Nemzeti Adó- és Vámhivatal
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (rövidítve: NAV) besorolása a Ksztv. és a NAV-ról szóló törvény alapján: államigazgatási szerv, azon belül központi hivatal, mely államigazgatási és fegyveres rendvédelmi feladatokat is ellát. A NAV irányításáért jelenleg a nemzetgazdasági miniszter felel.
A NAV a feladatait központi és területei szervei útján látja el.
A NAV különleges vezetési struktúrában működik: vezetőjének feladat- és hatáskörét a minisztérium kijelölt államtitkára látja el, szakmai helyettesei pedig a minisztérium helyettes államtitkárai.
A NAV a törvény szerint az állami adó- és vámhatóság, melynek széles feladatkörét a törvény határozza meg.
A NAV – törvényben meghatározott körben – jogosult szabálysértések felderítésére és elbírálására, valamint (elsősorban gazdasági természetű) bűncselekmények megelőzésére, felderítésére, megszakítására és nyomozására.
A NAV személyi állománya sajátos kettősséget mutat, hiszen „civil” (elsősorban kormánytisztviselő) és hivatásos szolgálati jogviszonyban álló (pénzügyőr) foglalkoztatottjai is vannak. A pénzügyőrök a törvény alapján jogosultak intézkedés és kényszerítő eszköz alkalmazására.
A törvény a NAV nyomozóhatósági hatáskörébe utalt bűncselekmények kapcsán a NAV bűnügyi szerveit titkos információgyűjtés lehetőségére is feljogosítják.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
állományilletékes parancsnok
A Hszt. szerint az állományilletékes parancsnok a rendvédelmi szerv általános munkáltatói jogkört gyakorló azon hivatásos állományba tartozó elöljárója vagy nem hivatásos állományba tartozó munkahelyi vezetője, aki a rendvédelmi szerv olyan...Tovább olvasomnemzetbiztonsági elemző-értékelő tevékenység
Az Nbtv. szerint az elemző-értékelő tevékenység a nemzetbiztonsági szolgálat birtokába került adatnak a nemzetbiztonság, illetve Magyarország szuverenitásának védelme, bűncselekmény elkövetésének megelőzése, felderítése, megszakítása, az elkövető kilétének megállapítása, elfogása, körözött személy...Tovább olvasomNemzeti Kiberbiztonsági Stratégia
Magyarország Nemzeti Kiberbiztonsági Stratégiáját a Kormány 2013-ban fogadta el. A Stratégia célja, hogy meghatározza azon nemzeti célokat, stratégiai irányokat, feladatokat és átfogó kormányzati eszközöket, amelyek alapján Magyarország érvényesíteni tudja nemzeti...Tovább olvasomönkormányzati rendészeti szerv
A Rend.tv. szerint önkormányzati rendészeti szervet a helyi önkormányzat belső szervezeti egységként, önálló költségvetési szervként, költségvetési szerv belső szervezeti egységeként hozhat létre. Az önkormányzati rendészeti szerv feladata, hogy gondoskodjon a...Tovább olvasomBecsületbíróság
A Hszt. alapján létrejött sajátos, felülbírálati jogkörű testület, mely meghatározott joghátrányok alkalmazása esetén a hivatásos állomány tagjának kérelmére hívható össze. Dönt a hivatásos állomány tagja szolgálati viszonyának fenntarthatóságáról. A hivatásos...Tovább olvasomtitkos információgyűjtés
Az Rtv. szerint a rendőrség bűncselekmény elkövetésének megelőzése, megakadályozása, felderítése, megszakítása, az elkövető kilétének megállapítása, elfogása, körözött személy felkutatása, tartózkodási helyének megállapítása, bizonyítékok megszerzése, a bűncselekményből származó vagyon visszaszerzése, valamint...Tovább olvasomszemély- és vagyonőr
A magánbiztonság területén a személy- és vagyonőr az Szvmt. szerint nem más, mint a személy- és vagyonvédelmi tevékenységet végző személy. A személy- és vagyonőr jogosultságait a törvényben meghatározottak szerint vagy...Tovább olvasomszolgálatteljesítési hely
A Hszt. szerint szolgálatteljesítési hely a rendvédelmi szerv szervezeti egységének székhelye vagy telephelye szerinti közigazgatási terület, míg változó szolgálatteljesítési hely megállapítása esetén az a munkaköri leírásban meghatározott közigazgatási terület, amelyen...Tovább olvasomNemzeti Adó- és Vámhivatal
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (rövidítve: NAV) besorolása a Ksztv. és a NAV-ról szóló törvény alapján: államigazgatási szerv, azon belül központi hivatal, mely államigazgatási és fegyveres rendvédelmi feladatokat is ellát....Tovább olvasomtranzitzóna
A tranzitzóna az államhatárról szóló törvény szerint a menekültkénti vagy oltalmazottkénti elismerését kérő személyek átmeneti tartózkodására és a menekültügyi, idegenrendészeti eljárások lefolytatására, valamint az ezekhez szükséges létesítmények elhelyezésére szolgál. A...Tovább olvasompolgárőr egyesület
A Ptv. szerint a polgárőr egyesület alapfeladatként a helyi közrend és közbiztonság védelme, valamint a bűnmegelőzésben való közreműködés érdekében közterületi járőrszolgálatot, figyelőszolgálatot, a közúti baleset helyszínén, valamint bölcsőde, óvoda, általános...Tovább olvasomnemzetbiztonsági érdek
Az Nbtv. szerint nemzetbiztonsági érdek Magyarország függetlenségének biztosítása és törvényes rendjének védelme, ennek keretén belül: – az ország függetlensége és területi épsége elleni támadó szándékú törekvések felderítése, – az ország...Tovább olvasomszemély- és vagyonvédelmi tevékenység
A magánbiztonság területén az Szvmt. szerint személy- és vagyonvédelmi tevékenységnek minősül: – a természetes személyek életének és testi épségének védelme, – az ingatlan, illetve ingóság őrzése, – a szállítmány kísérése,...Tovább olvasomerdővédelmi rendészeti feladatokat ellátó személy
A Rend.tv. személyi hatálya kiterjed egyes erdővédelmi feladatokat ellátó személyekre is: – az erdészeti hatóság rendészeti feladatokat ellátó tagjára, – a rendészeti feladatokat ellátó erdészeti és jogosult erdészeti szakszemélyzetre. Feladataikat...Tovább olvasomönkormányzati természetvédelmi őr
Az önkormányzati természetvédelmi őr az önkormányzati természetvédelmi őrszolgálat – formaruhával ellátott, intézkedésre jogosult – tagja. Önkormányzati természetvédelmi őrszolgálatot a települési – a fővárosban a fővárosi – önkormányzat képviselő-testülete működtethet. Az...Tovább olvasommenedékes
Menedékjogi szempontból a menekülők egyik csoportja. A Met. szerint Magyarország menedékesként ideiglenes védelemben részesíti azt a külföldit, aki Magyarország területére tömegesen menekülők olyan csoportjába tartozik, amelyet: – az Európai Unió...Tovább olvasomországos parancsnok
A Hszt. szerint országos parancsnoknak minősülnek a következő vezetők: – az országos rendőr-főkapitány, – a hivatásos katasztrófavédelmi szerv központi szervének vezetője (a főigazgató), – a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka, – a...Tovább olvasomrendészet
A rendészet egyik széles körben elfogadott definíciója Szamel Lajos jogtudóstól származik. Eszerint a rendészet olyan állami tevékenység, amely a közrend megzavarásának megelőzésére, a közvetlenül zavaró magatartás megakadályozására és a megzavart...Tovább olvasomrendfokozat
A Hszt. szerint a hivatásos állomány tagja az állománycsoportjába tartozó, az általa betöltött szolgálati beosztás besorolása és a hivatásos állomány tagjának fizetési fokozata alapján meghatározott rendfokozattal rendelkezik. A törvény a...Tovább olvasomközbiztonsági őrizet
Rendőri intézkedés. Az Rtv. szerint a rendőrség az előállított személyt 24 óra időtartamra jogosult közbiztonsági őrizetbe venni, ha az őrizetbe vételt a személyazonosság megállapítása szükségessé teszi. Az őrizet időtartamába az...Tovább olvasom
