olmützi alkotmány
A birodalmi konstitúciók sorát az 1849. március 4-én a császári pátenssel kihirdetett olmützi alkotmány nyitotta meg. A miniszteriális abszolutizmus ideájából építkező dokumentum a centralizált Gesamtstaat (egységállam) ideálját valósította meg, nem ismerte el a korábbi magyar központi és helyi szerveket, az országot pedig öt területi egységre osztotta, és azokat az összbirodalom egy-egy tartományaként kezelte. A forradalmak és népmozgalmak árnyékában megfogant oktrojált alkotmány meglehetősen felemás alkotás volt, még – minden bizonnyal a negyvennyolcas követelések reflexhatásaként, és jobbára csupán szóban – honorált egynémely progresszív intézményt az Ausztriában egyszerűen „Frühkonstitutionalismus”-nak tulajdonított követelmények sorából.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
placetum regium
A királyi tetszvényjog (placetum regium) alapján tilos volt Magyarországon külön királyi engedély nélkül a pápától, a bíbornokoktól, a pápai bíróságtól származó és magyarországi javadalmakra, illetve peres ügyekre vonatkozó iratokat, bullákat,...Tovább olvasombüntetőparancs
A büntetőparancs olyan bírói határozat, amely a terhelt meghallgatása nélkül, csupán a feljelentés és a vádindítvány alapján állapítja meg annak büntetését. E határozat az ítélet hatályát nyeri, ha ellene a...Tovább olvasomnemzetség
A nagycsaládok nemzetségekbe („ágakba”) szerveződtek. E nemzetségek a rokonok azon csoportjai voltak, amelyek már nem tartották fönn a közös lakóhelyet, az együttes gazdálkodást és vezetést, de a vérségi összetartozást tudatosan...Tovább olvasomnőrablás
A házasságkötés legrégibb formája a nőrablás és a nővétel volt. A nőrablás intézménye a teljes nőközösséget, amely a törzshöz tartozó valamennyi férfi számára hozzáférhetővé tette a törzshöz tartozó valamennyi nőt,...Tovább olvasomholtkéz
Latinul manus mortua. Holtkéz alatt az egyházat és egyházi személyeket abban a vonatkozásban értik, hogy e személyek vagyonelidegenítő képességét egyházi szabályok és az egyetemes jogutódlás hiánya korlátozzák úgy, hogy e...Tovább olvasomcomes
A római birodalom utolsó századaiban és az egész középkoron végig a működés tárgya és fontossága tekintetében szerfölött különböző köz- és magánhivatalokat, majd hivatal nélkül is előkelő állást, méltóságot jelölő egyéni...Tovább olvasomcsendes társaság
A csendes társaság elnevezés egyszerű fordítása a németnek, és nem is adja vissza a valódi jelentését. Találóbb lett volna a rejtett társaság elnevezés. A csendes társaságban ugyanis valaki (a csendestárs)...Tovább olvasomadómegajánlás
Az országgyűlés (diéta) hatáskörei és tárgykörei az országgyűlés kialakulásával a szokásjog alapján folyamatosan bővülnek, és a 15–16. századra véglegesednek. Legfőbb hivatása a törvényhozás és ezen belül az adómegajánlás. Az országgyűlés...Tovább olvasomfelségjog
A királyi felségjogok azok a jogok, amelyekben az állam legfőbb hatalma és méltósága, vagyis felségessége (összességében szuverenitása) nyilvánul meg. A királyságban a felségjogok gyakorlása a királyé. Magyarországon az országot nemcsak...Tovább olvasomprivilégium
A privilégium fajtái 1848 előtt igen sokfélék voltak. A legfontosabbak: nemes és címeres levelek, fiúsítási oklevelek, birtokadományok, országos és hetivásár-tartási, rév- és vámjogot, pallosjogot, vám- és harmincadfizetés alóli mentességet adományozó...Tovább olvasomkirályi kamara
A királyi kamarát 1528-ban állította fel I. Ferdinánd a gazdasági ügyek intézésére, a korona bevételeinek kezelésére (hadiadó, pénzverési, bányászati, és vámjog, harmincad, posta), valamint a Szent Korona főtulajdonjogát (birtok- és...Tovább olvasomsajtóvétség
Sajtóvétség az, ha valaki valamilyen bűntett avagy vétség elkövetésére egyenes és határozott felhívást tesz sajtó útján, a nyilvános köz- és vallásos erkölcsiségből és a tisztességes erkölcsökből csúfot űz, a magyar...Tovább olvasomhatalmaskodás
A hatalmakodás rendi büntetőjogunk sajátos intézménye a nemesi státuszhoz és a szabadság védelméhez kötődő, csak nemesnek nemes elleni, erőszakos cselekménye, súlyos deliktuma. Hunyadi Mátyás 1486-os törvénye, a Decretum Maius a...Tovább olvasomfejedelem
A magyar történelemből kétféle fejedelmi pozíció emelendő ki. 1. A törzsszövetséget vezető fejedelem szervező és uralkodó is egyben. A nép együtttartása és megvédése szinte örökös küzdelmet, harcot, támadó és honvédő...Tovább olvasomolmützi alkotmány
A birodalmi konstitúciók sorát az 1849. március 4-én a császári pátenssel kihirdetett olmützi alkotmány nyitotta meg. A miniszteriális abszolutizmus ideájából építkező dokumentum a centralizált Gesamtstaat (egységállam) ideálját valósította meg, nem...Tovább olvasomdarabontkormány
I. Ferenc József osztrák császár és magyar király által a magyar alkotmányosság megsértésével kinevezett báró Fejérváry Géza (korábban az ún. darabonttestőrség parancsnoka) elnökletével 1905-1906-ban működő magyar kormány gúnyneve. Nagy belpolitikai...Tovább olvasombecstelenség
A becstelenséget kiváltó bűntettek java része a becsületbe és tisztességbe ütköző magatartás volt: hamisan esküvők (ludasok), a szerződésszegők, a hamis okleveleket készítők, az álorcás személyek (personae larvatae), a gyámoltak vagyonának...Tovább olvasomdeportálás
Az állam által kijelölt tartózkodási helyre kényszerítés. A deportálást korábbi századok bűntetőgyakorlatából is ismerjük. A hitleri Németország esetében deportálásnak nevezzük a haladó gondolkodású emberek, zsidók és a nácik által alsóbbrendűeknek...Tovább olvasomÁllami Egyházügyi Hivatal
Az intézményesített állami kontroll fontos szerve volt a szovjet típusú diktatúra időszakában az Állami Egyházügyi Hivatal, amelyet szovjet mintára, az 1951. évi I. törvénnyel hoztak létre. A megszűnt vallás- és...Tovább olvasomvárosi jogkönyvek
Magyarországon 1848 előtt a helyhatósági jogok hozták létre az országos joggal szemben a partikuláris jogokat. A partikuláris jogfejlődés elsősorban a városokra volt jellemző. A városi jogok alapelemei jórészt külföldről jutottak...Tovább olvasom