kormánybizottság
A Kormány a hatáskörébe tartozó jelentős, több minisztérium feladatkörét érintő feladatok összehangolt megoldásának irányítására kormánybizottságot hozhat létre. Feladatai közé tartozik, hogy a döntések előkészítését segítse, szakvéleményeket adjon, feladatok megoldását és szervek tevékenységét koordinálja és ellenőrizze. Csak olyan feladatokra szervezhető, amelyek a kormány (kormányfő) feladatkörébe esnek. Tagjai a feladatkörükben érintett miniszterek. Ülésére állandó jelleggel meghívott személyek körét, valamint a bizottsági tagok helyettesítésére jogosult állami vezetőket és az állandó meghívottak helyettesítésére jogosult személyeket a kormánybizottságot létrehozó normatív kormányhatározat jelöli ki. Rendszerint nem ügydöntő testület, az eléje kerülő tárgyban hozott határozatát a kormánynak (kormányfőnek) meg kell erősítenie ahhoz, hogy az ügydöntő jelleget nyerjen.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
alkotmányjogi panasz vizsgálata
Az alapjogok vagy alkotmányos jogok megsértése esetén igénybe vehető jogorvoslati eszköz, amellyel az a természetes személy vagy jogi személy élhet, aki az állami szervek tevékenysége vagy mulasztása miatt alkotmányos (alap-)...Tovább olvasomterületközi szerv
Olyan közigazgatási szerv, amelyik nem igazodik az állam általános területi beosztásához, hanem illetékességi területük kialakításánál más törvényszerűségeket, például a földrajzi, geológiai, környezetvédelmi, természetvédelmi, vízgazdálkodási, bányászati vagy más viszonyokat vesznek figyelembe....Tovább olvasomfővárosi és megyei államigazgatási kollégium
A fővárosi és megyei kormányhivatal koordinációs feladatait elősegítő állandó fóruma. A kollégium vezetője a kormánymegbízott, tagjai a főigazgató, igazgató és a főosztályvezetők, a járási hivatalok vezetői, a Kormány által intézményfenntartásra...Tovább olvasomidőbeli hatály
Azt mutatja meg, hogy az adott jogszabály melyik időszakra (-tól és/vagy -ig) vonatkozik, azaz mely időszakban bekövetkezett eseményekre vonatkozik. A jogszabályokat időbeli hatályuk kezdő időpontja szempontjából három csoportra oszthatók: visszaható...Tovább olvasomminiszter jogalkotási tájékoztatója
A jogszabály előkészítéséért felelős miniszter közzéteszi az erre kijelölt honlapon (a továbbiakban: honlap) a Kormány jogalkotási tervezési időszakára vonatkozó jogalkotási tájékoztatóját. A jogszabály előkészítéséért felelős miniszter jogalkotási tájékoztatója tartalmazza az...Tovább olvasomköltséghatékonyság és gyorsaság
A hatóság a hatékonyság érdekében úgy szervezi meg a tevékenységét, hogy az az eljárás valamennyi résztvevőjének a legkevesebb költséget okozza, továbbá – a tényállás tisztázására vonatkozó követelmények sérelme nélkül, a...Tovább olvasomszakhatóság
Olyan közigazgatási hatóság, amelynek előzetes hozzájárulása nélkül közigazgatási első fokú hatósági határozat nem hozható meg (kvázi osztott hatáskör). Törvény vagy kormányrendelet az ügyben érdemi döntésre jogosult hatóság számára előírhatja, hogy...Tovább olvasomhatósági jegyzőkönyv
Az eljárási cselekmények dokumentálásának egyik formája. A jegyzőkönyv tartalmazza a hatóság megnevezését, az ügyintéző nevét, az ügy tárgyát és az ügyiratszámot, az eljárási cselekményben érintett személy adatait és, eljárásjogi helyzetét,...Tovább olvasomjogszabály formai tagolása
A jogszabályt az áttekinthetőség érdekében szerkezeti egységekre kell tagolni. A jogszabály formai tagolása a szerkezeti egységek mentén történik. Jogszabályban alkalmazható szerkezeti egység a mellékleten és a melléklet szerkezeti egységein kívül...Tovább olvasomhatóság
A közigazgatási döntés (határozat vagy végzés) meghozatalára jogosult szerv, szervezet, vagy személy. Közigazgatási hatóság a hatósági ügy intézésére hatáskörrel rendelkező államigazgatási szerv, helyi önkormányzati képviselő-testület, megyei önkormányzat közgyűlése, valamint átruházott...Tovább olvasomhatósági nyilvántartás
A közigazgatási szervnél természetes és jogi személyekkel, jogi személyeknek nem minősülő szervezetekkel, továbbá jogokkal, kötelezettségekkel és dolgokkal kapcsolatos adatokról, törvény alapján vezetett közhiteles nyilvántartás. Az ellenkező bizonyításáig vélelmezni kell annak...Tovább olvasomhatáskörgyakorlás
A közigazgatási hatóság hatáskörét a jogszabályokban előírt célok megvalósítása érdekében, mérlegelési és méltányossági jogkörét a jogalkotó által meghatározott szempontok figyelembevételével és az adott ügy egyedi sajátosságaira tekintettel gyakorolja. A közigazgatási...Tovább olvasomközhatalom
Olyan eszközrendszer, amelynek birtokában az állami szervek a társadalom többi tagjával szemben felléphetnek, és akaratukat rájuk kényszeríthetik. A közhatalom (imperium) a jogalkotásra jogosult szervek és a jogalkalmazásra jogosult szervek hatásköre....Tovább olvasomfővárosi és megyei kormányhivatal
A Kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szerve. Részt vesz a kormányzati célkitűzések területi megvalósításában: koordinációs, ellenőrzési, informatikai tevékenységet, valamint képzést, továbbképzést szervező/összehangoló feladatokat lát el. A Miniszterelnökséget vezető miniszter irányítása...Tovább olvasomáttétel (közig.)
Ha a jogalkalmazó szerv megállapítja, hogy az adott ügyben nincs hatásköre vagy nem illetékes, az ügyet átteszi bíróságok esetében az ügyben eljárni jogosult fórumhoz, a közigazgatási szerv pedig a hatáskörrel...Tovább olvasomhivatalos feljegyzés
Hivatalos feljegyzésben kell rögzíteni az olyan eljárási cselekményt, amelyről nem készül jegyzőkönyv vagy hangfelvétel, vagy kép- és hangfelvétel. A hatóság az ügy megítélése szempontjából fontos vagy egyébként az ügy természetére...Tovább olvasomirat
Valamely szerv működése vagy személy tevékenysége során keletkezett vagy hozzá érkezett, egy egységként kezelendő rögzített információ, adategyüttes, amely megjelenhet papíron vagy bármilyen más adathordozón. Tartalma lehet szöveg, adat, grafikon, hang,...Tovább olvasomegyezségi kísérlet
Ha jogszabály elrendeli vagy – ha a hatóság tárgyalást tart – a tárgyaláson a hatóságnak a döntés előtt meg kell kísérelnie egyezség létrehozását az ellenérdekű ügyfelek között. Egyezségi kísérletre akkor...Tovább olvasomalanyi hatály
Az érvényesség személyi alkalmazását, viszonylagosságát mutatja meg. Azt határozza meg, hogy valamely jogforrás, jogszabály kikre vonatkozik, kik esetében alkalmazandók. Vannak jogszabályok, amelyek mindenkire vonatkoznak, ha a jogalanyiság általános feltételei fennállnak....Tovább olvasomhatásosság
Azt fejezi ki, hogy egy adott tevékenységnek, erőfeszítésnek van-e hatása, kimenete, eredménye, megtörténik-e az a várt változás, ami miatt lépéseket tettünk. Az, hogy egy erőfeszítésnek van hatása, elérte a kívánt...Tovább olvasom
