biztonsági szektor
A biztonsági szektor mindazon állami intézmények, illetve szereplők összessége, amelyek az állam, az államhoz tartozó népesség biztonságának garantálásában szerepet játszanak. Ide tartozónak tekintjük az alapvető biztonságpolitikai szereplőket és jogkikényszerítő intézményeket, a biztonságpolitikát tervező, menedzselő és felügyelő testületeket, az igazságügyi intézményeket, illetve az államhoz nem tartozó egyes szereplőket. A nemzeti biztonságpolitikák legfontosabb szereplői a kormányok, a parlamentek, a szaktárcák és szakapparátus, az államapparátus és közigazgatás, a speciális szervezetek és biztonsági közösségként maga társadalom is. Bár a biztonsági helyzet – definíciószerűen – a normál politikai menettől eltérő, rendkívüli intézkedéseket követelő időszak, az államok e helyzetek elkerülése, megelőzése érdekében a normál politikai szférában is kialakították azokat az intézményeket, melyek a biztonságpolitika megvalósítását szolgálják. Összefoglalóan ezen intézményeket nevezzük biztonsági szektornak.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
Válság
Válságok és válsághelyzetek a feszültségek olyan eszközökkel történő növelésével jönnek létre, amelyek még a háború szintje alatt maradnak. Mind az egyes államokon, mind a nemzetközi rendszeren belül látens konfliktusok tömege...Tovább olvasompolitikai erőszak
Politikai erőszak a legáltánosabb értelemben minden olyan erőszak, melyet a biztonságpolitikai szereplők politikai célok elérése érdekében használnak. A politikai erőszak használatával kapcsolatban megkülönböztethetünk legitim és illegítim politikai erőszakot. A nemzetközi...Tovább olvasomglobális biztonság
A globális biztonság fogalma a 20. század fejlődésének a terméke, kialakulása szorosan kapcsolódik a biztonság szűken vett értelmezésének (katonai biztonság) kiszélesedéséhez (átfogó biztonság). Ennek eredményeképpen a nemzetközi biztonságról szóló diskurzus...Tovább olvasomDemográfiai hatalom
A demográfiai hatalom a nemzetközi hatalom egyik összetevője, mert minden nemzet ereje alapvetően lakosaiból, állampolgáraiból ered. Azonos körülmények között a nagy népességszámmal rendelkező nemzetek általában nem tartanak a kis népességszámmal...Tovább olvasomkontinentális biztonság
A kontinentális biztonság fogalma olyan állapotot jelent, amikor az államok egy egész földrész dimenziójában törekednek biztonsági igényeinek kielégítésére. A történelemben számos sikertelen (pl. napóleoni Franciaország, hitleri Németország) és számos sikeres...Tovább olvasomkisállam
A kisállamoknak sem egyedül, sem csoportba szerveződve nincs jelentős befolyásuk a nemzetközi rendszer egészére. Önálló nemzetközi hatalmi képességeik korlátozottak, kompetenciájuk a nemzetközi rendszer egy-egy alrendszerére, saját közvetlen környezetükre terjed ki,...Tovább olvasomállami biztonságpolitikai szereplők
Mindazon cselekvő alanyok, akik egy adott államon belül az állam biztonságát alakítják. E tekintetben beszélhetünk intézményi szereppel bíró és ilyen szereppel nem bíró állami biztonságpolitikai szereplőkről. Míg előbbiek közé azokat...Tovább olvasomKözéphatalom
Középhatalmaknak azokat az államokat nevezzük, melyek legfőbb sajátossága, hogy önállóan nem, csupán államcsoportokba szerveződve vagy a nemzetközi szervezeteken keresztül képesek a nemzetközi rendszer egészére hatni, ugyanakkor meghatározó szereplői lehetnek saját...Tovább olvasomGazdasági képesség
A gazdasági hatalom gazdasági képességekből ered. E képességek közé tartozik például a gazdasági teljesítmény (GDP), az erőforrásokkal való rendelkezés, a termelékenység; a technológiai fejlettség, a munkaerő minősége, az innováció- és...Tovább olvasomregionális biztonság
A regionális biztonság a biztonság területi kiterjedésének lokális szintjét meghaladó szintje. Az érintett, s kellő eszközökkel rendelkező állam ekkor nemcsak a közvetlen szomszédságát, hanem az egész régiót saját biztonsági igényei...Tovább olvasombiztonság
A biztonság egyrészt a veszély és fenyegetések hiányát, másrészt a veszély és a fenyegetések elhárításának képességét jelenti. E képességek (intézmények, eszközök eljárások) többsége a politika bevett intézményrendszeréhez, a politika szokványos...Tovább olvasomKonfliktus
A legáltalánosabban elfogadott definíció szerint a konfliktus akaratérvényesítés erőszakos eszközökkel. A konfliktusnak azonban több definíciós szintje van. Alapvető kategóriaként magában foglalja legalább két félnek (államnak vagy államcsoportnak, szervezeteknek) egymással szemben...Tovább olvasombiztonságpolitikai szereplők
Mindazon cselekvő alanyok, akiknek tevékenysége, interakciói hatással vannak a biztonság nemzetközi vagy nemzeti szintű alakulására, befolyásolják a biztonsággal kapcsolatos folyamatokat A biztonságpolitikai szereplőket hagyományosan állami és nem állami biztonságpolitikai szereplőkre,...Tovább olvasomGlobális nagyhatalom
Globális nagyhatalmaknak a globális hatalmi és érdekérvényesítési képességekkel rendelkező hatalmakat nevezzük. Bár számos olyan nagyhatalom van, amely a hatalmi képesség egy-egy területén globális érdekérvényesítési képességgel rendelkezik (pl. az ENSZ BT...Tovább olvasomkülügyi hatalom
A külügyi hatalom kifejezés alapvetően alkotmányjogi kategória, s mindazoknak a hatásköröknek az összességét jelenti, amelyek egy államnak más államokhoz és nemzetközi jogalanyokhoz való közvetlen kapcsolatok alakítására vonatkoznak. Az egységes külügyi...Tovább olvasomgazdasági biztonság
A gazdasági biztonság a állami és nemzetközi politikai struktúra és a gazdasági piacstruktúra közötti kiegyensúlyozott kapcsolatot, a társadalom jólétéhez és az államhatalom elfogadható szinten tartásához szükséges erőforrásokhoz, pénzeszközökhöz és piachoz...Tovább olvasomkörnyezeti biztonság
A környezeti biztonság a helyi és a planetáris bioszféra, mint minden egyéb emberi tevékenység létfenntartó rendszerei fenntartásának biztosítása, a mikroszinttől (az egyes fajok védelmétől) makroszintig (a bolygó egészének megőrzéséig), a...Tovább olvasomkülpolitika
A külpolitika a nemzetközi rendszernek egy adott ország szempontjából való megközelítése, melynek részeként a hatalmon lévő pártok, érdekcsoportok egyezségre jutnak abban, mit kell tennie az államnak, hogy érdekeit minél hatékonyabban...Tovább olvasomkockázat
A kockázatok olyan biztonságot veszélyeztető tényezőként határozhatók meg, amelyek egy adott közösséget érő, negatív hatású, konkretizálható kimenetelű esemény eshetőségét tartalmazzák. Ilyen esemény bekövetkeztekor sérülhetnek a közösségi/nemzeti érdekek, ezáltal veszteségek keletkezhetnek...Tovább olvasomVédelmi szektor
A katonai kérdésekkel foglalkozó védelmi szektor a biztonsági szektor gyakran szinonimaként használt fogalma, amely szűkebb a biztonsági szektornál, s nem különül el attól élesen. „Technikai” értelemben a védelmi (katonai) kérdésekkel...Tovább olvasom
