tranzitzóna
A tranzitzóna az államhatárról szóló törvény szerint a menekültkénti vagy oltalmazottkénti elismerését kérő személyek átmeneti tartózkodására és a menekültügyi, idegenrendészeti eljárások lefolytatására, valamint az ezekhez szükséges létesítmények elhelyezésére szolgál.
A törvény szerint Magyarország területének a külső határ szerinti határvonaltól, illetve a határjeltől számított 60 méteres sávja az államhatár rendjének védelmét biztosító létesítmények építése, telepítése és üzemeltetése, valamint a honvédelmi, nemzetbiztonsági, katasztrófavédelmi, határőrizeti, menekültügyi és idegenrendészeti feladatok ellátása céljából a törvény szerint igénybe vehető. Főszabály szerint ebben a sávban van lehetőség a tranzitzóna kijelölésére is, ugyanakkor a törvény kimondja, hogy tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetben ettől eltérő helyen található létesítmény is kijelölhető tranzitzóna céljára.
A tranzitzónában tartózkodó, elismerést kérő személy Magyarországra történő beléptetésére csak a törvény által megjelölt feltételek teljesülése esetén kerülhet sor.
A tranzitzónában az állami szervek a rájuk vonatkozó jogszabályokban foglalt feladat- és hatásköreiket gyakorolják.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
tömegoszlatás
Rendőri kényszerítő eszköz. A szolgálati szabályzat szerint a tömegoszlatás a jogellenesen összegyűlt, valamint jogszerűen összegyűlt, de jogellenes magatartást tanúsító tömegnek a helyszín elhagyására, fizikai egységének megbontására irányuló – a tömeg...Tovább olvasomhalászati őr
A törvény szerint a halgazdálkodásra jogosult köteles a vízterület halállományát és élőhelyét őrizni vagy őrzéséről halászati őr útján gondoskodni. Halászati őr halastavon, több halgazdálkodásra jogosult által közösen is foglalkoztatható. A...Tovább olvasomrejtett ellenőrzés elrendelése
Rendőri intézkedés. Az Rtv. szerint a rendőrség bűnmegelőzési, bűnüldözési és bűnfelderítési célból rejtett ellenőrzésre irányuló figyelmeztető jelzés elhelyezését rendelheti el a Schengeni Információs Rendszerben arra a személyre, akiről: – megalapozottan...Tovább olvasommagánnyomozás
Magánnyomozásnak tekinthető az állampolgárok jogszerű információszükségleteinek kielégítése végett, polgári jogi megbízás alapján, ellenszolgáltatás fejében végzett, nem hatósági adatgyűjtő tevékenység, amelyet csak az arra jogosult személy végezhet. A magánnyomozás az Szvmt....Tovább olvasomútzár
Rendőri kényszerítő eszköz. Az Rtv. szerint a rendőrség közút forgalmának korlátozását vagy közút lezárását rendelheti el a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személy, valamint a bűncselekmény elkövetőjének elfogására és a külön...Tovább olvasomfeltartóztatás
Olyan rendészeti jellegű cselekvés, melynek során a szolgálatát jogszerűen teljesítő személy valakit továbbhaladásában, a helyszín elhagyásában megakadályoz. A feltartóztatás az érintett személyi szabadságát jogszerűen korlátozza. A rendőr részéről az Rtv....Tovább olvasompolgárőr
A Ptv. szerint polgárőr az a 18. életévét betöltött, cselekvőképes és büntetlen előéletű személy lehet, aki nyilatkozatával önként vállalja a polgárőri szolgálat ellátását és magára nézve kötelezőnek ismeri el az...Tovább olvasombiztonság
A biztonság – rendészeti szempontból – felfogható statikus és dinamikus állapotként is. Statikusan nézve a biztonság egy kockázatok és veszélyek nélküli állapotot jelöl. Ilyen azonban a társadalmi folyamatok területén nem...Tovább olvasomáltalános Rendőrség
A rendőrséget szervezetileg három, horizontálisan (nem egymásnak alárendelten) elkülönült szerv alkotja, melyek közül a legnagyobb létszámú és területileg is a legkiterjedtebb a – teljes nevén – általános rendőrségi feladatok ellátására...Tovább olvasomoltalmazott
Menedékjogi szempontból a menekülők egyik csoportja. A Met. szerint Magyarország oltalmazottként kiegészítő védelemben részesíti azt a külföldit, aki nem felel meg a menekültkénti elismerés feltételeinek, de fennáll annak a veszélye,...Tovább olvasomrendőrségi szakszolgálatok
A rendőrség szolgálati szabályzata szerint a rendőrség feladatainak ellátását szolgálati ágakra, szolgálatokra és szakszolgálatokra lebontva kell megszervezni. A szakszolgálatok a következők: – az ellenőrzési szakszolgálat, – a gazdasági szakszolgálat, –...Tovább olvasompolgárőr szervezet
A Ptv. szerint polgárőr szervezet a polgárőr egyesület, a területi polgárőr szövetség, valamint az Országos Polgárőr Szövetség. A törvény szerint a polgárőr szervezetek politikai tevékenységet nem folytathatnak, működésük a politikai...Tovább olvasomharmadik országbeli állampolgár
Az idegenek egyik csoportja. A Harm.tv. szerint e körbe tartoznak azok a nem magyar állampolgárok, akik nem tartoznak az Szmtv. szerint meghatározott szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek közé...Tovább olvasomrendőrségi szolgálati ágak
A rendőrség szolgálati szabályzata szerint a rendőrség feladatainak ellátását szolgálati ágakra, szolgálatokra és szakszolgálatokra lebontva kell megszervezni. A szolgálati ágak a következők: – a belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési szolgálati ág, ...Tovább olvasomtranzitzóna
A tranzitzóna az államhatárról szóló törvény szerint a menekültkénti vagy oltalmazottkénti elismerését kérő személyek átmeneti tartózkodására és a menekültügyi, idegenrendészeti eljárások lefolytatására, valamint az ezekhez szükséges létesítmények elhelyezésére szolgál. A...Tovább olvasomNemzeti Bűnmegelőzési Tanács
A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács a Kormány által a Ksztv. rendelkezései alapján létrehozott javaslattevő, véleményező és tanácsadói tevékenységet végző testület. A Kormány a Tanácsot a magas szintű közbiztonság megteremtése és fenntartása,...Tovább olvasombüntetés-végrehajtási intézmény
A Bvtv. szerint a büntetés-végrehajtási szervek anyagi-technikai ellátására, a személyi állomány oktatására, továbbképzésére, egyes szociális és egészségügyi feladatok ellátására büntetés-végrehajtási intézmény alapítható. Az intézményt parancsnok, főigazgató főorvos vagy igazgató vezetheti....Tovább olvasomintézkedés magánlakásban
Rendőri intézkedés. A törvény szerinti teljes elnevezése: “intézkedés magánlakásban és közterületnek nem minősülő egyéb helyen”. Az Rtv. szerint a rendőr magánlakásba bebocsátás vagy hatósági határozat nélkül nem léphet be, illetve...Tovább olvasomFüggetlen Rendészeti Panasztestület
A Független Rendészeti Panasztestület (rövidítve: FRP) alapvetően brit mintára létrehozott szervezet, mely a rendőrség feletti „civil kontroll” ellátásában játszik szerepet. Az Rtv. szerint az FRP öt tagját az Országgyűlés választja...Tovább olvasomrendőri kényszerítő eszköz
A kényszerítő eszköz alkalmazása olyan rendőri szolgálati fellépés, melynek elsődleges célja az, hogy a rendőri intézkedéssel, az intézkedő rendőrrel szemben megnyilvánuló ellenállást leküzdje, az intézkedés eredményességét biztosítsa, kikényszerítse. A rendőr...Tovább olvasom