tovább olvasom
